A Coldplay ritka fenomén. Csaknem harminc éves fennállásuk során gigantikus utat tettek meg, voltak különböző korszakaik: feltörekvő, megbízható és bombasztikus. Lassan és magabiztosan, hiba nélkül építkeztek, és eljutottak oda mind zeneileg, de főleg, mint előadók, hogy azt lehessen állítani: 2024-es turnéjukkal a stadion koncert definíciójaként vonulnak be a könnyűzene-történetbe. Chris Martin énekes-gitáros-zongorista, Jonny Buckland gitáros, Guy Berryman basszusgitáros és Will Champion dobos muzsikája a pop legjobb formája, rengeteg fülbemászó slágerük van, melyekről az ember nem kapcsol el soha, még akkor sem, ha épp nem rajongója a zenekarnak. Mondtak már róluk mindenfélét, számos jelzővel illették őket, épp itt az ideje, hogy a budapesti Puskás Arénában tartott első koncert után mi is adjunk nekik egy újabbat: a Coldplay korunk Beatles-e.
De mit is jelent ez?
Dalaik egyszerre fülbemászóan egyszerűek, és grandiózusak, énekelhetőek és énekeltethetőek, mindehhez pedig magától értetődően „csúszik” a sci-fisre hangolt teatralitás.
A Puskás Arénában a huszonhárom dalból álló setlist tökéletesen szerkesztett volt, nem volt benne szünet, pihenős üresjárat, esetleg bravúros szólózgatások, a négy zenész itt nem különcködött, helyette inkább afféle profi és minden részletében megkomponált show-t kínáltak. Elhangzottak régi nagy slágerek, nóták az utolsó albumról és „spontán” előadott Don't Look Back in Anger az Oasis-től. Ügyeltek arra, hogy minden koncert egy picit más legyen, de nem is a dalok sorrendje itt a mérvadó, sőt még az sem, hogy melyik slágert játsszák el vagy veszik ki, mert a zene – mondjuk bátran ki – nem a legfontosabb. Fel is vetődhet a kérdés, hogy akkor ez most showbiz vagy művészet, de leginkább a mindkettő lenne a pontos megfogalmazás – azaz a kettő a Coldplay esetében nemhogy nem zárja ki egymást, hanem alapkiindulási pont. Mert bármekkora zseni lehet egy előadó, egy sok tízezres stadion-tömeget megmozgatni, lendületben tartását nem lehet csak hangszeres szinten megoldani. Legalábbis manapság – na jó, a Led Zeppelinnek sikerült néhány alkalommal, de az egy másik zenei és társadalmi korszak volt. Más energiák. Nagyon mások...
Chris Martin - aki amúgy boldog formában sugárzott - „frontembersége” is inkább az egységet erősíti, a lényeg itt nem a pillanatnyi csoda megvillantása, hanem egy fegyelmezett és hibátlan produkció, mellyel sikerült a fociépítmény árnyékát és szellemét elűzni két órára. És ebben persze benne vannak a „trükkök” is, az újrahasznosítható világító és villogó karkötők, melyet mindent látogató megkapott és hiába az udvarias kérés, hogy távozáskor adjuk már vissza, mindenki kötelező szuvenírként felejtette magán. Pedig ezeknek a kütyüknek csak és kizárólag koncerten volt életfunkciójuk, hiszen megkomponált módon, különböző színekben kelt életre a karunkon, hogy minden egyes jelenlévő show-elemmé változzon. Koncert hallgató vendégből aktív részvevő lett mindenki, és rajzoltuk a nézőteret. Elképesztő munka és kreativitás van e showelemben: megfejthető történeteket animálnak villogó karkötőkkel, ennek színdramaturgiáját tudományos szinten is lehetne elemezni. Mindez egyre inkább arra tereli a gondolatokat, hogy ez nem is stadion-koncert, hanem stadion-összművészet performansz. És igen, nem véletlen, hogy - mintha csak egy interaktív moziban lettünk volna - a látottak után jött a hosszú stáblista. Na meg a tűzijáték, ha már szabad ég alatt voltunk.
Ám ugorjunk egy kicsit még vissza az időben: nagy kérdés, hogy ha valaki a tökéletes koncertre készül, mint ahogy a Coldplay szeretné, akkor mégiscsak hogyan teremti meg a jelenidejűséget és az azzal járó spontaneitást. Vasárnap ez volt a Jumbotron Song, mely alatt véletlenszerűen (bár megfordult a fejemben a beépített emberek elmélete, de az már tényleg abszurd lenne) embereket mutogattak a lelátóról, akikről aztán Chris Martin ott helyben költött egy versszakot. Ezzel szemben a Sky Full of Stars nóta félbehagyása és a kérés, hogy mindenki tegye el a telefonját, sokszor látott elem. Utóbbi amúgy azért is jófejség, mert akárhány YouTube videót láttam a Coldplay mostani turnéjáról, tényleg nem ugyanaz mobilos közvetítést nézni, mint közvetlenül megélni a Coldplay-valóságot. Nagyotmondás, ide vagy oda, ez a banda ezzel most vagy soha, élvezd a pillanatot érzés elhitetésével járul hozzá a kultúrafogyasztás fontosságának hangsúlyozásához. Ami azért valahol baromira cool.
Infó
Coldplay
június 16.
Puskás Aréna
