A község főutcájára érve már csak a parkoló autók és ébredező táborozók számából is sejteni lehetett, az eső nem vette el a fesztiválozók kedvét. Aztán megláttuk a színházi előadások jegyeiért sorban álló tömeget: sokan kempingszékkel, napággyal, könyvvel felszerelkezve várták, hogy sorszámot kapjanak. A szervezők ugyan igyekeztek online applikációval is segíteni a jegyek igazságos elosztását, a színháztermek befogadóképességét így is sokszor jócskán meghaladta az érdeklődők száma. Valaki kenyérért állt sorban gyermekkorában, más banánra várt ennyit, itt most színházra éheztek az emberek. Katarzis a színházi katarzis előtt: többen örömtáncot lejtettek a megszerzett cetlikkel.
Mucsi Zoltán önálló estjétől, a Pécsi Színészképzés növendékein át a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak Vilmányi Benett írta és rendezte produkciójáig, a magyar színházi élet változatos, minőségi gyűjtését foglalták az öt nap repertoárjába – a lelkesedés érthető volt. A választott alkotások üzenetei egytől-egyig az Ördögkatlan szellemiségét erősítik. „Ne téveszd össze a művészetet a politikával!” – tanácsolta Spilák Lajos Senecája a zárónap egyik előadásán az ifj. Vidnyánszky Attila által alakított – megalomániájában kulturális teljhatalomra törő – Nero császárnak.
Akik az interaktívabb formáját kedvelik a kulturális elmélyülésnek, azok kreatív foglalkozásokon, beszélgetéseken is részt vehettek, edukációs, ismeretterjesztő és szórakoztató célzattal. Az Ördögkatlanon ugyanis amellett, hogy fontosnak tartják a párbeszéd elindítását társadalmilag fontos kérdéskörökről, nem felejtik el, mindezt két tombolás között is meg lehet tenni. Mottóként hirdetik Törőcsik Mari kölcsözött szavait, „nem vagyunk normálisak”. Csütörtökön a generációk közti különbségek témája került a középpontba a Bölcsész udvar vadszőlővel benőtt falai között. Szóba került a technológia befolyásoló hatása, a médiafüggő nagymama, a kortárs világ figyelemgazdasága és a mesterséges intelligencia is. A kérdéskör nem csak felvetés szintjén foglalkoztatta a szervezőket: Beremenden egy teljes offline rezervátum állt rendelkezésére a médiamentes, természetes intelligenciát (T.I.) előnyben részesítő fesztiválozók részére. Külön sátrat kapott a szerelem, az érzékelés és az emlékezés is – mobilmentesen. A nyitott szellemiség mellett a kreativitás is erősen tetten érthető volt: Nagyharsány tornaterme előtt
élő könyvtárat üzemeltettek, az emberi jogokra fókuszálva. Látássérült, zsidó kántor, bántalmazott nő és LMBTQ+ fiatal szülője is nyitott könyvként mesélt az érdeklődő „kölcsönzőnek”.
Kuriózum volt az idei programban a Drakula halála című film premiervetítése, amit dr. Lakatos Róbert vezérlésével a kolozsvári filmes hallgatók alkottak újra az 1921-es elveszett, első Drakula-film nyomán. A hat éven át készülő fekete-fehér némafilm bemutatóján a Montanaro Filmzenekar elevenítette meg zenével a képi eseményeket, hangot adva a varrógép kattogásának, a kórházi kocsi nyikorgásának, a szereplők érzelmi állapotának is.
Az esték az Ördögkatlan Fesztiválhoz híven koncerthangulatban teltek, Julie Mama’j emlékére a színpadi fényjáték az égbolt villámaival fogócskázott az egyre egyedibb esővédőket – kempingszéksapkát, zacskóponcsót – kifundáló közönség felett. Elhivatott volt a záróest sztárzenekarának frontembere, Beck Zoli is, aki a betegségekkel küszködő 30Y zenekar és a közönség nevében is köszönetet mondott doktornő ismerősüknek. „Van egy olyan fesztivál – pont ez –, ahol olyan emberek vannak, akik képesek a szeretetre” – mondta meghatódottan. Nála is jobban elérzékenyült Ági a közönség soraiban, akinek kedvese, Árpi az énekes segítségével, az Elsőre című szám közben kérte meg a kezét. „Úgy képzelem, hogy a 30Y betölti azt a szerepet, amit a magyar állam a CSOK-kal sem tud” – mondta a frontember a párokkal teli közönséget pásztázva. „Elég jó násznép vagytok, mi olyan közepes báli zenekar.”
