magyar futball;

Ész, erő és oly szent akarat

Nemrégiben a Magyarország–Skócia mérkőzés kapcsán egy volt többszörös válogatott játékos a következőt nyilatkozta: "A 100 perc mindent eltakar, alacsony volt a színvonal, fáradt csapatokkal, azzal, hogy az utolsó negyedórában all int mondtak a csapatok. A vége jól sült el."

Én azonban azt gondolom:

valamennyi mérkőzésen kiütközött, hogy a játékosaink erőnléte, gyorsasága és állóképessége gyengébb, mint az ellenfeleké.

Meg lehet nézni, hogy az ellenfél lényegesen többet, többnyire 60 százalék felett birtokolta a labdát, a mi csapatunk 40 százalék körül. Magyarán keveset futottak. Látszott, hogy Marco Rossi takarékoskodni akar az erővel. Ennek figyelembevételével tervezte a játékot, és úriember volt, amikor azt mondta a svájci meccs után, hogy ő hibázott a taktika megválasztásakor. Emlékeztetni szeretnék mindenkit: már 2024 januárjában kifejtette, hogy az utánpótlásból kikerülő játékosok technikailag jók, de erőnlétileg nem ütik meg a nemzetközi szintet. Ez látszik a magyar csapat teljesítményén.

A labdarúgás fizikai sport, ahol gyorsaságra és állóképességre igencsak nagy szükség van. Marco Rossinak a rossz utánpótlás-nevelés miatt nincs megfelelő merítése a válogatott keret kiválasztásakor. Varázslat, amit eddig tett.

1. Miből meríthet? Semmi esetre sem az akadémiák vagy a nagyobb egyesületek által nevelt játékosokból. Honosított Loic Nego és Callum Styles (magyarul sem tud, az angol másodosztályból érkezett), nem a magyar akadémiákon nőtt fel Bolla Bendegúz, Szoboszlai Dominik és a megmentő Csoboth Kevin (a székesfehérvári Főnix magániskolából kerültek ki), Nagy Zsolt 76-szoros válogatott játékos és a „cég reklámja”, Ádám Martin. A játékosok többsége külföldi csapatoknál, más sebességű bajnokságokban csere emberként játszik.

2. A Nemzeti Sport június 25.én megállapította, hogy az Eb kapcsán részsikerekről lehet beszélni, érdemi előrelépés nélkül. Eddig mást harsogtak.

3. Jönnek Magyarországra a külföldi edzők, itt vagy a rossz alapanyagot kapják, vagy külföldi játékost vásárolnak. Azok aztán beleszürkülnek a hazai semmibe. Hasonló a hasonlóval gyakorolja alacsony sebességben a technikát és a taktikát. Kétévenként cserélődnek az olcsó légiósok is. Külföldi fiatalok nem jönnek Magyarországra, mert itt nem tudnak fejlődni. A bevezetett produktivitási szabály a bajnokságot csak hígítja, nemzetközileg alkalmatlan fiatalok kerülnek látókörbe.

4. Csányi Sándor elnök úr szerint is rossz a hazai utánpótlás edzőképzése. Ki felel az oktatásért? Dr. Barczi Róbert sportigazgató alapelve, hogy a labdarúgás kulcsa a technika és a taktika. Ezt hagyta jóvá az MLSZ vezetése. A hazai utánpótlás válogatottak 2023-as, kritikán aluli eredményei vélhetően indokolták, hogy szövetségi edzőik munkájának koordinációját Fehér Péterre bízták, aki a sportigazgató által képviselt, egységes kezdeményező gondolkozás megvalósításáról és a csapategység kialakításáról beszélt. Azt hiszik, így majd jobb lesz az eredmény. Ez butaság: a szakmai munkát az akadémiáknál, illetve a kluboknál kell elvégezni.

5. George F. Hemingway, a Honvéd volt elnöke és tulajdonosa nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a magyar labdarúgás rossz irányba tart, mert rossz embereket alkalmaznak. A siker záloga nemcsak a pénz, hanem a szaktudás is. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök is megjegyezte korábban, hogy az utánpótlás nevelésébe a befektetett pénz nem hasznosul.

6. Az elmúlt tíz év alatt öt program is készült, de azoknak az elemzésére nem került sor. 2020-ban indult a jelenleg érvényes program. Csak úgy elfogadták a Klubfejlesztési Kézikönyvet, amelynek mára beérett az eredménytelensége. Ugyanakkor félretették Kovács Ferenc korábbi anyagát, mely szerint egységes kritériumrendszerre épülő akadémiai és egyesületi minősítési (licence) rendszer biztosíthatja csak az előrelépést. Ilyen nem létezik - bár én rendelkezem effélével.

7. A számonkérés ismeretlen fogalom az utánpótlás nevelésében. Nincs meghatározott, egymással szinkronizált szakmai teljesítmény-kényszer, csak önként vállalt elvárások teljesítése az irányadó. Aki ennek nem tesz eleget, büntetést kap. S miután büntetést eddig nem kapott senki, eszerint minden rendben van.

Több mint tíz éve mondom ugyanazt, amit Marco Rossi is megerősített. Jó volna, ha a döntéshozó vezetők belátnák végre, hogy irányváltásra van szükség, és létre kellene hozni az általam már többször javasolt, „belterjes szakemberektől” független bizottságot, hogy értékelje a fennálló helyzetet. Ha valami, ez biztosan nem ártana a magyar focinak!

Változatlanul ajánlom a segítségemet. Hozzáteszem, hogy a jelenleg vezető és döntési pozícióban lévő emberek nagy része egyetértett az általam felvetett kérdésekkel, sőt segítséget is ígértek - de állítólag „felülről” nem pártfogolják a javaslatomat. Nyilvánvaló, hogy valakiknek az érdekekét sértem a javaslataimmal.

Kérdezem: mi az oka a magyar labdarúgás jelenlegi rossz állapotának? Ezt tudomásom szerint eddig senki sem fogalmazta meg rajtam kívül. De még szomorúbb, hogy az eredménytelenségért sem vállalja senki a felelősséget, sem a ranglétra tetején, sem az alján.

Ha lehetek egy kissé költői, rímbe szedve is megfogalmazom: "Azt szeretném, ha meghallgatnának! Ébresztője lennék egy értelmes vitának. Érvre érv és szemtől szembe disputálnánk. S nem a sajátunkért, hanem a fiatalokért, labdarúgásunk jövőjéért. AZ Igazért vitáznánk."

A szerző olimpiai bajnok

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.