Kedd reggel elhunyt Király Levente, a Nemzet Színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.
Az 1937-ben Budapesten született Király Levente 1959-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s még abban az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Hamar megszerette egymást a színművész és a város.
Király Levente a szegedi társulat vezető művésze, a prózai tagozat meghatározó tagja lett. Könnyed vígjátékokban éppúgy meghódította a publikum szívét, mint veretes tragédiákban. Pályája kezdetén klasszikus nagyoperettek táncoskomikusi szerepkörében aratott nagy sikereket. Később sorra játszotta el a világirodalom nagy klasszikusainak karakterszerepeit. Sokan emlékezhetnek Mercutiójára a Rómeo és Júliából, Falstaffjára a IV. Henrikből vagy Figarójára Beaumarchais darabjából. S amivel pályája során talán leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből. Ezzel a szereppel nemcsak itthon, hanem a társulat Monte-Carlo-i vendégjátékán is óriási sikert aratott.
A Szegedi Szabadtéri Játékokon fellépett a Cyrano de Bergerac és a La Mancha lovagja előadásokban. Több magyar filmben játszott jelentős szerepet. Budapesti társulatoknál is gyakran lépett fel vendégként.
Király Levente művészi pályájának elismerését jelzik a különböző kitüntetések: 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1969-ben Juhász Gyula-díjat, 1984-ben Makó Lajos-díjat kapott, 1986-ban elnyerte az Érdemes művész címet. A Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Nemzet Színésze címet.
Budafokon a Lenszövőgyár Gyár utca 27-31 alatti Külső Ház egyik szoba-konyhás lakásában élt. A nyomorgó családot 1939-42 között nagybátyja, Hangyál Károly szövőmester tartotta el, aki az államosítások után Szegeden a Textilgyár művezetője lett. Király Levente 1959-ben Szegedre szerződött, és nagybátyjához költözött. Levente a Hangyálokra jellemző szerénységet, együttműködő jóindulatot örökölte.
1986-tól volt a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. 1996-ban nyugállományba vonult, de a színház továbbra is számított a munkájára. Csábító budapesti ajánlatoknak ellenállva megmaradt szegedi színésznek. Vérbeli társulati színművész volt, aki a fiatalabb kollégáinak nagy szeretettel adta át tapasztalatait, és segített pályájuk alakulásában. 2007-ben Szeged díszpolgárának választották. A szegedi önkormányzata saját halottjának tekinti Király Levente színművészt, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről – áll a közleményben.
2006-ban lett a Nemzet Színésze, ez alkalomból rovatunk munkatársa, Balogh Gyula készített interjút a művésszel, aki a napfény városához való ragaszkodásáról és a vidéki színészlétről így beszélt – Ezt a szakmát én rajongva szeretem. Itt, Szegeden mindent eljátszhattam, a táncos-komikus szerepektől a nagy drámai figurákig. Több mint huszonhat oldalt tesz ki a szerepeim teljes listája. Kérdezem öntől, hol van olyan színház, ahol én ezt megtehettem volna? Ebben az országban minden Pestre koncentrálódik. […] Én a városhoz szerződtem, negyvenhét év után úgy érzem, hogy a falakban is benne vagyok.
Be kell vallanom, hogy elsírtam magam. Jordán Tamás átadta a kagylót Törőcsik Marinak, aki gratulált, de legalább másfél nap kellett ahhoz, hogy felfogjam, mi is történt valójában.
Bizonyára sokan ácsingóznak egy ilyen címre, bennem az esélytelenség tudatával fel sem vetődött, hogy megkaphatom – mesélte a lapunknak adott 2006-os interjújában arról, milyen volt, amikor a Nemzet Színészének választották.
Király Levente örömszínészként aposztrofálta magát, erről így vallott: – Van, amikor megszületik a csoda. Ez ritkán adatik meg, de ha megvalósul, az óriási dolog. Például Kean, a színész nagyon távol áll tőlem, olyannyira, mint ide Alsó-Dabas, hiszen egy nagyképű, beképzelt, önhitt, eszelős zseniről van szó. Mégis sikerült eljátszanom. Nem hiszek a gondolati színjátszásban. Szerintem a katarzis az agyból indul ki, de aztán megérinti a szívet. Nagyon szeretem ezt a pályát, amíg élek, ezt szeretném csinálni. – Ez így is történt, a művész majdnem nyolcvanéves koráig rendszeresen játszott a Szegedi Nemzeti Színházban, utolsó bemutatója 2015-ben volt.
