A hétpróbás megtörölte a homlokát. Az edzésnapló fölé hajolt, kipipálta a futást, a súlyzózást, az evezőpadot és a nyújtást. Lihegve ült a földön egy félliteres fehérjeturmixszal. Megborzongott a műeperíztől, az utolsó kortyok közben csak arra tudott gondolni, nehogy öklendezni kezdjen, mert még egyet nem tud meginni.
A gyomra amúgy is szorított. Napok óta nem tudott normálisan enni, sem aludni, de ez a felkészülés véghajrájában megszokott volt. A fáradtság időnként elnyomta izgatottságát, akkor elaludt, vagy inkább belezuhant az álmok nélküli sötétbe. Hirtelen ébredt az éjszaka közepén, egy pillanatra nem tudta, hol van, majd a gondolatai nyüzsgésének ütemére rótta fel-alá kis hotelszobáját, meztelen talpát karistolta a padlószőnyeg.
Már két hete megérkezett, de még az Eiffel-tornyot is csak messziről látta, amikor éppen egy hídon futott át. A Szajnát sokkal szélesebbnek képzelte. A partján futotta le napi maratonját, fél szemmel odapillantott a felállványozott Notre-Dame-ra és időnként belekeveredett egy-egy turistacsoportba. Ilyenkor vörös arccal, egzotikus nyelveken szitkozódott. Az edzőteremben sikertelenül igyekezett elkerülni a helyi bájgúnárokat, akik neonszínű, méregdrága sportcipőben, tökéletesen beállított hajjal, parfümködben lebegtek a futópad felett.
Már nyolc órával az ünnepélyes megnyitó előtt bemelegített. Minden ízületét egyesével mozgatta át. Karkörzés, helyben futás. Felvette a formaruhát, amit valami hatalmas barom tervezhetett, mert hónaljban bevágott, a combjánál lebegett, és olyan könyörtelen, nyolcvanas évek közepi műszálból készült, hogy tíz perc után már dőlt róla az izzadság. Leült a földre, megfogta bokáját, és a kinyújtott lábához húzta magát. Az orra a térdéhez ért. Elvégezte az unalomig ismételgetett légzőgyakorlatokat. Felállt, a szekrényhez ment. Kivette az AK–47-est, és a hátára szíjazta.
A nyolcvanas évek közepi műszál a hasához tapadt, amikor felvette rá a bombamellényt. Dzsekit húzott rá. Az egész alakos tükörben megnézte magát elölről, hátulról, de nem volt elégedett a látvánnyal. A bombamellény kilátszott a dzseki alól, a hasánál egészen egyértelmű volt a helyzet. Idegesen felhorkantott. A Kalasnyikov szintén kikandikált a hóna alól. Levette, szétszerelte, és egy olimpiai logós sporttáskába tette. Kis gondolkodás után a bombamellényt is mellécsomagolta.
Futócipőt húzott, felvette hatalmas túrahátizsákját, és elindult. Az utcán mellbe vágta a napfény, a nyüzsgés, a nevetés. A széles járdákon a kávézók előtti székek az utca felé fordítva várták a helyieket és a kivörösödött arcú turistákat. Sokan még a reggelijüket fogyasztották, a szájban pillanatok alatt szétolvadó madeleine-t vagy halkan roppanó croissant-t haraptak tejeskávéjuk mellé. Egyesek láthatóan le voltak nyűgözve attól, hogy negyven euróért olyan valódi, nyugat-európai, könnyed életérzést kapnak, amit nem tudnak hazavinni siralmas, kelet-középszürke életükbe.
A Hétpróbás ruganyos léptekkel, gyors tempóban sétált. A belváros felé egyre több rendőrt és katonát látott, akik a hidak kőpereme mentén és az utat szegélyező vadgesztenyefák alatt sorfalat alkottak.
– Megjött a negyvenötezer kivezényelt fakabát – morogta magában. – Csak ennyit tudtok?
A hátizsákjából egy barna papírba csomagolt dobozt vett elő. Odasétált az utcasarkon a térfigyelő kamera alá, a dobozt minden irányból jól látható helyre tette, majd elsietett. A következő sarokról hátrafordult, és gúnyos mosollyal nyugtázta, hogy harminc-harmincöt rendőr már körbe is vette a gyanús, magára hagyott csomagot. Perceken belül megszólalt a hangosbemondó.
– Attention! Figyelem, a rendőrség lezárja a környéket! Kérem, hagyják el a rue Criminelt! Parkolni tilos!
A párizsiak és turisták egykedvűen özönlöttek ki a lezárt metróállomásról és álltak be a buszmegállóba. A Hétpróbás az árral szemben úszott, a lezárt metróhoz ment, a rácsokon keresztül kézigránátot dobott a lépcsőre. A közelgő rendőrök elől a százméteres síkfutás olimpiai rekordját megdöntve menekült el. Sikeresen elhagyta a helyszínt.
Meglátta az ünnepi menetre készülők gyülekezőjét. Kezdődhet a gátfutás. A vastag beton úttorlaszokat átugrálva rohant a lezárt területre. Futás. Ugrás. Futás. Ugrás. Meglátta a tökéletes versenybiciklit. Ez már bizonyított a Tour de France-on is. Felkapta, a biciklivel a nyakában újra átugrálta az akadályokat, majd sárga trikót húzott, és tekerni kezdett. Rekordidő alatt ért a Champs-Élysées-re. A járda szélén álldogáló sráchoz lépett, a szemébe nézett, csak annyit mondott, Le Monde, és az ég felé emelte két ujját. A srác azonnal füttyentett egy éleset, és elvegyült a tömegben. A jelre az illegális szuvenírárusok pillanatok alatt összecsomagolták pokrócra kipakolt áruikat, és a szélrózsa minden irányába menekültek. A rendőrök megint későn érkeztek.
A Hétpróbás körbebiciklizte a várost, és a stratégiai pontokon elhelyezte a dezinformációs plakátokat. A gazdasági elit minden tagja és a vezető politikai szereplők szerepeltek a többnyelvű lejárató anyagokon. Biztosítókötél nélkül felmászott a Pompidou központ falán, és rögzítette a teljes homlokzatot lefedő, óriási plakátot. Tíz perc múlva már az Eiffel-torony első emeletéről és a diadalívről is hasonló plakát lebegett.
A feje fölül idegesítő drónzümmögést hallott. Előkerült a Kalasnyikov, egyesével lőtte ki őket.
Elővette eldobható mobiltelefonját, bejelentette, hogy bombát helyezett el az Igazságügyi Palotában, a Sacré Coeurnél és a szinkronúszókra váró, frissen átadott uszodaépületben. A telefont kettétörte, és a Szajnába dobta. A folyóba vetette magát, átúszta, a Pont Neuf aljára egy időzített bombának látszó dobozt erősített.
Újra biciklire pattant. Átszelte a belvárost.
A biciklit eldobta, végigrohant a stadion felé vezető úton, közben egymás után lőtte ki a háztetőn hasaló mesterlövészek kezéből fegyvereiket. Tízből tíz. Tökéletes.
Stade de France. A Stadion.
Berohant a kapun. Pont időben. Már messziről észrevette a megnyitóünnepségre érkező lángot. A magas, vékony alak ütemesen futott, jobb kezével magasba tartotta a karcsú fáklyát. A Hétpróbás odarohant, a megdöbbent futót átkarolta a derekánál fogva, óriási dobással két vállra fektette, kitépte a kezéből a fáklyát, elfújta, és gerelyként megragadva messzire hajította. Lihegett.
Ekkor látta meg az óriási stadion közepén a dobogót és körülötte az embereket. A sportminisztert, az olimpiai bizottság vezetőit. És középen maga az Elnök. Végre. Megvan a cél. Már csak odáig kell eljutni. Rámarkolt a gépfegyver markolatára, és rohant. Élete futása. A veríték a szemébe folyt, csak homályosan látta a célt. A lábai maguktól vitték.
A Hétpróbás fellépett a dobogóra, a Kalasnyikovot jobb kézzel magasra tartotta, és örömkönnyek folytak végig az arcán. Megcsinálta! A csordultig telt stadion tombolt. A lelátóról kis, színes hangyák integettek. Nyolcvanezer hangya mind őt ünnepelte. Mosolygó arcok mindenütt. Szédült a boldogságtól.
Lehajolt, az Elnök aranyérmet akasztott a nyakába. Kezet fogtak.
Megszólalt a himnusz. A világ bűnözőinek himnusza.
Ha a cápa szája tátva,
Bárki látja fogsorát,
Ámde Bicska Maxi rejtve
Tartja kését s pisztolyát.
Oh, the shark, babe, has such teeth, dear
And it shows them pearly white
Just a jackknife has old MacHeath, babe
And he keeps it, ah, out of sight.
