Egy könyvmoly testépítő? Minimum gyanús, A reneszánsz ember című film óta ráadásul tudjuk, hogy az „okos sportoló” egy oximoron – és bár ez a XXI. században már nem túl polkorrekt kifejezés, tagadhatatlanul érdekes jelenség. Felkeltette hát az én íróasztal mellett edződött érdeklődésemet is, annál is inkább, mert hamar kiderült: Laci nem egyszerűen csak szeret olvasni, hanem a spiritualitás és a filozófia is közel áll hozzá.
indemellett pedig külön megjegyzendő, hogy 2023-ban, férfi kategóriában egyedüli magyarként vett részt a testépítők legnagyobb „csúcsversenyén”, a Mr. Olympián. Beszélgetésünk során aztán még sok más érdekesség is kiderült.
A csirke és a rizs
Délidőben érkezem Kaposvárra, ezért egy kis, dél-amerikai jellegű étterembe beszéljük meg a találkozót. Egy számomra ismeretlen, gíroszhoz hasonlító, mégis jellegzetesen latin-amerikai ízekben gazdag ételt rendelek, míg Laci a szokásosat: roston sült csirkét rizzsel és salátával. Abból mondjuk rögtön három adagot is kér, mivel délutánra és még estére is kell az energia. „Aki unja a csirkét rizzsel, az ne menjen testépítőnek” – mondja kérdés nélkül, amikor látja a meglepettséget az arcomon.
Bár azt sejtettem, hogy egy testépítő nem ehet akármit, a napirend és az összetevők betartásának szigorúsága még így is meghökkentett. Laci egy nap hétszer étkezik, minden alkalommal pontosan kimérve a szénhidrátot, a fehérjét és a zsírt. És nemcsak ezeket, de az időpontokat is ildomos betartania, mert – mint mondja – ha valami megcsúszik, könnyen beleeshet abba a csapdába, hogy éjfélkor csak forgatja az ételt a szájában. A fehérjebevitelt ugyanis akkor is tartania kell, ha az éjszaka közepén egyébként már egy falat sem menne le a torkán.
Ebédünk közben aztán hamar kiderül, hogy Lacinak az étteremben is vannak rajongói. Az egyik felszolgáló (akin mellesleg megint csak úgy feszül az izompóló, mintha nem lenne holnap) egyszer csak megáll az asztalunknál, és a közelgő versenyéről, a testépítési kategóriákról, az edzéstervről és a különböző étrendekről kezd el beszélni.
Be kell valljam, ebből a diskurzusból én vajmi keveset értek, annyi azonban még számomra is nyilvánvaló, hogy a testépítés sajátos, speciális életmódot kíván.
A szakmai dolgok kitárgyalása közben gyorsan kérünk még egy kávét – Laci szigorúan cukor nélkül –, majd indulunk tovább.
Messiások és Mr. Olympia
Rendhagyó módon azonban nem az edzőterem felé vesszük az irányt – Lacinak ma pihenőnapja van –, hanem a Kaposvár melletti Deseda- tó lesz a célállomásunk. Interjúalanyom megígérte, hogy mesél nekem az életéről, valamint az eddig elért eredményeiről, s ehhez ezt a nyugodt helyet javasolta. Azt, hogy Laci szóba állt velem, vehetem akár megtiszteltetésnek is, a testépítő ugyanis nemigen ad interjút a sajtónak, a bulvárt például tudatosan kerüli. Ilyesfajta reklámra nincs is szüksége, csak az Instagramon több mint 130 000 követője van. Abból sem csinált nagy hírverést, hogy 2023-ban a férfiaknál egyedül ő képviselte Magyarországot a Mr. Oliympián. (Ezt a versenyt úgy lehetne a legegyszerűbben jellemezni, mint a legek harcát, a testépítők Forma–1-ét. Ez az a „viadal”, amelyet Arnold Schwarzenegger hétszer megnyert.)
Lacin azt veszem észre, hogy nem nagyon szeret az érdemeiről beszélni. Már az étteremben is láthatóan zavarba jött, amikor a felszolgáló gratulált neki a Mr. Olympián való részvételhez, és elmesélte, hogy a személyzet egy emberként szurkolt neki a verseny alatt. Ezt a gyermeki zavart érzem rajta akkor is, amikor a sikereiről kérdezem, és ekkor találkozom első meghökkentő kijelentésével, ami valahogy úgy hangzott, hogy ő csupán egy „szórakoztatóipari termék”. Mint mondja, az emberek azért vesznek jegyet egy testépítőversenyre, mert ilyet nem látnak otthon, és azért nézik meg az interneten, mert meg tud mozdítani akkora súlyokat, amiket ők nem láttak még. Meglátása szerint a jelenlegi társadalom nagyon szomjazik erre. „Kenyeret és cirkuszt!” – jelenti ki, majd hozzáteszi, hogy ő ebből a cirkuszból jól megél.
Mint mondja, elfogadja ezt a valóságot, és a helyén kezeli. Ezután – mintegy a sporttársaknak címezve –, kifejti, hogy ha valaki meg akarja őrizni a mentális egészségét ebben a sportban, akkor szerinte nem szabad olyan helyre pozicionálnia magát, ahova nem való. Egyszerűbben megfogalmazva, ne képzelje magát többnek, mint ami. „Nem kell messiásnak képzelnie magát egy olyan embernek, aki nem az. Ez csak sport” – mondja. Amikor azt kérdezem, hogy tényleg vannak-e olyanok, akik messiásnak képzelik magukat, azt feleli: „most már csak olyanok vannak”. Mint mondja, ezért sem szerepel a médiában, egy percig sem szeretne ugyanis ilyen szerepkörben tetszelegni.
Elindulni befelé
Mielőtt bárki félreértené, Lacinak egyfelől nincs szándékában kioktatni senkit, és nem törekszik arra sem, hogy valamiféle gurunak tekintsék. Másfelől amikor arról beszél, hogy ő „csak” egy termék, vagy hogy nem akar messiás szerepkörben tetszelegni, akkor nem valamiféle álszerénység lesz úrrá rajta, és nem is tűnik olyannak, aki nem mutatna alázatot választott sportja iránt. Egyszerűen csak próbálja helyén kezelni életének ezt a (testépítéssel eltöltött) szakaszát, amiről – mint az beszélgetésünk egy pontján kiderül – reméli, hogy nem az életműve. Laci számára ugyanis a szellemi élet és a lelkigyakorlatok legalább annyira fontosak, mint a testépítés. Azon túl, hogy jógázik és meditál, élénken érdeklődik a keleti tanítások iránt is, az indiaiak egyik szent könyvét, a Bhagavad Gítát például rendszeresen olvassa, de a nyugati filozófiai gondolatok is közel állnak hozzá. Laci olyannyira nagyra tartja a lelkigyakorlatok fontosságát, hogy még azt is ki meri jelenteni: egy nagy mélypont után ez mentette meg a testépítői karrierjét.
A testépítő filozofikus énje beszélgetésünk vége felé meg is mutatja magát. Amikor arról kérdezem, hogy szerinte még mennyi ideje van, és hogy képzeli el, mi lesz azután, ha már át kell adnia a terepet a fiatalabbaknak, minden szempontot figyelembe vevő fejtegetésbe kezd. Azt mondja, hogy ha a sorsa engedi, akkor öt-hat évet még akar és tud is teljesíteni. Ezek után pedig ki lehet szállni gyorsan és lassan is, lehet úgy is, hogy financiálisan mindez megtérüljön. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy nemsokára kiöregszik, nem lesz már „fiatal és jóképű”, és akkor el kell indulnia befelé.
Amikor arról kérdezem, hogy nem éli-e ezt meg hanyatlásként, azt feleli, hogy a hanyatlásról inkább az alkalmazkodás jut eszébe. Ahhoz, hogy napról napra öregszünk, majd egyszer csak elfogy az élet, alkalmazkodnunk kell. Laci életfilozófiája egy mondatba sűrítve valahogy így hangzik: „Nem Amerikában kell csúcsszinten teljesíteni, hanem a mindennapokban kell kihozni a legtöbbet.”
