Hosszan ünnepelték Greta Gerwig zsűrielnököt, akit a szokásos bemutatáson túl (név és foglalkozás) külön videóval köszöntöttek, melyben összefoglalták eddigi színészi és immár sikeres rendezői karrierjét.
Gerwig szemmel láthatóan meghatódott a frontálisan kapott glamourba, miközben kifejtette: a mozi szent, a cannes-i fesztivál egy szentély és hálás, hogy olyan tehetségekkel nézhet együtt filmeket, mint a többi nagyra becsült zsűritag. Eva Green és Omar Sy francia színészekkel, Pierfrancesco Favino olasz színésszel, Nadine Labaki libanoni rendezővel, Ebru Ceylan török forgatókönyvíróval, valamint a 2018-ban a Bolti tolvajok című filmjéért Arany Pálma-díjat elnyerő Koreeda Hirokazu japán filmrendezővel, továbbá az Oscar-jelölt A hó társadalma rendezőjével, a spanyol Juan Antonio Bayonával.
A hölgyek ünnepe ezzel nem ért véget, a nyitógálán életműdíjat kapott Meryl Streep, akit Juliette Binoche laudált. Ritka filmtörténeti pillanat volt ez, hiszen a francia filmcsillag elkönnyezte magát a papírból felolvasott szövegén – alakítás volt ez a javából. A csúcspont persze az volt, amikor számos szerep méltatása után Binoche azzal zárta a mondandóját: Meryl Streep a pályafutása során megváltoztatta a világ nőkről alkotott képét. Elég erős állítás, amelyet természetesen nem vitatunk. Az amerikai színésznő minderre a tőle megszokott szerény normalitással reagált, azaz: ha bármit is tett vagy okozott, az csak azért történhetett meg, mert a legnagyobb tehetségekkel tudott együtt dolgozni. Ám az elismerés jogos és fair: a háromszoros Oscar-díjas színésznő utoljára harmincöt éve volt Cannes-ban, 1989-ben a Sikoly a sötétben című filmjében nyújtott alakításáért kapott elismerést. Érdekes tény: idén – a zsűritagokon túl – nem volt férfi a nyitógála színpadán.
Meryl Streepnek nyilván mesésen alakult a karrierje, erről a fesztiválon szerdán tartott mesterkurzusán beszélt. Igaz, kissé szétszórtan: ahogy mesélte, hajnali háromig vitatkozott Quentin Dupieux nyitófilmjéről, némi pezsgő inspirációjával. De így is mondott rengeteg érdekességet. Például: amikor elkezdődött a karrierje, akkor még általában egyetlen egy nő volt a filmekben. ilyen volt a Kramer kontra Kramer is, melynek irodalmi alapja, Avery Corman regénye nem foglalkozott azzal, a feleség miért hagyja el a férjét és négyéves gyermekét, sokkal inkább arra volt kíváncsi, a férfi hogyan küzd meg a gyerekneveléssel és azzal, hogy megtartsa az állását. A végén azonban kellett egy drámai monológ a női karakternek. Dustin Hoffman azt mondta, ő majd megírja, mert érti a nőket. Ugyanezt állította Robert Benton író-rendező is. Streep azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ő is ír egy verziót és ezt forgatták le végül – igaz, végül nem kapott hivatalosan írói kreditet a stáblistán. Miképpen a Szarvasvadász esetében sem, ahol Michael Cimino rendező azt mondta neki, nyugodtan írja meg a saját dialógusait. Mivel Streep egy New Jersey-beli vidéki lányt alakított és bevallása szerint ő maga is az, így vállalta a feladatot. „Akkoriban még megengedték, hogy megírjam a szerepeimet.”
Mára azonban sokat változott az amerikai filmipar és a színésznők helyzete, Streep szerint ma már a nők a legnagyobb sztárok. Na jó, Tom Cruise az egyetlen, aki kivétel és a nők felett tudott maradni. Meryl Streep szerint ez azért van, mert a színésznők megalapították a saját produkciós irodáikat és saját maguk alakítják a karrierjüket. Önmagára ez nem igaz, mert ebbe ő nem ugrott bele, szereti, ha a forgatókönyvekkel meglepik őt és nem viseli el, ha valaki este hét után telefonon meri őt hívni.
Amúgy soha életében nem érdekelték a blockbusterek. Az hogy a Távol Afrikától siker lett, mindenkit meglepett. Az pedig, hogy érzékelhető box office értéke lett, azt két filmnek, Az ördög Pradát visel és a Mamma Mia! című komédiáknak köszönheti, melyeket ötvenhét és hatvanéves korában forgatott. A változásokkal kapcsolatban még hozzátette: előbbi film volt az első, amikor egy férfi stúdió-producer azt mondta neki, megérti őt a karakterben. A legnagyobb probléma azzal, hogy a nők helyzete Hollywoodban mellékes volt, az nem is pénzkérdés volt, hanem az, hogy a gyengébbik nem történetei iránt senki sem mutatott érdeklődést.
Arra a kérdésre, hogy a klasszikus színházi színészképzése mennyiben segítette, válasz az volt: semmit. A tanulmányai során három fickó oktatta neki a színészmesterséget, mindegyiknek más volt a koncepciója, így az egész végül semmit sem ért. „Elkezdtem valamit tanulni, majd kirúgták a tanárt. Aztán azt is, aki jött helyette. Az iskola nem ért semmit. A színjátszás lényege, hogy lecsupaszítsd magad annyira, hogy tudjál az alapról indulni, kockázatokat vállalva. Tudja, mihez kell technika? Amikor egy tizenhét órás nap végén a rendező ötvennyolcadik alkalommal akar felvenni egy szimpla mondatos jelenetet. Ilyenkor arra a tréningre kell számítanom, hogy ne öljem meg azonnal” – mesélte mosolyogva. Az ellenkező véglet Clint Eastwood volt, akivel A szív hídjain dolgozott együtt. „Clint azt mondta, hogy próba. Aztán megköszönte, hogy megvan a jelenet. Átvert!”
De miért is volt Merly Streep másnapos? A válasz: A második felvonás, Quentin Dupieux versenyen kívül vetített nyitófilmje. Mint megszokhattuk a francia direktortól, most is az abszurdba húzza a művét: egy forgatáson a színészek inkább egymással vitáznak, mintsem a művel törődnének – ami egyébként egy gagyi szerelmi sztori akar lenni. Természetesen azon is vitáznak, miért kell egy ilyet szart elvállalni, amikor a világban háborúk dúlnak. A valóság és fantázia keveredik folyamatosan a filmben, melyben tényleg nincs más semmi, csak duma, ám elképesztően sok témát érintenek. Dupieux például kukázza a politikai korrektség témáit, amikor a másság kérdésével rak fel durva, de zsigeri poénokat. Mint például, amikor Vincent Lindor karaktere, aki önmaga paródiáját alakítja, imád a kollégájára (Louis Garrell) homofób kijelentéseket tenni, amikor azt mondja, hogy ő nem meleg, hanem biszexuális. „Akkor az olyan, mint a hibrid autó: egyszer elektromos, máskor pedig szennyezi a világot”. A valóság vagy mese terén persze ennél sokkal markánsabb lépés, amikor maguk a színészek vitáznak arról, mit lehet kamera előtt mondani vagy sem? Mert, hát szegény Mel Gibson, véletlenül zsidózott egyet és csaknem eltiporta a médiabotrány és a népharag. A legabszurdabb állítás, amikor Lous Garrel karaktere megállapítja: a film a valóság, a többi csak mellékes. Mert milyen jó lenne, ha a kolléganőjét (Lea Seydoux) úgy tudná meghágni, hogy az még csak nem is tiltakozna. Elvégre szerepben van. Azt kell, hogy mondjam: soha rosszabb blöfföt!
Zaklatási botrányok
Több mint száz francia közéleti személyiség átfogó törvényt szorgalmaz a rendszerszintű szexuális zaklatások és erőszak elleni fellépés érdekében: a felhívás a Le Monde kedd délutáni kiadásában jelent meg. A francia filmiparban a helyzet idén pörgött fel, miután Judith Godreche színésznő szexuális zaklatás vádjával feljelentést tett olyan ismert rendezők ellen, mint Benoit Jacquot és Jacques Doillon. A „hazai botrány” tovább dagad: Gérard Depardieu-nek októberben kell bíróság elé állnia szexuális zaklatás ügyében, míg a fesztivál előtt nem sokkal az ügyészség bejelentette: a Francia Filmintézet (CNC) igazgatója, Dominique Boutonnat ellen is vádat emelnek. Az aktivisták az azonnali lemondását követelik.
