Szép számmal akadnak olyan statisztikai adatok, amelyeknek a valóságtartalmát megkérdőjelezni nem szokás. Ez azonban senkit ne tévesszen meg; még az Európai Uniót zsinórmértéknek tartók is elismerik, hogy a luxemburgi Eurostat tevékenységét inkább a megmerevedést tükröző konzervativizmus, mint az észszerű változtatások igénye jellemzi. Ennek fényes bizonyítékaként szó nélkül vették tudomásul, hogy éppen tíz esztendeje a KSH elhatározta az 1991 óta jól működő magyarországi létminimum-számítás megszüntetését.
Nevetséges indokokra hivatkoztak:
„A mutató megnevezése nem tükrözi a számítás tartalmát: a név éhezésre, nélkülözésre utal, a tartalma viszont a mindenkori társadalmi normák szerinti tisztes megélhetést biztosító összeget jelzi.
Ez az ellentmondás a mutató felhasználása körül is zavarokat okozott, mivel gyakran olyan jelenségeket (például szegénység) jellemeztek vele, amelyekre nem alkalmas. Mindemellett a mutató értéke alatti jövedelemből élő háztartások olyan nagy létszámú és heterogén sokaságot alkotnak, ami megkérdőjelezi a mérőszám szakpolitikai relevanciáját.” Eme vaskalapos nézet szerint ha az ezer sebből vérző munkaalapú társadalomban magas a „tisztesen élő szegények” aránya, akkor jobb róluk adatot sem gyűjteni, mert úgy tűnhetne, hogy márpedig létminimum alatt élők nincsenek!
Csaknem ilyen zavaros a helyzet, mint amikor a munkanélküliségről szóló előző havi adatokat olvassuk. Márciusban a KSH szerint a foglalkoztatottak száma 4,746 millió, a munkanélkülieké valamivel több mint 200 ezer volt. Erről a független, politikai nyomás alatt nem álló szakportálok ilyen címekkel számoltak be: „Lassan érződik a gazdaság talpra állása a munkaerőpiacon”, illetve „Lesújtó adatok futottak be a munkanélküliségről”. Bár mind a két megállapítás túlzó, az ellentmondásért mégsem a gazdasági elemzők a felelősek. Sokkal inkább a tendenciákról hű képet adni nem tudó számbavétel. Az adatok felhasználói pedig széttárhatják a karjukat: most pedig kinek is higgyek?