foci;egyetem;Szeged;Gyula;barátság;Atlantisz;

- 1. FC Gyula

Atlantisz

Szegeden hagyományai voltak az egyetemi kispályás focibajnokságnak. A város akkor legkülönbözőbb felsőoktatási intézményeiben – ezekből valaha sok volt – tanuló fiúk többsége igyekezett bekerülni a csapatok valamelyikébe. Mellette természetesnek számított, hogy újak alakultak, mert ezerszámra érkeztek valamelyik főiskolára vagy egyetemre a fiúk. A meglévő csapatok ezt a mennyiséget képtelenek voltak felszívni. A frissen létrejövő alakulatok felmenő rendszerben kapcsolódtak be a bajnoksága, és két-három év alatt beverekedhették magukat a legjobbak közé.

A játék szeretetén kívül a bajnokság sikerének egyik záloga lehetett, hogy a város központjában, közvetlenül a bölcsészkar mellett volt megtalálható az egyetem sporttelepe, az Ady téren, az Egyetem utca szomszédságában. Ma itt áll az egyetemi könyvtár. Négy kispálya mellett egy futókört foglalt magába a létesítmény, ahol hétköznapokon kora délutántól késő estig pattogott a labda, mert a bajnokságban részt vevő csapatok száma miatt ez nem is történhetett másként. Két csapatalapításnak is részese voltam. Az első a nagykanizsai laktanya harckocsizóinál szolgált egyetemistákból verbuválódott, majd ennek feloszlása után rövid szünet után egy barátommal teljesen új alapokra helyeztük a csapatalapítást. Másként kezdtünk el építkezni. Az ötletet a Szegeden nagy számban tanuló gyulai diákok adták. A szervezőelv roppant egyszerű: az idevalósi fiúkat hívtuk a csapatba. Viszonylag tág volt merítési lehetőség, a csapatnévre is gyorsan rátaláltunk, ami német minta alapján az 1. FC Gyula lett. Nem sejtettük, hogy ezzel egy a mai napig véget nem érő történet kezdődik.

Az ebben bajnokságban szereplő csapatoknak nagyjából-egészéből ugyanaz a sorsa. Előbb-utóbb valamennyi tagja államvizsgát tesz, ami nem kizárólag az egyetemi és főiskolai évek végére tesz pontot, ám azzal is együtt jár, hogy a többség elkerül Szegedről. Mellékszál, de nem teljesen érdektelen, hogy a tehetségek megtartásában a város sokáig gyatrán teljesített. Az elmondottakból következik, hogy

ahogyan folyamatosan alakultak, ugyanúgy meg is szűntek a csapatok, még akkor is, ha az alapítók távozását jó esetben akár három-négy évvel is túlélhetik. Ez történt a miénkkel is.

A mi történetünk az 1980-as és 90-es évek fordulójára datálható. A rendszerváltás utáni első évtized már sokaknak lehetőséget adott külföldi munkavállalásra, ám ettől függetlenül is igaz, hogy a szélrózsa minden irányába szétrajzottak a korábbi csapattagok, a korábbi szoros kapcsolatok lazultak és megszűntek, amikor valakinek 2000 táján kipattant a fejéből: össze kellene jönnünk. Nem is volt kérdés, hogy Gyulán, pontosabban az onnan néhány kilométeres távolságban lévő, a Kettős-Körös mellett fekvő Szanazugban.

Így megy ez huszonnégy éve, minden július harmadik szombatján. Most is így lesz. Mindig jó a fiúkkal találkozni, senki nem változik, maradt olyan, amilyen volt, vagy ha nem, a szolid kritikát ugrató megjegyzésekbe csomagolva figyelmeztetjük. Persze most is focizunk, mint mindig.