Házasság;válás;Tóth Gabi;

- Tóth Gabi most éli meg igazán konzervatív értékrendjét

Szerelmével az utóbbi hónapokban ismét érzi az emberek támogatását, s így fellélegezhetnek. 

Mindkettőnk részéről mondhatom, hogy az akkori párunkkal nem voltunk jó kapcsolatban, bármennyire is akartuk. Amikor lezártuk a múltat, akkor kezdtünk el igazán ismerkedni Mátéval - jelentette ki Tóth Gabi a hot! magazinnak adott nyilatkozatában, amit jelenlegi párjával, Papp Máté Bencével közösen adott.

A beszélgetést a Blikk szemlézte. Az énekesnő azt mondta, sok feszültséget okozott mindaz, amin keresztülmentek, voltak surlódások a kapcsolatukban, de arra jutottak, hogy ezt túlélték, akkor mindent túlélnek. „Rengeteg bántást kaptunk az elején, amibe kicsit mi is belerokkantunk, de talán pont az volt a mentsvárunk, hogy vannak közös céljaink, és együtt tervezzük a jövőt. Volt, amikor úgy éreztük, átment rajtunk egy úthenger, de ezek nem a kettősünkből adódó félreértések voltak, hanem külső behatások nyomai. Ha van rajtam kalap, ha nincs, tök mindegy. Akit frusztrál, hogy két fiatal, tehetséges ember virágzik, az mindenben megtalálja a hibát. A legyek mindig a szarra repülnek, de mi a pillangókkal foglalkozunk” - fogalmazott. 

Beszélt arról is, hogy házasságában már egyikőjük sem volt boldog, ugyanakkor örül neki, hogy volt férje (Krausz Gábor), boldog párkapcsolatban él, hiszen ha ő boldog és én is az vagyok, akkor a kislányuk is az. A negatív kritikákkal kapcsolatban azt mondta, nem akarják a szentet játszani, emberek és nekik is megvannak a maga hibáik. Azt hangoztatta, soha senkinek nem akartak ártani, csak bátran merték élni az életüket. Ám az utóbbi hónapokban érzik az emberek támogatását, amitől végre fellélegezhettek. 

Gabit alapvetően azért kövezik meg, mert ő kifelé mindig családi idillt mutatott, de közben nem az volt - mondta a Fricska együttes táncosa. Papp Máté Bence szerint Tóth Gabi egy influenszer, emiatt sokan követik az életét és a nyomás is nagyobb volt rajta. „Egyértelmű, hogy nem beszélt a rosszról, mert csak a jót akarta megmutatni. A követők pedig ország-világ előtt megkövezték. Ilyet egy ember sem érdemel!” - fakadt ki.

Furcsának tartja, amikor azt olvassa, hogy Gabi milyen konzervatív, azok pedig nem válhatnak el. A szerelmem most, mellettem tudja igazán megélni a konzervatív értékrendjét, ezt bátran kimondhatom. A szüleim és én is azt az erkölcsi normát képviseljük, amiben Gabi is hisz - magyarázta Papp Máté Bence. 

A legnagyobb gond, hogy tartós lesz az árhullám.