„Miért fontos, hogy ott legyél? Azért, mert a béke a tét.” Ezzel az üzenettel hív békemenetre – hoppá, majdnem Fideszt írtam, pedig dehogy – a CÖF. A demonstrációval – itt fontos megjegyezni, hogy ha mások szerveznek hasonló megmozdulást, az „tüncikézés” - üzenni szeretnének a „háborús pszichózisban égő” Európának. Kinek a szíve, kinek a tudata hasad meg a békemenet szó hallatán, amit akkor, olyan közegben szerveznek, amikor és ahol; a Fidesznek rajtuk kívül mindenki háborúpárti; Menczer Tamás nem érti, miért aljas dolog iskolás gyerekek arcába tolni Piliscsabán egy ijesztő plakátot; az esemény sajtótájékoztatóját jó alkalomnak vélték Magyar Péter lekicsinylésére.
Ugyanakkor be kell látni, és erre naponta látunk példát, tényleg békére vágynak a Fidesz politikusai. Mármint a sajátjukéra, arra, hogy békén hagyják őket. Az Orbán Viktortól vett példa ragadós, a nem kívánatos találkozásokat, a kellemetlenkedő faggatózást elkerülendő például országjárása során Szíjjártó Péter is csak egy beavatott szűk körrel barátkozott Szentesen. A külügyminiszter jöveteléről azokat értesítették, akiket erre érdemesnek találtak, kapott pár egyszerű kérdést a helyi tévétől, a riporter – aki, érdekes mellékszál, a Fidesz helyi képviselő-jelöltje – feldobta az olyan magas labdákat, mint háború, béke, de arról is szót ejtett, hogy „szuveneritás”. Talán Freud kacsintott ki huncutul a nyelvbotlással, de ha jobban belegondolunk, nem is volna akkora butaság a szót új kifejezésként listára venni, hiszen mégiscsak a NER határozza meg, mifelénk meddig tarthat a legfontosabb ügyekben az önállóság.
Minden politikai oldalnak megvannak a saját hülyéi, de abban talán egyet kellene érteniük: képtelenség, hogy létezzen szerte Európában olyan, épeszű ember, aki vágyja a háborút. Miközben itthon, június 9-hez közelítve egyre élesebb a kardcsörgés. Miközben itthon, gyalázkodó plakáterdő sűrűjében szerveznek békemenetet.
Hát ez mi, ha nem maga az alakot öltött, „szuvenerizmus” formálta disszonancia?