Kinyílik a bicska minden józan gondolkodású vidéki ember zsebében, amikor elolvassa Orbán Viktor hízelgő szavait, melyeket egy Veszprém megyei falu egyik magtárában intézett a minap gondosan megválogatott közönségéhez.
Azt már több hozzáértő megcáfolta, hogy Orbán „Magyarország első falusi miniszterelnöke” lenne, ahogyan azt ő maga állította Nemesgörzsönyben. A ténybeli tévedésen túl azonban hihetetlen arcátlanságnak tartom, hogy választások előtt nagy hirtelen a kormányfő eszébe jutnak a falusiak. Közelebbről azok a gazdálkodók, akiket máskor semmibe vesz, hiszen a hírek szerint néhány, számára kedves oligarcha között szeretné felosztani hazánk óriási kiterjedésű termőföldjeit. Ez a történet sem most kezdődött persze; emlékezzünk csak a földmíves tevékenységgel nyilván közeli viszonyt ápoló műkörmösre, aki az orbáni hatóságok egyetértésével annak idején a valódi gazdák elől happolt el egy értékes termőterületet.
Kitől várjon a magyar gazdatársadalom meg a magyar vidék, meg a magyar falu segítséget, hogyha nem a közülük jövő miniszterelnöktől? – győzködte továbbá Orbán a szóban forgó veszprémi falu lakóit. Nos, a várakozás meg a remény eddig is megvolt a vidékiekben. Annak ellenére, hogy templomfelújításokon, egyéb egyházi beruházásokon kívül más tekintetben nemigen fejlődtek településeik. Eleget járok falvakban ahhoz, hogy megerősítsem: a lelakott, salétromos házak, a közművesítés hiánya vagy az iszonyú állapotú utak láttán tényleg az lehet a szemlélő érzése, mintha egy airsoft-pályára tévedt volna. A vasúti szárnyvonalak megszüntetése, a járatritkítás ráadásul szignifikánsan megnehezíti a falusiak számára a városokban való munkavállalást – a szerencséseknek marad a megalázó közmunka, éhbérért. Az aprófalvas szerkezetű régiókban tapasztalható, fővárosiak számára szinte elképzelhetetlen anyagi és szellemi nyomort tetézi az, hogy a helyiek jó része kizárólag a számára egyedül elérhető „közmédiából” tájékozódik. De kormánypropaganda ömlik a templomi szószékről agitáló falusi papok és a kocsmában hőbörgő ivócimborák szájából is.
Azt illetően is vannak kételyeim, miniszterelnökünk csakugyan a falusi emberek közül jövőnek tekinthető-e még. Kétségtelen, a kormányfő szereti önmagát „vidéki legénynek” láttatni népszerűség-hajhászásból. Ha van bűne Soros Györgynek, az az, hogy Oxfordban taníttatta Orbán Viktort – anélkül, hogy felismerte volna az ifjú pártfogoltjának személyiségében rejlő veszélyeket. Mit csinál a Fidesz elnöke felkapaszkodott parvenüként? A lebutított propagandaszövegekből ítélve mélyen lenézi azt a közeget, ahonnan származik. Elárulja véreit, amikor arra kényszeríti őket, hogy az önálló gazdálkodást feladva zsellérként robotoljanak a csókos nagybirtokosoknak. De ha bajban van, mint most is, betemetett árkokat ás ki újra, viszályt szít vidék és főváros, földműves és értelmiségi között. Megoszt és uralkodik. Hagyjuk neki, hogy háborítatlanul tegye?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
