Másról sem hallani hónapok óta, hogy fényesebbnél fényesebb győzelmeket arat az ukrán fronton a Magyarország keleti szomszédját megszállni törekvő orosz hadsereg. A hadi sikerektől hangos a teljes orosz propagandagépezet, valamint a kelet-európai online médiumok és agresszorpárti, köztük kormányzati hírszolgáltatók jól meghatározható csoportja, amelyek minden újságírói szakmaiságot és általános erkölcsi normát felrúgva a moszkvai kommunikáció szócsöveivé váltak. Szorgalmasan teszik a dolgukat, aminek következtében a hírfogyasztók jelentős része Magyarországon is abban a hitben él, hogy az ukrán hadsereg már-már az összeomlás jeleit mutatja. Meg hogy Brüsszelben az európai politikusok vérben forgó szemmel háborúpárti pszichózistól szenvednek, és Donald Trump lesz mindannyiunk békepárti megmentője. Miért ne gondolnák így, ha ezeket hallják az egyébként hitelesnek tartott, közszolgálatinak titulált csatornákon? Mindez már csak azért is sajnálatos, mivel a mesterien felépített alternatív valóságnak nyomokban sincs köze a bennünket körülvevő világhoz. Ez érvényes a háborúra, a politikai és gazdasági szövetségeseink megítélésére, és a szomszédaink barátságára egyaránt.
Nem tudhatjuk, hányan emlékeznek még a háború előtti időszak egyik gyöngyszemére. Akkor az egyik vezető magyar kormánypárti politikus kiment egészen Bécsig, és onnan jelentette, hogy az osztrák főváros élhetetlen, mivel tönkretették a migránsok. Mondta ezt úgy, hogy közben nem nevette el magát. Ahogy akkor a nevetés, úgy utána a bocsánatkérés is elmaradt. Osztrákoktól, magyaroktól egyaránt. Bécset ráadásul pont akkor minősítette a világ leglakhatóbb városának az egyik nemzetközi szervezet.
Hasonlóan kevés köze van a háborús propaganda hírözönének az egyébként valóban nem egyszerűen kihámozható valósághoz.
Hogy ne váljunk magunk is a megtévesztés áldozataivá, érdemes alaposabban felidézni az elmúlt hetek legfontosabb katonai eseményeit, a hivatalosan megerősített, esetleg videófelvételekkel, fotókkal is alátámasztott történéseket. Az orosz alakulatok például valóban tudtak 2-3 kilométert haladni az összesen 1000 kilométeren elnyúló front 20 kilométer széles avgyijivkai szakaszán. Megközelítették Csaszov Jar települést és közben ismétlődő hullámokban támadták drónokkal, ballisztikus és szárnyas rakétákkal Ukrajna áramellátó hálózatát, leginkább Harkov térségében.
Ezek mellett még egy haditechnikai területen okoz komoly fejfájást Ukrajnának Moszkva. A háború első évében az ukránok vadászgépekről többször sikeresen vetettek be szárnyas bombákat. Ám egyre nehezebb lett a megfogyatkozott légierővel célba juttatni a szövetségesektől kapott JDAM-rendszerű szárnyas bombákat, az oroszok pedig nagyon gyorsan kifejlesztették az ellesett technológiára alapozott FAB-500-akat. Jelenleg ezekkel okozzák a legpusztítóbb támadásokat az ukrán védelmi vonalak ellen, valamint a frontközeli településeken. Az 500, 1000 és 1500 kilogrammos szárnyas bombákat a frontvonaltól távol, 30-70 kilométerre oldják ki a Szuhoj vadászgépek pilótái. A meredek felszálló röppálya 10 kilométeres magasságát elérve, 30 kilométeres távolságból a Szu-34-es vadászbombázókról elindított 1500 kilogrammos szárnyas bomba egyenes találat esetén elpusztítja az akár tíz méteres mélységű betonbunkereket. Az egyéb földfelszíni célpontokat pedig 500 méteres körzetben képes megsemmisíteni.
A szakemberek értékelése szerint két módon lehet védekezni az ilyen támadások ellen. Az ukránok egyik lehetősége az, hogy a vadászgépeket már a földön igyekeznek megsemmisíteni. Saját hadiipari fejlesztésű csapásmérő drónjaikkal már a fronttól 1300 kilométerre levő célpontokat is képesek elérni. Videófelvételekkel és műholdas megfigyelésekkel az ukránok megerősítették a sikeres támadások bekövetkeztét a légvédelemmel leginkább körülbástyázott katonai reptereken.
A most már 30-40 darabos drónrajokkal végrehajtott akciók sikeressége dühödt őrjöngést váltott ki az orosz fronttudósítók és propagandisták körében.
Az első támadásoknál még akár el is lehetett hinni, hogy a légvédelem valóban levadászta a drónokat. Azonban a buta hazudozás gyorsan lebukott és kiderült, hogy tucatnyi az elpusztított vagy megsérült vadászgépek száma.
A másik lehetőség, ami az ukránoknak hamarosan megoldást kínálhat, az F-16-os vadászgépek hadrendbe állítása. Itt fontos rögtön kijelenteni, hogy az amerikai vadászgépek megjelenése önmagában nem lesz elegendő a háború megnyeréséhez. De az nagyon valószínűnek látszik, hogy egészen más szintre emelhetik Kijev védelmi és támadó lehetőségeit. Az F-16-os vadászgépek meg fogják oldani a szárnyas bombák okozta problémát. Drámainak nevezhető változásnak leszünk a szemtanúi, mivel az orosz vadászgépeknek tiltott övezetté válik az ukrán légtér és a frontvonal légterének legalább 50 kilométer mély sávja. Vannak katonai elemzők, akik szerint az orosz haderő az új ukrán vadászgépflotta megjelenéséig bármi áron próbál haladást elérni. Ha ez igaz, mostantól június végéig tart a visszaszámlálás. Az F-16-osok lehetővé teszik az ukrán hadseregnek olyan támadó műveletek végrehajtását is, amilyeneket eddig, erős légi támogatás hiányában naivitás volt még csak megtervezni is. Mindenféle torz hurráoptimizmust félretéve, tisztán a megváltozó haditechnikai és harcászati képességek ismeretében realitássá válhat a Fekete-tenger szűk partmenti sávjának visszafoglalása. Ez pedig előjátéka lenne a Krím-félszigetre irányuló hadműveletnek.
Mára egyértelművé vált, hogy ez a háború átírta a katonai akadémiákon több évtizede oktatott hadtudományi, alkalmazott hadviselési, taktikai alapvetések nagy részét. Azt eleve elképzelhetetlennek gondolták az elemzők, hogy Ukrajna képes lesz megállítani az országra egyszerre hat irányból rárontó orosz haderőt. A valóság mindenkit sokkolt. Nem csak megállították, de jelentős területek visszafoglalásával hátrálásra késztették a behatolókat. Akkor az egyik alaptétel az volt, hogy az ukránoknak el kell kerülni a klasszikus, frontális ütközeteket, mivel az ellenség technikai és létszámbeli fölénye elegendő a véderő gyors felőrléséhez. Jelenleg ott tartunk, hogy ez a tétel sem igaz, ha az egymással szemben állók erőviszonyait nézzük. Ukrajna a szövetségesei támogatását élvezve elérte a taktikai egyensúly állapotát: Oroszország minden, sokszor teljesen irracionális erőfeszítése ellenére sem képes pár kilométeres, lokális sikereknél többet felmutatni.
Változatlan, sőt erősödő szövetségesi kiállás mellett Ukrajna olyan folyamatokat kényszerít a támadóra, olyan háromfrontos harcot, ami már középtávon is képes felőrölni Oroszországot.
A bombázásokkal és tüzérséggel előkészített gyalogsági ostromhullámok a jelek szerint mostanra kimerítették a támadókat. A bevetések számának csúcsidőszakában a becslések 1000-1200 főre tették az orosz alakulatok emberveszteségét. Gyaníthatóan ezért változtattak újfent és nyúltak több alkalommal a korábban sikertelennek bizonyult taktikához. Április első hetében gépesített eszközökkel, harckocsikkal és páncélozott csapatszállítókkal megerősített ostromékekkel kísérelték meg áttörni az ukránok védelmi vonalait. Két ilyen ütközetet az ukránok nagyon részletesen, videófelvételekkel dokumentáltak. Leginkább mészárláshoz volt hasonló az, ahogyan csak tankból 11-et pusztítanak el nem egészen fél óra alatt.
A legmodernebb dróntechnikai fejlesztéseknek, valamint az Oroszországban működő hírszerző és diverzáns csoportoknak köszönhetően az ukránok második frontot nyitva kiterjesztették a támadó műveleteiket az ellenség távoli, eddig érinthetetlennek gondolt területeire. A katonai repülőtereken túl csapásokat mérnek hadianyag-gyártó üzemekre, pilótakiképző bázisokra és kőolaj-finomítókra egyaránt. Ennek a második frontnak a megnyitása nehezen leplezhető sokkot okozott Moszkvában. Kiderült, Oroszország nem tudja megvédeni még a legfontosabb katonai és ipari létesítményeit sem. Finoman fogalmazva is megalázó, ahogyan az ukrán drónok csúfot űznek az ország légvédelmén.
A jelek arra utalnak, hogy az ukránoknak sikerült megtalálni Putyin Patyomkin-birodalmának egyik legsebezhetőbb pontját. A kőolaj-finomítók elleni sikeres, videófelvételekkel is igazolt első akciók működésképtelenné tették az ország kőolaj-finomítási képességeinek 7 százalékát. Ez az európai területeken levő kapacitásokra vetítve már elérheti a 20 százalékot is. A benzin és dízel gyártásának bezuhanása nem csak a hadsereg háborús szükségletei és a kétkontinensnyi ország életében létfontosságú szállítási logisztika miatt drámai. A most kezdődő mezőgazdasági idénymunkák munkagépei nem maradhatnak a telephelyeken, az állami költségvetés egyik legzsírosabb sora pedig az üzemanyag-eladások exportbevételeit szokta jelezni. Most nem fogja, ugyanis az orosz kormány augusztus 1-ig megtiltotta a benzin értékesítését külföldre.
Az ipari létesítményeket célzó dróncsapások fájdalmasan összefüggnek a háború harmadik frontjával, az Oroszországot lassan kivéreztető szankciókkal. A sokszor kisvárosnyi finomítók legmagasabb és egyben szerkezetileg legbonyolultabb egységei a lepárló tornyok. Az ukránok drónjai valahogy mindig épp ezeket találják el. A német és amerikai gyártmányokat Moszkva nem tudja pótolni, viszont a kínaiakkal legyártatni, majd beüzemelni legalább kétéves teljes leállást jelent. Tenni ellene nem tudnak, így pedig az ukránok bedönthetik a korszerűbb orosz iparvállalatok nagy részét.
Ez a háború már inkább a modern haditechnikák és gazdaságok technológiai harca. Sajnos közben a lényeg nem változik. Százezrek halnak meg és emberek százmillióinak élete megy tönkre helyrehozhatatlanul.
