szélsőjobboldal;Marine Le Pen;Alternatíva Németországért;AfD;

Le Pennek kezd elege lenni az AfD-ből

Egyre élesebbek az ellentétek Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés (RN) és az Európai Parlamentben a szintén az Identitás és Demokrácia (ID) szélsőjobboldali frakcióhoz tartozó Alternatíva Németországért (AfD) között, ami a szélsőjobb eredményére is befolyással lehet a júniusban esedékes európai parlamenti választáson.

A konfliktus oka az, hogy az AfD több személyisége vett részt tavaly novemberben egy Potsdam melletti szállodában tartott találkozón, amelyen a remigrációról, bevándorló hátterű német állampolgárok hazatoloncolásáról volt szó. Le Pen pártja számára ez kellemetlen fejlemény. Évek óta próbálják javítani az imázsukat és azt sugallni: már nem fenyegetik Európa jövőjét. Így kívánnak a középosztály számára is választható párttá válni. Alice Weidel, az AfD társelnöke február közepén Párizsban találkozott is Le Pennel, s ezt követően azt állította, nézeteltéréseik rendeződtek. A történet azonban ezzel nem ért véget. Le Pen írásbeli nyilatkozatot követelt Weideltől, határolódjon el a remigrációtól. Weidel levelében a történteket azzal magyarázta, hogy médiakampány indult velük szemben. Azt is írta, a "visszavándorlást" Németországban másképp értelmezik, mint más országokban. A levélben azonban nem határolódott el egyértelműen a bevándorló családokból származó németek kitoloncolásától.

A levél tartalmával nagyon nem volt megelégedve Le Pen pártja. 

A RN egy tagja a Süddeutsche Zeitungnak elárulta, megütközést keltett a pártnál, hogy Weidel nem utasította el határozottan a remigrációt. A franciák az AfD EP-csúcsjelöltjével, Maximilian Krah-val sincsenek kibékülve. A türingiai AfD tartományi elnöke, Björn Höcke bizalmasának számít, és már többször került konfliktusba a Nemzeti Tömörüléssel. 2022-ben Krah-t ideiglenesen felfüggesztették az ID parlamenti frakciójából, mert a francia elnökválasztási kampányban nem Le Pent, hanem szélsőjobb riválisát, Éric Zemmourt támogatta. Az ID-frakció egyik francia tagja a Süddeutsche Zeitungnak elmondta, hogy a Nemzeti Tömörülés szívesen együttműködik az AfD képviselőivel. "De van egy kivétel: Krah".

A Nemzeti Tömörülés számára az AfD orosz kapcsolatai is fejtörést okoznak. Alice Weidel hétvégén visszautasította azt a vádat, amely szerint jó kapcsolatokat ápolnának a Kremllel. A Német Sajtóügynökségnek ugyanakkor elmondta: "Az egyik háborús fél dicsőítése és a másik fél démonizálása nem vezet el a megoldáshoz". Azt szeretné, ha "a szövetségi kormány jobban összpontosítana az egyensúlyra".

Jan Stöß, a védelmi minisztérium jogi és szervezési főosztályának vezetője pénteken úgy foglalt állást, hogy az AfD feltűnően szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Néhány nappal korábban Hans-Thomas Tillschneider AfD-s képviselő a szász-anhalti tartományi parlamentben elmondta, gratulált Putyinnak az újraválasztásához, mert az elmúlt években "stabilitást és jólétet biztosított Oroszországban". (Az EU vezetői közül egyedül Orbán Viktor gratulált az újraválasztott orosz elnöknek.) Tino Chrupalla társelnököt tavaly májusban bírálták, amiért az Ukrajna elleni orosz agressziós háború ellenére részt vett egy az orosz nagykövetségen tartott fogadáson.

Arra a kérdésre, örül-e annak, hogy Németországban nem úgy bánnak az ellenzékkel, mint Oroszországban, Weidel így válaszolt: "Ezt nem akarom megítélni, mert ez belpolitikai kérdés". Szerinte Németországban is léteznek "gyenge pontok" az ellenzékkel való bánásmódban. Az AfD például arra panaszkodik, még egyetlen képviselőjét sem választották be a Bundestag titkosszolgálatokat vizsgáló bizottságába. Az AfD-t az Alkotmányvédelmi Hivatal veszélyesnek tartja szélsőjobboldalisága miatt. Ezt első fokon bíróság is megerősítette, és jelenleg a Münsteri Közigazgatási Felsőbíróság előtt folyik a fellebbezési eljárás.

Weidel elismerte, hogy az Oroszországgal kapcsolatos eltérő nézetek megnehezíthetik a frakcióalakítást az európai választások után az EP-ben.