Metsző
Százhúsz kilométerre menekültem,
a mai napig,
egy kopasz fej, egy roados pulcsi,
és egy rád véletlenül emlékeztető,
átlagosan közlekedő idegentől,
képes vagyok megdermedni.
Ilyenkor elkezdek rettegni,
ha megfordulok és szemben találom
magamat azzal a kék metsző szempárral,
abban a pillanatban porrá hullok,
és ami marad belőlem, a földre hull,
utolsó útként az egyes villamos kocsiszínében
egy rémronda láthatósági mellényt viselő vadidegen,
előbb kopott lapátba seper, végül pedig szemétbe dob.
Olyan vagyok
Milyen vagyok?
Olyan vagyok,
mint egy lecsapott galamb a körúton.
Hétköznapi.
Tejszínhabfolt
A Keleti aluljáróban álltam, vártam, hogy felgyere a 4-es metróból.
Az egyik oszlophoz húzódtam, amikor elsietett előttem egy nő.
Nagyon szép volt, annyi biztos, hogy sietett.
A kezében lobogtatott tökéletes jegeskávé habja elcseppent.
Ilyen pillanatképet már AI is generál.
Unatkozva azon nyugtattam a tekintetem.
Hol vagy már?
Vártam, mikor lép már rá egy tömegtöltő felnőtt.
Mikor csúszik meg rajta egy gyerek?
Mikor nyalja fel egy kutya?
Mikor tolnak bele a tejszínhabcseppbe egy babakocsit?
Végül addig-addig vártam és figyeltem, hogy már elég
átérezhető lett, amit a tanár úr mesélt.
Milyen volt állni a Blahán egy telefonfülke előtt és várni:
Végre megcsörren?
Sosem érsz ide?!
Na, a szórakozásnak vége. Valaki rálépett.
Te voltál az.
