A francia választások első fordulójának eredményei láttán az Avignoni Fesztiválra egybegyűlt művészvilág is megmozdult. Nem egész két nap leforgása alatt egy soha nem látott kiállást szerveztek. A július 4-ről 5-re virradó éjszaka, a versenyprogram egyik kiemelt előadását követően ismét megtelt a Pápák palotája udvarán felállított 2000 fős nézőtér lelátója. A kint rekedt tömegek számára élőben sugározták a műsort a Pápák palotája előtti téren, csakúgy, mint a fesztivál honlapján mindazoknak, akik távolabbról kapcsolódtak be.
A hajnal 6-ig tartó virrasztáson a francia művészvilág legnagyobbjai adták egymásnak a mikrofont, de éppen úgy színpadra lépett Avignon szocialista polgármester asszonya, aktivisták, a fesztivál dolgozóinak szervezete, a vezetők, valamint a szakszervezetek, civilszervezetek tagjai, de még a közalkalmazotti csoportok egy képviselője is beszélt.
Az Avignon éjszakájának nevezett rendezvény tomboló erővel hirdette a reményt a szélsőjobboldal győzelmének állítólagos elkerülhetetlenségével szemben.
Hűen a fesztivál alapító értékeihez egy progresszív, népi, demokratikus, republikánus, feminista, zöld és antirasszista társadalom víziója mellett tette le voksát minden megszólaló miközben hangsúlyozták, hogy a művészetek szabadsága nélkül nincs társadalmi egyenlőség, nincs demokrácia, sem szólásszabadság. Magyarország neve is felmerült a beszédekben több más autokratikus rendszer mellett, mint a szélsőjobb előretörésének és pusztításának példája.
Camille Étienne fiatal francia aktivista már a felkelő nap első sugarainál beszélt a megszokás réméről. Arról, amikor beáll az emberi végtelen alkalmazkodás funkciója, és megmagyaráz, elfogad, fejet félre fordít. Egy olyan világot festett fel, amit mi már nagyon is ismerünk. Ők még csak félnek tőle. Reménykedjünk, hogy lesz erejük időben visszafordítani.
