Hazalátogató tékozlók

Marokkóban rendezik idén az International Jazz Day központi koncertjét, ezért jogosan vetődhet fel egy új nézőpontú jazztörténet megírásának ötlete. Mióta az UNESCO 2011-ben április 30-át a Jazz Napjává nyilvánította, a helyszíneknek üzenetértékük volt. New Orleans, Havanna, Isztambul, Osaka, Párizs, Sidney vagy Szentpétervár hitelesítette Nina Simone üzenetét: „A jazz nem csak zene, hanem életforma és gondolkodásmód". Járt már a rendezvény Afrikában, de Cape Town-ban a covid miatt jórészt virtuális programok zajlottak. Tanger ideális alkalmat kínál a kérdés mérlegelésére: mi a kapcsolat a jazz és az afrofuturizmus között?

Az esemény házigazdája, a John Beasley zenei igazgatóval a programot összeállító Herbie Hancock régóta elkötelezettje a témának. Az amerikai sztárok, Dee Dee Bridgewater, Kurt Elling, Melody Gardot és Marcus Miller mellett nem véletlenül került a marokkói Abdellah El Gourd, a libanoni Tarek Yamani, a kameruni Richard Bona és a mozambiki Moreira Chonguiça neve a fellépők közé. Mi köze ennek az afrofuturizmushoz? LeRoi Jones A blues népében már megelőlegezte, de a szó Mark Dery 94-es esszéjében bukkant fel először, nevet adva egy mozgalomnak, melynek alapvetése így szól: milyen a világ, ha nem a nyugati univerzalizmus szemüvegén át nézzük? Ha kétségbe vonjuk, hogy a kultúra fogalmába csak az tartozik, ami nyugati eredetű.

Szerintük most nem a jazz vagy világzene nagyjai tesznek tisztelgő látogatást Észak-Afrikában, hanem a kérdésre, hogy mit adott Afrika muzsikája a világnak, a haza látogató tékozló fiúk (és lányok) válaszolnak.

A ’könnyűzene’ régészei mindig afrikai „rétegre” bukkantak, mikor elég mélyre ástak. Ha a teleszkóp New Orleans-ra irányul a jazz megszületésének idején, Dakarból Luisianába rabszolgákkal érkező hajókat látni, igaz, New Orleans lett akkor az önkéntes bevándorlók célpontja is - erős francia dominanciával. Az afrikaiak lelkükben hozták a kultúrájuk zenés, táncos szertartásait. Az állítás, hogy „az afrikai zene ereje az, hogy képes alkalmazkodni más kultúrákhoz” - ma a jazzerek kedvelt mondása. Mivel először a Congo téren találkozott „egyenrangú félként” Európa, Afrika és Dél-Amerika muzsikája, a jazz csak itt születhetett meg. Zenéltek itt mulattok is, a francia gazdák és rabszolganőik törvénytelen gyermekei, de ők európai hangszereken europeer zenét játszottak, és kreolnak hívták magukat. Kigúnyolták a barbárok „nyers” zenéjét, és lenézően kerülték a Congo Squere-t, ahol a szubszaharai népség táncolt primitív hangszereken előadott muzsikára. A „When The Saints Go Marchin In”-t sem tudták kétszer ugyanúgy előadni. Gyorsan megtanultak viszont klarinéton, harsonán, trombitán játszani, hallomás után transzponáltak európai dalokat – a maguk módján.

Miben más az afrofuturizmus zenetörténete? Szerintük a hatás minden műfajban markánsan kimutatható. A jazzben a kezdetektől Miles Davis Bitches Brew-ján és Herbie Hancock Thrustján, Sun Ra teljes életművén át a kortárs Kamasi Washington Epic-jéig ez jól hallható. Koncertezett Afrikában afrofusion-t interpretálva Josephine Baker, Ornette Coleman, Archie Shepp, Randy Weston pedig a jazz és az afrikai zene gyökereit kutatva teremtette meg a gnawa-jazzt. A gnaoua marokkói fesztiválján a zenészek ma is égi üzenetet közvetítenek egy rituális szertartáson spirituális muzsikájukkal, és az afro-arab transzzene végtelen energiákat szabadít fel. Az ősi groove és a modern elektronikus hangzást ötvözi Chukwuka Ekweani afrobeatje, Hancock jazzfunkja, ez inspirálja Janelle Monáe és Erykah Badu klipjeit, ezért került hét dal Jim Jarmusch Hervadó Virágok című filmjébe a párizsi Buda Musique kiadónál megjelent Mulatu Astatke albumról. A jazzkoncertek setlistjén állandó tétel lett az indiai-arab taarab, sőt a szamba, cumbia, tangó és a rumba afrikai „fűszerekkel” előadott változata is, a műfaj reneszánszát hozó hip-hop és rap ihletője pedig a tanzániai bongo flava. És hova érkeztek időnként inspirációt keresni a 40-es években a R&B, a jazz és a gospel  fúziójából született rock’n’roll jelesei, mint Hendrix, Jimmy Page és Paul Simon?