Brahms négy szimfóniája, két zongora- és egy hegedűversenye, kettős versenye, Haydn-variációi – a koncerttermek mindig is nagy becsben tartott műsorszáma volt – és az mind a mai napig –, témáikat ismerjük, dúdoljuk, mondhatni, a mainstream hangversenyélet és lemezrepertoár alapművei. Zongoraszonátái, különféle hangszeres összeállítású kamaradarabjai is elismert, gyakran játszott művek, bár ezeket inkább már csak a vájt fülűek hallgatják.
Kétféle alkalom kínálkozik arra, hogy ezek a művek valóban figyelmet keltően meg tudjanak jelenni. Az egyik, hogy egy jó és összeszokott zenésztársaság – jellemzően ez a vonósnégyesre írt művek esetében igaz, amelyekből elég sok van ahhoz, hogy egész pályafutást lehessen rájuk alapozni – eljut egy kivételesen magas szintre, és ekkor meghallgatásra rögzítésre érdemessé válik produkciójuk. A másik – ez olyan hangszer-összeállítású művek esetében jellemző, amelyekből kevesebb van, ilyenek a most megjelent Brahms zongora, hegedű, brácsa, cselló összeállítású kvartettjei –, amikor szólistaként elismert művészek állnak össze, hogy ezeket előadják. Annak idején a No. 1-es bemutatójának zongoristája Clara Schumann volt, a másodiké maga Brahms, csakúgy, mint a harmadiké is, amikor a csellista Popper Dávid volt.
A Hungaroton most megjelent kétlemezes albumán Giovanni Guzzo hegedűs, Szűcs Máté brácsás, Perényi Miklós csellista és Várjon Dénes zongorista hallható, akik arra szövetkeztek, hogy Brahms összes, azaz mindhárom zongorás kvartettjét előadják.
Nagyszabású művek ezek, az első közel negyven-, a harmadik valamivel több mint harminc-, a második alig rövidebb mint ötvenperces. Ily módon azt is lehet mondani, hogy nem könnyű hallgatnivalók, nyilván négy hangszer kevésbé színesen tud megszólalni, mint egy nagyzenekar, ám ezek mégsem száraz, netán unalmas dolgok. Már csak azért sem, mert szerzőjük valódi óriás: minden témája érdekes, élvezetesen megfogalmazott és dallamos, a tételek formálása kidolgozása a legmagasabb szintű zeneszerzői tudást tükrözi, noha az első kettő mű komponálása idején Brahms még harmincéves sem volt. Figyelemre méltó például az első kvartett negyedik vagy a harmadik és a második kvartett első és harmadik tétele. A harmadik négyes alap-mondanivalójában is súlyosabb mű, mint a másik kettő, nem véletlen talán az sem, hogy csaknem másfél évtizeddel azok után született: két évtizeddel az első vázlatok után nyerte el végleges formáját.
Brahms Clara Schumann iránt érzett szerelme közismert, de mestere Schumannt annyira tisztelte, hogy vonzalmát még annak halála után sem fejezte ki nyíltan. Amikor a kvartettet komponálni kezdte, egyébként Clarával lakott, segített a háztartás fenntartásában, a férj, Robert Schumann akkor már elmegyógyintézetben élt. Húsz év múlva fejezte be a művet, amelyben szerepel az a dallammotívum, amivel Schumann a műveiben Clarát azonosítja. Nem véletlenül lett a mű mellékneve Werther. Brahms azt kérte elkészültekor a kiadótól – húsz évvel viharos érzelmei után, nyilvánvalóan keserűen tréfálkozva –, hogy a megjelenő kotta borítóján egy a fejéhez pisztolyt tartó férfi szerepeljen Werther ruhájában, azt ígérte, fényképet is küld hozzá – magáról.
Mint említettük, a lemezen kiváló művészek, színes társaság jött össze a kvartettek megszólaltatásához, Perényi Miklós a nagy öreg közöttük, senkinek sem kell bemutatnunk, Várjon Dénes a középkorú zongoristanemzedék nagyszerű képviselője, Szűcs Máté brácsásként vált az utóbbi két évtizedben az egyik legismertebbé, és Giovanni Guzzo venezuelai születésű hegedűs – ő a legfiatalabb közöttük – csatlakozott még hozzájuk.
Annak ellenére, hogy milyen különböző életutat bejárt zenészekről van szó, a kvartetteket egyenrangú művészekként szólaltatják meg, ilyen szempontból a felvétel is jól szolgálja őket, valahogy úgy hangzik az egész, mintha vonósnégyest alkotnának, csak itt éppen az egyik hegedű zongora. A legmagasabb rendű kamarazenélés ez, valódi nagy zenéket megszólaltatva mindenki számára élvezhetően.
Infó: Brahms: Complete Piano Quartets. Giovanni Guzzo, Szűcs Máté, Perényi Miklós, Várjon Dénes. Hungaroton, 2024