Houston, vagy egy problémánk – mondta az ismerős szavakat Jim Lovell, a Apollo-13 parancsnoka, miután robbanás történt az űrhajón a Hold felé tartó úton. Innentől kezdve (ön)mentőexpedícióvá alakult át a Hold-küldetés – a sztorit szinte mindenki ismeri a Tom Hanks-féle filmből. Valami hasonló érzésem támadt, amikor meghallottam, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy interjúban arról beszélt, hogy „cash flow problémánk van, a likviditást kell optimalizálni”.
A probléma, amiről Nagy Márton beszél, az, hogy az idén (is) tarthatatlanul magas az államháztartási hiány, ami jelentős részben a magas államadósság és a magas kamatok miatt alakult ki. A kormány is felismerte, hogy sokadszorra adósságválság közelébe sodródott az ország, lassan az alapvető kiadásokra sem telik, mert minden pénzt elvisznek a kamatok. Pedig milyen szépen indult 2010-ben; amikor Orbánék hatalomra kerültek, ők akartak lenni az adósságcsökkentés kormánya, elzavarták az IMF-et a hitelével együtt. Azonban sokáig nem történt semmi, az adósság nem apadt, csak 2014 után jött változás, amikor a magyar gazdaság végre növekedésre kapcsolt. Így a GDP-arányos adósság – a matematika szabályainak köszönhetően – csökkenni kezdett.
Aztán 2018 után elromlott valami: az organikus növekedés leállt, a gazdaságot javarészt az állami és jegybanki pénzpumpa fűtötte. Ennek kellemetlen mellékhatása, hogy ez csak adósságból volt finanszírozható. Meg is indult az államadósság növekedése, ami igazán a Covid-járvány alatt robbant be. Ma már ott tartunk, hogy a kormány titokban vesz fel kínai hiteleket, annak érdekében, hogy legyen forrás olyan pénzügyi ostobaságokra, mint például Ferihegy megvétele.
A magyar állam eladósodott, a kormány képtelen kontrollálni a költségvetési folyamatokat. Eddig megpróbálták megúszni pénzügyi zsonglőrködéssel, különadókkal. De ma már ez kevés, kiigazítások jönnek, erről beszélt Nagy Márton az interjúban. Úgy tűnik, hogy sűrű másfél évünk lesz 2026 tavaszáig! Ez is a mi problémánk.