Bern kanton egyik alpesi síparadicsomában nemzetközi elfogatóparanccsal vették őrizetbe az álnéven bujkáló aggastyánt. A 89 éves, ezüst hajú, elegáns szökevény sétabotjára támaszkodva, udvariasan azt mondta a svájci rendőröknek, hogy rossz a szíve, és kérte, mindenekelőtt orvoshoz vigyék. Odahaza az egykori francia minisztert tízéves börtönbüntetés várta emberiesség elleni bűnök miatt.
Maurice Papon (1910–2007) a második háború idején a kollaboráns Vichy-rezsim hivatalnokaként szervezte a bordeaux-i zsidóság deportálását. Legalább 1560 embert szolgáltatott ki a náciknak. Legtöbbjük haláltáborokban végezte, mégis tagadta felelősségét. Hajtogatta, hogy csak a kötelességet teljesítette. Hogy politikai kirakatper áldozata. Cinikusan az ártatlanul meghurcolt Dreyfus kapitányhoz hasonlította magát.
A Sorbonne-on jogot végzett bürokrata elképesztő közigazgatási pályát futott be. Ügyvéd apjának kapcsolatai már egészen fiatalon minisztériumi íróasztalhoz segítették (1931). Történelmi időkben ügyesen forgatta köpönyegét. A Népfront alatt egy csapásra lelkes szocialista lett, még jakobinus kiadványt is szerkesztett. Kiváltságosként Szíriában tudta le katonaidejét egyetlen puskalövés nélkül, miközben hazáját megszállták a németek.
Vichyben már Pétain marsall „nemzeti forradalmáért” rajongott, nem hiába: ötször léptették elő. Ám a bukás küszöbén, két haláltranszport között, előrelátóan hagyott elrejtőzni egy partizánt, így a felszabaduláskor már mint „ellenálló” igazolt át a belügyminisztériumba. Később gyarmati prefektus Korzikán, Algériában, Marokkóban. Párizs újdonsült rendőrfőnökeként szemrebbenés nélkül letette a hűségesküt a lényegében puccsal hatalomra kerülő De Gaulle rendszerének is (1958).
Odaadó szolgálatáért megkapta a Becsületrendet. A Concorde repülőgépeket gyártó állami óriásvállalat elnökének nevezték ki, polgármester lett, képviselő, költségvetési miniszter. Ki tudja, meddig emelkedik még a csillaga, ha egy ifjú történész véletlenül ‒ a nácik és a francia borászok kapcsolatait kutatva ‒ rá nem bukkan a terhelő iratokra. A leleplezés után az igazságszolgáltatás 17 évig halogatta az ítéletet, aztán jött a svájci bújócska.
Közben fény derült Papon egyéb gaztetteire is. Gyarmati elöljáróként szintén „tette a dolgát”: megtűrte a politikai foglyok kínzását, eltussolta az arab civilek elleni kegyetlenkedéseket. Az ő lelkén szárad Ben Barka marokkói függetlenségi vezető elrablása és nyomtalan eltüntetése. Tűzparancsot adott a párizsi rohamrendőröknek békés algériai tüntetők ellen; utána a Szajnában még napokig úsztak a holttestek (1961).
Nem volt olyan nagystílű, sem olyan ravasz vagy korrupt, mint a híres Talleyrand (1754‒1838), a kiugrott püspök, aki buzgón szolgálta a Bourbonokat, a forradalmat, Napóleont, azután megint a Bourbonokat, végül a polgárkirályságot ‒ de erkölcsi aggályok az ő karrierjét sem hátráltatták. Börtönbüntetésének csak a harmadát kellett leülnie, tekintettel korára és megrendült egészségére. Tényleg rossz volt a szíve, az vitte el, 96 évesen.