Nem arról szeretnék szólni, amiben Karácsonynak legutóbb tényszerűen volt igaza: a Fidesz valóban visszaléptette jelöltjét Vitézy javára. Bár emellett se menjünk el szó nélkül. Nem gondolnám, hogy Vitézy eleve a fideszes bábjáték szereplőjének szerződött. De illene elismernie: a főpolgármesternek ebben igaza volt.
Ez a mondat még hiányzik. Pedig kellene ahhoz, hogy „a fidesz tartalékosa” szerepből kilépve Vitézy hasznosíthassa szakértelmét. Érdeke ez a közélet normalizálásának is, hiszen a város fele mégiscsak rá szavazott.
De most Karácsony két másik, általánosabb érvényű igazságára emlékeztetnék. Az egyik a pártkeretekhez képest más, új működési forma: a politikai mozgalom szervezése. A másik a „technikai koalíció” 2011-es gondolata.
Kár tagadni: a régi pártlogók kevéssé vonzanak. Világszerte sokféle okból kezdenek szétesni a hagyományos pártműködés keretei. Hogy nálunk ez még inkább igaz, arról a Népszavában Ágh Attila írt. A Fidesz már rég nem közös döntéseket hozó valódi párt, a baloldalon meg minden nemes igyekezet ellenére az történt, amit láttunk. Töredezés, jelentéktelenedés, mozgósítási képtelenség.
Pedig ha nem diktatúrában akarunk élni, akkor szükség van a politikai akaratok megszervezésére. A kérdés az, alkalmas-e erre a baloldal jelenlegi szervezeti kerete. A választás beleverte az orrunkat: így nem alkalmas.
A főpolgármester a pártkoalícióval a háta mögött már korábban fel kellett, hogy ismerje ezt. Ezért meg is próbálkozott a hagyományos pártszerkezetet felülíró és kibővítő mozgalmi konstrukcióval. A mozgalom szervezése nem kevesebb, hanem több, de másfajta tudást igényel a pártokénál. Nem követel állandó és feltétlen lojalitást, de több és személyesebb aktivitást, a tagsági helyett érzelmi elköteleződést és közösséget kínál. Utcai megmozdulásokat, helyi akciókat, kreatív, figyelemkeltő megjelenítést, az érzelmek erősebb kifejezését, látványelemeket, több spontaneitást, közben tudatosan szerveződő interaktív hálózatot, szimbólumokat, jelszavakat.
Én és a hozzám hasonlók, akik más iskolán nevelődtek, biztosan nem tudnák csinálni. De vannak, akik igen. Helyi közösségeket megteremtő önkormányzati vezetők, a szélesebb értelemben vett kulturális, civil, szakmai közéletből jött színes személyiségek.
A választás előtt Karácsony is gondolkozott ezen, úgy hírlik, legutóbb a sikeres polgármesterek segítségével, akiknek plakátjain egyre kisebb lett a pártlogó, egyre többet számított a helyi egyesület vagy mozgalom. De egyrészt semmi sem működik aktivisták hite és munkája nélkül, akiket adott helyzetben, kiépült mozgalmi háló híján csak a pártvezetéseken át lehetett elérni. Pedig jönnének máshogy is. Másrészt az új választási szabályok a polgármesterek helyett a pártlistákra építették a közgyűlés összetételét. A kísérlet hamvába holt.
De minél inkább korhadnak a pártkeretek, annál gyorsabban mégiscsak rá kellene lépnünk a mozgalmi útra. A mozgalomból előbb-utóbb persze ki kell nőnie egy új, egységes baloldali választási pártnak is. Úgy vélem, nem egyszerűen új vezetőkkel, de újfajta nyitottsággal is.
És itt emlékeztetnék Karácsony 2011-es ötletére, a technikai koalícióra. Amely valamennyi ellenzéki párt hangsúlyozottan csak technikai, átmeneti szövetségét jelentette volna. Bokros és mások ennek megfelelően vetették fel az 500 napos szakértői kormány gondolatát, amely a legszükségesebb változtatások után újra megnyitná az immár demokratikus versenyt a jobb- és baloldal között is.
Akkor sok okból nem értettem egyet velük. De most megkerülhetetlenné vált a jobboldali vezetésű új ellenzék, és reményeim szerint lesz egy újjászerveződő baloldali ellenzék is. Nagyon különböznek. De átmeneti, technikai koalíciót a rendszerváltás érdekében alkothatnak. Mintha legújabb szenvedélyes beszédében Gyurcsány is pedzene ilyesmit, ami komoly nyitás az eddigiekhez képest. Mert tudja: az első a rendszer megdöntése. A többi csak utána jöhet.
Tudom, sokan aggódnak - tiszteletre méltó aggályokat felvető cikkében Németh Péter is -, nehogy már likvidáljuk a létező baloldalt egy még meg nem született mozgalom és új párt oltárán. De ha nem változtatunk, likvidálódik az magától.
Eszem ágában sincs a pártok azonnali szétkergetését javasolni. Van dolguk: nem vezetőként, nem intézményesen rájuk telepedve, de segíteni egy új mozgalom, majd a régieket is felváltó új párt megszületését. Olykor azzal, hogy eddigi vezetőik - nem érdemek híján, nem személyes hibák miatt, hanem a változáskényszert felismerő gesztusként - leköszönnek. Ha valamelyikük lát jobb gesztust a jelzésre, válassza azt. Én nem látok.
Hogy mi közöm hozzá a sajátomon kívül más pártok esetében is? Életfontosságú közöm van. Útválasztásuk az egész baloldalt, sőt az egész országot érinti. Nem bridzsklubokról, hanem az ország sorsát befolyásoló közösségekről van szó. A jövőnk múlhat azon, hogyan lépnek.
Vitányi Iván az akkor még újnak, ezért kockázatosnak számító Gyurcsány Ferencet javasolta miniszterelnöknek egy MSZP kongresszuson azzal, hogy „most a nagyobb kockázat a kisebb kockázat.”
Most nincs nagyobb kockázat a változatlanságnál.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.