Semmi nem lett az ígéretekből – így foglalható össze az elmúlt öt év a 2019-ben az MTA-tól elszakított kutatóhálózat életében. Az intézetek a működés határán billegnek, a bennük dolgozó tudósok a megélhetésükért küzdenek.
A pénz nem lett több, sőt, a dolgozók 2021-es, 15-30 százalékos béremelését már régen felemésztette az infláció, az idei évben pedig több intézet büdzséjét csökkentették. Bár látványos leépítés nem történt, úgy tűnik, a fenntartó a spontán lemorzsolódásra, elvándorlásra, az utánpótlás hiányára játszik. Hiszen ki akarna ma Magyarországon nettó 220-300 ezer forintos kezdő fizetésért tudományos pályára lépni? Még mindig vannak ilyenek, akiket a kutatás, a világ jobb megismerése erősebben motivál, mint a pénz. De a tisztességes bér igenis mindenkinek jár, a diplomás átlagbér alatti fizetés tudósok esetében teljesen méltatlan, és nagyon sokat elmond arról, mit tart fontosnak egy ország vezetése. Persze valójában megbecsülik ők, akit akarnak. A kutatóhálózat lassú kivéreztetése közben a kormány szépen kiépítette a saját szellemi holdudvarát jelentő intézményeket, mint a Mathias Corvinus Collegium, a Magyarságkutató Intézet, a Veritas Intézet, vagy a Századvég, amelyek mind sokkal több pénzből gazdálkodhatnak, mint a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatnak keresztelt intézetek. Cserébe azért, hogy megtámogatják a kormánypárt alternatív világképét „tudományos” módszerekkel.
Ebbe a helyzetbe lépett most be a Nobel-díja miatt méltán nagyra becsült Krausz Ferenc, megreformálni az alapkutatások finanszírozásának rendszerét. A jó szándékaiban – amelyek között a magyar tudomány nemzetközi versenyképességének növelése szerepel első helyen – nincs okunk kételkedni, az viszont tény, hogy nem tette magát túl szimpatikussá, amikor a Telexre írott cikkében azzal rúgta be az ajtót: „a »megélhetési« kutatásnak nincsen jövője Magyarországon”. Bár ezt a kijelentését azóta pontosította, mondatait nem vették jó néven a tudósok, akik nagyjából bármilyen diplomás állásban jobban keresnének, mint a kutatóközpontokban.