Az év elején minden jel arra vallott, hogy a nemzetközi körülmények megint miniszterelnökünk kezére játszanak az európai parlamenti választás közeledtével. Európa fokozatosan jobbra fordul, a populista pártok a mérsékelt jobboldallal, az Európai Néppárttal akár többségbe vagy annak közelébe kerülhetnek a következő EP-ben, Európa mind fáradtabb Kijev megsegítését illetően. Ezért itthon mind energikusabban lehet harsogni az „Elfoglaljuk Brüsszelt!” mantráját, s azt, hogy kisöpörjük onnan a csúnya bürokratákat, a szuverenitás ádáz ellenfeleit. A populista pártcsaládok két kézzel kapkodnak majd a magyar kormánypárt 13 vagy ki tudja, hány képviselője után. A hazai ellenzéknek most sem osztottak lapot, pártjai tovább vergődnek. A mesterterv megint működik, a kormánypropaganda azt sugallja, hogy Orbán Viktor most már tényleg megkerülhetetlen szereplővé válik Európában, ha a jobboldal és a szélsőjobb által uralt EP s ennek megfelelő Európai Bizottság jön létre.
És most a kormányfő nagy tervét, Brüsszel elfoglalását meg a többi, Európa uralására vonatkozó projektet úgy ahogy van, ki lehet dobni az ablakon – vele együtt azt a sok milliárd forintot, amit erre a kampányra költöttek. Ennek kül- és belpolitikai okai is vannak. Már most határozottan kijelenthetjük: nem lesz többsége egy olyan jobboldalnak az EP-ben, amilyet kormányfőnk képzel el. A két populista formáció, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) és a tőle jobbra álló Identitás és Demokrácia (ID) folyamatosan távolodik egymástól. Már nemcsak Ukrajna megsegítésének ügye osztja meg őket, hanem az is, hogy miként viszonyuljanak a mérsékelt jobboldallal való együttműködéshez. Marine Le Pen, akinek a pártja az ID frakciójához tartozik, nemrég nyíltan nekiment az ECR-t is vezető Giorgia Meloninak, amiért az Európai Néppárt közelségét keresi.
Valójában sosem volt szó arról, hogy a két populista frakció egységbe tömörülhet. Orbánon kívül ezt csak Meloni koalíciós partnere, Matteo Salvini sugallta. Az olasz kormányfőhelyettes külpolitikája alig különbözik Orbánétól. Lelkesen várja Trump visszatérését, ám szélsőséges kijelentései miatt rendre szembekerül Melonival.
A belpolitika sem úgy alakul, ahogy kormányfőnk és stábja remélte. A kegyelmi ügy, majd Magyar Péter megjelenése után véget ért a magyar társadalmat az utóbbi időben jellemző politikai apátia. A propaganda hosszú idő után először nem ura a helyzetnek, védekezésre kényszerül, támadási kísérletei pedig kontraproduktívak. Ebben a helyzetben Brüsszel elfoglalásáról beszélni még talán egyes Fidesz-hívek számára is nevetséges. A Fidesz 13 mandátuma is egyre távolibbnak tűnik. Arról nem beszélve, hogy a Magyar Péter által közzétett hanganyag külföldön is nagy visszhangot keltett. Nyugaton nyilván nem mélyednek el a Schadl–Völner-ügy részleteiben, ott annyit jegyeznek meg az egészből, hogy a magyar kormány a velejéig korrupt. Egy ilyen pártra pedig végképp nincs szüksége Meloninak.
Időszerűbbek nem is lehetnének Weöres Sándor sorai: „Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá, vagy bohóccá válik.”
