Minden reggel ugyanazt a monoton szertartást végezte, félrehúzta a sötétítőként szolgáló, nehéz damasztfüggönyöket, szerette, ha a hatalmas üvegablakokon át a szobába beözönlik a fény, és a munkához is szüksége volt a világosságra. Az asztalra terített fehér papírkendők távolról szemlélve mágikus origaminak hatottak, noha az amorf alakzatokban nem lehetett felfedezni a legnépszerűbb figurákat, például a jellegzetes papírdarut.
Aikának a sminkecsetek tisztításához volt szüksége a lakást elborító nedves papírtörlőkre, melyek visszafogott benzinszagot árasztottak pórusaikból, és egy jövőben bekövetkező, nem is oly távoli robbanás képét vizionálták az egyszeri látogatóban.
De megesett, hogy benzin helyett jázminillatú babasampont használt, melyektől újra olyan puhák és selymesek lettek az ecsetszőrök, mint az ő haja. Ez esetben viszont tovább tartott száradásuk, és ha a napnak mégsem akaródzott Aika méretes üvegablakaiban pihenni, napokig fekhettek a törölközőn, míg újra használatba nem vehette őket.
A lapos alapozóecsetek mellett, melyekkel Aika finom, lapogató mozdulatokat használva hordta fel a festéket a vendégek arcára, ott pihentek a kövérebb pirosítóecsetek, a klasszikus púderecsetet, egyedül óriási fejéről lehetett felismerni. A szemfestő applikátorok egész arzenálja színesítette a gyűjteményét, a kúp alakútól a satírozókig és a szájkontúr festésére alkalmas, egészen vékony ecsetekig bezárólag.
Kizárólag minőségi termékekkel dolgozott, a márkákat gondosan megválogatta, és ahogy a szokásos reggeli procedúra is jelezte, különös hangsúlyt fektetett a higiéniára.
A fehér kanapét betakarták a kihajtogatott divatlapok és a cédulákkal, blokkokkal teli tűzdeltek, Aika belőlük gyűjtött inspirációt. A Vogue legújabb számának csak a padlón jutott hely, színes lábtörlőként hasalt az ülőalkalmatosság előtt. Aika néha bele is rúgott, szigorúan mezítláb, a papucs feleslegesen fosztaná meg attól a szabadságtól, amit ilyenkor érez. Ahogy az ujjbegyei összesimulnak a földdel, minden lépéssel jottányival közelebb kerülnek a levegőhöz, mintha a felemelkedést gyakorolná a szárnyalás korai stádiumában. Pláne, ha áttetsző, fehér selyempongyolájában meg is pördül a szoba közepén, és két karját oldalra tárva imitálja a repülést. A kristálycsillár finom üvegdíszei halk csörömpölésbe kezdtek a feje fölött, mint egy éteri kolomp, valóságos mágikus szentélyt varázsolva Aika otthonából.
Ben most találta a legizgatóbbnak, legszívesebben azonnal szájon csókolja, de Aika durcásan kivonta magát a férfi szorításából. Ben ebben a pillanatban kolonccá változott, mintha cipőbe kéne szorítsa a talpát, felesleges biztosíték, rablánc vagy bilincs csüngne finom bokáján. Még a simogatás sem tompította a helyzet élét, a kelepce az kelepce. Pedig Ben rajongott Aika gyönyörű hajkoronájáért, ahogy a fekete tincsek forgás közben az arca körül repdestek, hogy néhány perc múlva törékeny vállán találjanak ismét nyugvópontot. Ilyenkor muszáj volt belemarkolnia a selymes loboncba.
– Madame Butterfly – súgta Ben Aika fülébe, és ezúttal nem engedett a lány hóbortos szeszélyeinek, olyan közel húzta magához az ázsiai szépséget, hogy az már lélegezni is nehezen bírt. Ha akadna a zsebében egy gombostű, biztosan a falra is fölfeszíti. Aztán a lány csukott szemeire lehelt egy-egy csókot, majd az utolsó minutumban mégiscsak megkegyelmezett neki, kiengedte karmaiból a vergődő kisállatot.
– Nesze, akkor csak repülj! – vágta hozzá sértődötten, de Aikáról lehullott a feddés és az összes korábbi szomorúság, ami addig elborította vonásait, a mellkasából feltörő gyermeki kacaj Bent is megbékélésre indította.
Aika még órákig rakosgatta a sminkszereit, miután kimosta az ecseteket, az alapozók tégelyeivel szöszölt, számára ez a rituálé fejezte ki a zent, nem tett semmi különöset, és azt is ösztönösen, spontán módon. Rendszerint Eric Satie-t hallgatott, a Gymnopédie No. 1-et, a legpihentetőbb zongoradarab a zenetörténelemben, amit valaha írtak, a teljes, tökéletes kikapcsolódás – és valóban, ha Aika meghallotta a fájdalmas zongorafutamokat, azonnal megszűnt számára létezni a külvilág. Érzéki beállítottságú lévén Bent is lenyűgözte a mélabús zongoradarab, mely a szemében Max Richters Embers című művével mutatott távoli rokonságot, de különösebben azt sem bánta, ha Aika kevésbé emelkedett hangulatában Cyndi Laupertől bömbölteti a „True Colors”-t.
A szemhéjporok lenyűgöző spektruma juttatta Aika eszébe, hogy az embereket is évszakok szerint csoportosítjuk, léteznek téli, nyári, őszi, tavaszi típusok, mindenkinek más színpaletta előnyös. Bent az őszhöz kapcsolta, talán a férfi lángoló, mélybarna szemei miatt, amelyekről a száraz, zörgő falevelekre asszociált Aika, de máskor aranyszínűen mézes árnyalatot nyertek egy hajszálnyi barna szemceruzától, vagy épp visszanyúltak a tavaszba és haragoszöldben pompáztak, de akkor tényleg a vihar közeledtét jelezték.
Aikát mindig is ámulatba ejtették a különböző arcformák, maga is nemritkán csodálkozott rá, milyen elvétve találkozik szív alakú delikvenssel, persze az ovális a legideálisabb, a legszebben és legkönnyebben sminkelhető.
Aika, mint minden ázsiai nő, a nagy, kerek szemekhez vonzódott, nyíltságukban vélte felfedezni a szépség kvintesszenciáját. Az ősi tradíciók vívtak benne csatát a modern korszellemmel, szíve szerint ő is búcsút intett volna jellegzetes vonásainak, legalábbis egy szemkorrekció erejéig, rutinműtét, annyian átestek már rajta a fajtájából.
Az apja kitagadná, ha tudomást szerezne róla – minek mindenből ekkora faksznit csinálni?! Aika feleslegesen dühösítette fel magát, nem is nevezheti igazinak, tudomást sem vesz a létezéséről, havonta-kéthavonta, ha küld egy-egy zsírosabb csekket, ezzel nyugtázva, mégiscsak törődik a saját vérével.
– Csak a testemen keresztül! Meg ne próbáld! – Ben is ragaszkodott Aika ferde vágású szemeihez, hallani sem akart ekkora ostobaságról. – A tekintetedbe szerettem bele – legalábbis ezt állította –, olyan egzotikus. – A férfit a gondolat is felháborította, hogy a keleti nők zöme irigyelt mandulavágású szemük kikerekítésére gyűjti a pénzt, a zöme már gyerekkorában elkezd spórolni. A világon a legtöbb plasztikai műtétet a Távol-Keleten végzik. – Horrorisztikus – morogta Ben. A szemhéjplasztika, mely szerintük nyitottabbá varázsolja a tekintetet, a szemhéj felvarrásából vagy az alatta lévő zsír leszívásából áll – alaposan utánaolvasott.
Aika egyelőre nem szánta rá magát a beavatkozásra, furmányos sminkpraktikákon túl ragasztócsíkkal próbálkozott kialakítani szemhéján a vágyott redőt, de színes kontaktlencséket is vásárolt, melyekre szélesebb szivárványhártyát nyomtattak, így valóban valószínűtlenül naggyá varázsolták riadt, bogárszerű tekintetét.
Ben egy követ fújt Aika apjával, de hiába hozta fel ellenérvként a szakirodalomban olvasottakat, Aika hallani sem akart róla, hogy rasszista lenne. Pedig Ben igazán meggyőzően érvelt, amikor kihangsúlyozta, hogy a műtéttel szimbolikusan azt fejezné ki, a fehér ember szebb, több, mint az ázsiai. Hogy az európaiság érték, különleges előnyökhöz juttatja viselőjét. Bár Ben Amerikában született, büszkeséggel öntötte el, ha csak angol felmenőire gondolt.
(Folytatjuk)
