Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány. Sajnos nem mesebeli. Ilyen értelmetlenül tragikus sorsot csak a valóság szánhatott a szerencsétlen négygyermekes fiatalasszonynak. Savoyai Mafalda (1902–44), az olasz uralkodó, III. Viktor Emánuel lánya kiskorától kötelességtudóan szolgálta a dinasztiát; az első világháború sebesült katonáit hadikórházakban látogatta anyja, Ilona királyné kíséretében. Három évvel azután, hogy apja Mussolinit nevezte ki miniszterelnökké, a hercegnőnek pompás esküvőt tartottak Racconigi kastélyában (1925).
A férj, Fülöp hesseni herceg és német császári unoka volt, aki a weimari időkben civilként tengődött. Többet akart. A feltörekvő nácikhoz dörgölőzött, belépett a pártba is. Hitler hatalomra jutásakor úgy érezhette, jó lóra tett. Horogkeresztes karszalagjával a kirakatba rakták, általa próbálták megnyerni a régi konzervatív monarchistákat. Kinevezték Hesse-Nassau kormányzójává, szerepet kapott a hírhedt eutanáziaprogramban is. Házassága révén nem hivatalos közvetítővé lépett elő Berlin és Róma: a Führer, a Duce és királyi apósa között.
Hitler szívélyes volt az ifjú házaspárral, vacsorára hívta őket. Sorra születtek gyerekeik, szépnek tűnt az élet. Ám a háború fordulata után az összeomlás felé sodródó diktatúrának már nem kellettek a díszarisztokraták. Fülöp fontoskodása dühítette Hitlert, mert a herceg azt képzelte, tényleg kíváncsiak a véleményére. Amikor apósa puccsszerűen leváltotta Mussolinit, az utód Badoglio tábornok pedig fegyverszünetet kötött a szövetségesekkel, a bosszúszomjas németek árulással vádolták meg a herceget is, és Bajorországban letartóztatták (1943).
A politika iránt közömbös Mafalda éppen Bulgáriában járt rokonának, a cárnak a temetésén. Szófiában egy SS-tiszt azzal az ürüggyel csalta a német nagykövetségre, hogy üzenetet hozott a férjétől. Elfogták, és Münchenbe, majd Berlinbe vitték. Kihallgatásai nem hoztak értékelhető eredményt, de azért túsznak megtartották, hátha még megzsarolhatják vele az apját vagy a férjét.
A buchenwaldi láger külön barakkjában őrizték, amikor az amerikai légierő a szomszédos lőszergyárral együtt lebombázta. Kikaparták a romok alól, amputálták a karját, de már nem tudták megmenteni. Az elátkozott királylány negyvenegy évet élt.
Fülöp, a kegyvesztett karrier-náci megjárta Dachaut is, de túlélte. A többi rabtól elszigetelték, igaz, így kiváltságképpen az őrök kosztját kapta. A felszabadulás után az amerikai hadsereg Capri szigetén tartotta vizsgálati fogságban, azután vádemelés nélkül szabadon engedték. Feleségéből csupán egy hajtincset láthatott viszont, amelyet emlékül vágtak le, mielőtt holttestét elhamvasztották. Az özvegy herceg sikeres belsőépítész-üzletemberként dolgozott az NSZK-ban és az Olasz Köztársaságban haláláig (1980), de sohasem nősült újra.
A házaspár négy gyermekét – a király unokáit – a Vatikánban bújtatták, ott vészelték át a háborút. Közülük a legkisebb, Elisabeth Margarethe von Hessen, aki háromévesen veszítette el édesanyját, ma is él.