Menyhért Attila édesapja oláh cigány, édesanyja muzsikus cigány családból származik. Édesapja – eredeti végzettsége szerint könyvelő, majd egy darabig az ELTE-n szociológia szakos hallgató – nyolc éve nyitott cukrászdát a Frankel Leó utcában, itt ültünk le beszélgetni.
Attila személyisége, pályája iránt egy mércés cikke keltette fel az érdeklődésemet. A romák médiareprezentációjáról fejtette ki okos, meggyőzően érvelő véleményét. Az első kérdések közt nehéz volt nem rákérdeznem a roma kultúrában erősen jelen lévő hagyományokra. Azokkal kapcsolatban mondta el, hogy a családja a hétköznapokban nem, viszont kivételes alkalmakon, például esküvőkön, temetéseken követi a roma tradíciókat. „Emlékszem, mennyire meglepett, amikor megtudtam, hogy a zene a nem cigány temetéseken nincs szokásban. Az én családomban egy temetés minimum fél napig tart, a halottak tiszteletének kiemelt jelentősége van” – magyarázta. A többségi társadalomban elterjedt sztereotípiák egyike, hogy a romák rendkívül nagy gondot fordítanak a babonaságra.
„Az én életemben ez abszolút nincs jelen, hogy úgy mondjam, a tudomány emberének tartom magam, abban hiszek, ami bizonyítható. E felfogás alól a vallás sem kivétel, talán én vagyok az egyetlen cigány a világon, aki nem hisz Istenben”
– mondta. Ettől függetlenül, tette hozzá, lenyűgözi a vallási szimbolizmus mind a zenében, mind az irodalomban, s kifejezetten nagy kedvvel hallgat gospel dalokat.
Küldetéstudat nélkül
Attila családjában komoly érték a munka és a munkások megbecsülése. Tizennégy éves kora óta minden nyáron dolgozik, vagy a cukrászdában segít, vagy építkezéseken segédmunkás. „Meggyőződése volt apukámnak, hogy meg kell ismernem a társadalom munkásrétegét is, ezzel én mélységesen egyet tudtam érteni. Pillanatig nem okozott gondot a munkások közt a beilleszkedés, egy átlagkőműves alig különbözik a távoli rokonaimtól, akik közt felnőttem, munkás- és értelmiségi közegben egyaránt otthonosan érzem magam” – fogalmazott.