Eleget foglalkoztunk már a Karácsony Gergelyre és Vitézy Dávidra leadott szavazatok közötti különbséggel, ami így, úgy vagy amúgy számolva is kicsi – a hivatalos végeredmény szerint (293) négy század százalék. Sokan adtak hangot azon meggyőződésüknek, hogy ez azt jelenti: nagyon kicsi legitimitást élvez a főpolgármester az elkövetkező öt évben.
Szerintem ez téves megközelítés. Ha megvizsgáljuk ugyanis a két jelölt programját, a főváros számára meghirdetett szakmai célokat, akkor azok között rengeteg az átfedés. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy a szakmai célok között is kicsi a különbség. Tegyük inkább úgy föl a kérdést, hogy mekkora a támogatása azoknak a fővárosi céloknak, amelyeket mindkét jelölt meghirdetett. Akkor ehhez nem a rájuk leadott szavazatok különbségét, hanem inkább azok összegét (742 783) kell nézni, ami az érvényes szavazatok 95 százaléka.
Ha az összes szavazáson megjelent választópolgárt vesszük alapul (807 056 fő), ketten ebből a bővebb halmazból is a szavazatok több mint 92 százalékát kapták. Hogy ez milyen jelentős arány, azt még jobban kidomborítja, hogy a választáson a fővárosi szavazópolgárok 60,51 százaléka jelent meg, azaz az összes szavazásra jogosult fővárosi lakos többsége, nagyjából 55 százaléka adta a voksát e két jelölt valamelyikére.
Persze tudom, ezek az emberek nem feltétlenül a programokat böngészték, és nem annak alapján húzták az ikszet – de az mindenképpen elmondható, hogy ami a jelöltről korábbi munkája, szavai, szereplése alapján kiderült, az legalábbis nem volt ellenére azoknak, akik rá szavaztak. Ha ebben csak minden második szavazónál játszott szerepet a szakmai tevékenység, akkor is a választók közel feléről van szó, ami jóval nagyobb halmaz, mint bármelyik párt fővárosi szavazótábora.
Márpedig alapvető szemléleti kérdésekben kettőjük szakmai megközelítése – és ennek megfelelően a programja is – megegyezik. Mindketten kiindulásnak tartják – és ezt eddigi gyakorlatuk is bizonyítja – a partnerség és részvételiség elvét, vagy ahogy az egyik program nevezi, a közösségi programalkotást. Ugyancsak közös alapelv az emberi lépték: „Város az emberért: emberi léptékben”, illetve „Emberi léptékű városi terek” az egyik, illetve a másik program kiemelt címszalagja. És ha Vitézy kevésnek tartja is ebben a főváros eddigi eredményeit, "pozitív kivételként" megemlíti a II., VI. és VIII. kerületet, azaz megerősíti, hogy az elvárt célok nem különböznek egymástól. Kiemelhető a szakmai alapokra való törekvés is: „Itt az ideje, hogy a pártpolitikai csatározások helyét az érdemi ügyekben való együttműködés vegye át” – ezt Vitézy írja; Karácsony pedig felsorolja, hogy programja döntően az öt év alatt elkészült szakmai stratégiákra épült (településfejlesztési, mobilitási, közlekedésbiztonsági, zöld-infrastruktúra, idősügyi, drog, családon belüli erőszak, hajléktalanság dokumentumok).
Nézzünk néhány párhuzamot közelebbről. Legkevesebbet a zöldfelületeknél kell időzni, itt ugyanis Vitézy maga írja a fővárosi tevékenységről: „Jó alapnak tartjuk a 2021-ben elfogadott Radó Dezső Tervet, és elismerjük a főtájépítész munkáját.”
A kormány által erőltetett beruházások közül Vitézy lényegében a főváros álláspontjával azonosul a Városliget, a Diákváros és a Rákosrendező esetében, de idesorolható az "Adjátok vissza a múzeumainkat" követelése is. (A Biodómot viszont befejezné, és neheztel a fővárosra a déli körvasút, illetve a Galvani híd építésének akadályozása miatt.)
Városszerkezeti léptékben elmarasztalja a fővárost a belvárosra fókuszálás miatt, azaz a külső kerületek, csomópontok, megállók fejlesztésének mellőzése okán; de nevesítve éppen egyes belső szakaszok (a Rákóczi út, a Városház tér, a pesti alsórakpart és a Nyugati tér) rendezésének elmaradását hiányolja. Ezekben az esetekben sem a rendezés célja, iránya vitatott, hanem hogy szerinte már lépni lehetett/kellett volna.
A közlekedést illetően Vitézynél nincs utalás a Budapesti Mobilitási Tervre, holott ez a 2023 őszén ellenszavazat nélkül elfogadott fővárosi dokumentum az általa tíz évvel korábban a BKK-ban indított Balázs Mór-terv újabb felülvizsgálata, a keretet adó célstruktúra változatlan megőrzésével. A fő kérdésekben, szemléletében nincs eltérés a jelölti programok között, az élhető közterületek kialakítása, az aktív közlekedési formák támogatása, a közösségi közlekedés előnyben részesítése, a forgalom csillapítása, az átfogó hálózati szemlélet mind közös érték és cél. (Néhány nagyobb beruházás megítélése, időzítése kétségtelenül eltér az elképzelésükben.)
Bár szigorú értelemben nem a főváros feladatköre, mindkét program nagy hangsúlyt helyez az egészségügyi fejlesztésekre. Karácsony programjának kifejezetten a vezérmotívuma az egészséges város, és a játék a „+5 év a budapestieknek” kétféle értelmével. A kérdéskört kiegészíti a gondoskodás, a szociális ellátás és az ehhez kapcsolódó tevékenységek felvállalása, beleértve a lakhatás idetartozó szegmensét is. Ebben is inkább a programok hasonló alapállása, esetleg eltérő kidolgozottsága emelhető ki, mintsem valamiféle tartalmi szembenállás. A kultúrára mindkét program kitér, ez sem jelent lényeget érintő tartalmi eltérést.
Egy olyan blokk van, amely Vitézynél megjelenik, Karácsony programjából - beleértve a felsorolt háttér stratégiákat is - azonban lényegében kimarad: a gazdaságfejlesztés (kreatív ipar, turizmus). Ebből még nem lehet arra következtetni, hogy éppen ebben nagy ellentétek lennének közöttük - de természetesen az ellenkezőjére sem.
A kampány során a két szereplő szükségképpen egymás vetélytársaként lépett fel, és a vitáikat a köztük lévő különbségekre élezték ki, a másik sebezhető pontjait támadták. Nyilván nem könnyű ezt visszafordítani, és az együttműködés érdekében most azokra a dolgokra koncentrálni, amelyekben egyetértenek, vagy legalábbis könnyen kompromisszum alakítható ki az álláspontokban. Ehhez a felelősséget firtató, felelős-kereső beszédmódról át kell térni egy problémamegoldó megközelítésre.
Az alanyi kiindulás, a "mi" és "ők" szembenállásának hangsúlyozása a csoportérdek szintjére húzza le a kitűzhető célokat, ahol a másik lépéseinek rombolása is eredmény. Budapest ügyeit viszont tárgyi megközelítéssel, a programjukban lévő közös pontok összeépítésére alapozva kell intézni. Az előzőekben arra próbáltam rámutatni, hogy nagyon sok ilyen közös pont van, annyi, hogy talán egy időre elég is, ha csak ezekkel foglalkoznak. Még a kormányzat is megkönnyíti a dolgukat azzal, hogy a komolyabb vitára okot adó nagyberuházásokat leállította, ezért talán nem baj, ha egyelőre ők sem erre összpontosítanak.
A fentiek fényében szomorú látni, ahogy mind a ketten hagyják magukat belesodorni egy olyan konfrontációba, sőt ebben aktív szerepet is vállalnak, amelyik éppen megakadályozza, hogy a korábban hitelesen felépített szakmai céljaik mentén együttműködjenek. Ezzel maguk segítik elő, hogy mind a közgyűlés, mind a főváros tartósan bizonytalan, kaotikus állapotba kerüljön, célirányos stratégia és hosszú távú jövőépítés helyett alkalmi döntések vagy éppen a döntésképtelenség váljon uralkodóvá. Az egymás elleni harcban pártpolitikai bábként saját maguk bontják le korábbi szakmai hitelük maradványait – nem mellékesen a főváros érdekeit is alárendelt eszközként kezelve ebben az ostoba küzdelemben, aminek csak vesztesei lehetnek.
Mindkét jelölt sokkal több szavazatot kapott, mint a saját szervezete, pártja vagy az őt indító pártcsoport. Mindenképpen felfelé húzták a támogatóikat, azaz személyes hitelükkel, programjukkal, szereplésükkel megszolgálták azt, amit a mögéjük állók elvártak tőlük. Most annak jött el az ideje, hogy a rájuk szavazó budapesti polgárok elvárásait is teljesítsék, és mindketten, együtt, vezetőkként a főváros érdekeinek a szolgálatában lépjenek fel.
A szerző kutató, a Budapest Kör tagja.