Fiatalkorom egyik kedvenc olvasmánya volt Hemingway regénye. Akkor sokan olvastunk. Ma már ez csak kevesek kiváltsága, hiszen a soundbite-ok idején kinek lenne kedve ilyen monoton elfoglaltsággal tölteni az időt.
Tartok tőle, hogy ha megkérdezném, ki ismeri ezt a regényt, elég kevesen emelnék fel a kezüket még a kedves olvasók között is. Félek, hogy a vezért sem látnám két kézzel nyújtózkodni. Tudjuk, a vezér számára ma sem az olvasás, hanem a foci fontos, ezért aztán őt végképp nem érinthette meg a regény John Donne-tól, a XVII. századi angol költőtől vett mottója. „Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”
MÁR NEM ÖNÁLLÓ ORSZÁG. A vezér nem először állítja Ukrajnáról, hogy nem önálló ország, sőt olyat is mondott Brüsszelben, hogy: „Látni kell azonban, hogy Ukrajna jelenleg a Nyugat protektorátusa, ami azt jelenti, hogy a fegyverek és a pénzügyi támogatás folyamatos fenntartása nélkül az ország nem létezne… Az ukrajnaiak meg akarják védeni a hazájukat, ez az ő döntésük.”
Magyarország 13 napig volt önálló ország, 1956. október 23-tól november 4-ig. 1956. november 4-től bármennyire meg akarták védeni a „magyarországiak” a hazájukat, és ez – a vezér szóhasználatával – az ő (a mi) döntésük lett volna, mégis, ha a Nyugat úgy segít, mint most Ukrajnának, akkor a Nyugat protektorátusa lettünk volna. Sőt azt is be kellett volna látnunk – ahogy a vezér nagy bölcsen Brüsszelben, a Nemzeti Konzervativizmus Konferencián kijelentette - „az oroszok sosem fogják megengedni, hogy (Magyarország) Ukrajna a jelenlegi formájában a katonai szövetség tagja legyen. Mindent meg fognak tenni, hogy a NATO és Oroszország között pufferzóna maradjon.”
Ukrajna – egyelőre – az Európai Unió, egy békés célú gazdasági együttműködési rendszer tagja akar lenni, és emlékeim szerint 2012-ben az Unióval hosszan kitárgyalt társulási szerződés aláírásának az oroszok által az ukrajnai elnökségbe emelt, orosz-barát Janukovics általi megtagadása vezetett el ahhoz is, hogy narancsos forradalom kitörjön a Majdan téren. Bár mostanra eljutottunk oda, hogy a magyar vezér Ukrajna uniós csatlakozását – egy „kávé- és technikai szünet” révén - ne ellenezze, most egy másik indokot talált annak az igazolására, hogy miért jogos Oroszország ragaszkodása a pufferzónához, azaz Ukrajna megszállásához.
Milyen jól jött volna 1956-ban Hruscsovnak, a SZKP főtitkárának egy ilyen bátor, oroszbarát, karakán vezér, aki kimondta volna, hogy merre forog a történelem kereke! Nem kellett volna beérnie a sokszor zavarba ejthető Kádár Jánossal, aki nem is önként ajánlotta fel szolgálatait Moszkvának, hanem Münnich Ferencnek kellett őt Moszkvába rángatnia. Nem olyan készségesen, kedvvel jött, mint a vezér, aki „békegalambként” ült a nevetségesen hatalmas asztalhoz Putyinnal bazsalyogva. Hiába, Hruscsovnak rossz ízlése volt, találhatott volna Kádár helyett egy a vezérhez hasonlóan alkalmas muszkavezetőt.
NEM TUD GYŐZNI. Kádár János nem ütött meg ennyire tárgyilagos hangot, mint a mostani vezér, nem jelentette ki, hogy „Ukrajna a harcmezőn nem tud győzni”. Amiből két következtetés adódik: az egyik, hogy a további vérontás elkerülése érdekében tegye le a fegyvert, adja meg magát, mert ebből adódik a másik, hogy így legalább erkölcsileg győzhet. A vezér szerencséje, hogy még nem élt a második világháború idején, mert „vaslogikája” alapján megüzente volna Angliába Churchillnek, hogy „Anglia a harcmezőn nem tud győzni”.
Akkor mire föl mondta volna el Churchill beszédek sorát a Parlamentben, kitartásra buzdítva népét? „.. nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, könnyeket és verítéket. A legsúlyosabb megpróbáltatás előtt állunk. Több küzdelemmel és szenvedéssel teli hónap előtt állunk. Azt kérdik tőlem, mit fogunk tenni? Ezt válaszolom: háborút viselünk szárazföldön, tengeren és levegőben a legjobb képességeink szerint, és mindazzal az erővel, amit Isten adni tud nekünk. Háborút viselünk egy szörnyűséges zsarnok ellen, akinek a bűneinél nincsenek sötétebbek az emberi bűnök történetében. Ezt fogjuk tenni. Azt kérdik tőlem, mi a célunk? Egyetlen szóval válaszolok: a győzelem. Győzelem mindenáron, győzelem minden szörnyűség ellenére, győzelem, legyen a hozzá vezető út bármilyen hosszú és nehéz, mert győzelem nélkül nincs túlélés.” (1940. május 13.) „…harcolni fogunk a tengereken és óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és növekvő erővel a levegőben, megvédjük szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a partokon, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat.” (1940. június 4.) „Az ellenség felénk fordítja minden dühét és erejét. Hitler pontosan tudja, hogy meg kell minket törnie, különben a háborút elveszti. Ha ellen tudunk neki állni, egész Európa szabad lesz, és a világ élete egy napfényesebb földön folytatódhat. De ha elbukunk, akkor az egész világ, még az Egyesült Államok is és minden, ami valaha fontos volt nekünk, az új középkor sötétjébe süllyed, amit Hitler és perverz tudománya, ha lehet, még hosszantartóbbá tesz.” (1940. június 18.)
Nem érdemes szót pazarolni arra, hogy mekkora a különbség a mai Ukrajna és az 1940-es év Angliája között, amelyik akkor még nem számíthatott másra, csak magára, szemben Ukrajna mai helyzetével, akit az európai országok és az USA is támogat. Még a vezér sem engedheti meg magának, hogy az Ukrajnát támogató, az orosz agresszort elítélő, igazán kritikus közös határozatokat megvétózza. Bár mindent megtesz, hogy akadályozza Ukrajna pénzügyi, anyagi megsegítését, nyíltan nem vallhat színt. Legfeljebb reálpolitikusnak tüntetheti fel magát, mint ebben az elhíresült mondatában, amely szerint Ukrajna a harcmezőn nem győzhet. Mintha a Sztálinnak tulajdonított kérdést hallanánk: „Hány hadosztálya van a pápának?”
RUZYNEI BÖRTÖN, 1989. AUGUSZTUS 22. Prágában néhány száz tüntető, közöttük 50 külföldi, velük a Fidesz aktivistái is megemlékeztek a Varsói Szerződés 1968. augusztus 21-i bevonulásáról. Az omladozó csehszlovák diktatúra elleni tüntetés a „bársonyos forradalom” előtt álló Prágában azért is keltett meglehetősen nagy zavart, mert a magyarokért, akiket a ruzynei börtönbe zárva őrizetbe vettek, a magyarországi rendszerváltás okán már arculatot váltó magyar hatóságok is szót emeltek. Az őrizetbe vett Fidesz aktivisták kiszabadításáért ülősztrájkok kezdődtek Budapesten, és amikor végül ezek eredményeképpen hazajöhettek, óriási ováció fogadta őket.
Igazán sajnálom, hogy a mai magyar vezér, aki a Fidesz egyik akkori vezetője volt, nem mondott beszédet, amelyben kifejthette volna, hogy a prágai diktatúra ellen nem lehet győzni, és az egész kelet-európai térség NATO-hoz való közeledése sértené Oroszország biztonságérzetét. Mondhatta volna 1989-ben is, hogy mivel Kelet-Európa Oroszország számára „pufferzóna”, így el sem képzelhető, hogy Magyarország elhagyja a Varsói Szerződés szervezetét.
A mai magyar vezér bölcs, nyugodt erőként, félve Moszkva esetleges reakcióitól, 1990 júniusában nyilván leintette volna Antall Józsefet is, aki „hamariként” a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének moszkvai ülésén konkrét javaslatot terjesztett elő a VSZ katonai szervezetének felszámolására.
Persze mondhatják, hogy más idők voltak, az még a „békés”, „demokratikus” Szovjetunió volt, és nem az agresszor Oroszország; akkor az ország vezetője még Gorbacsov volt, és nem a valahai NDK-ban a KGB kebelében dolgozó Putyin. Azonban minden ellenvetésüket tiszteletben tartva: a prágai 1989. augusztusi tüntetés felidézése is mutatja, mennyit mentünk vissza az időben, a brezsnyevi pangás szellemét hűségesen őrző módon mennyire megöregedett a magyar vezér.
1989-ben – bár lehet, hogy akkor sem olvasta – még tudta, kiért szól a harang. Érte is szól.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.