Most, hogy hazánk az oroszok és a kínaiak közös protektorátusaként elveszteni készül 1990-ben nehezen visszaszerzett önállóságát, a polgári demokrácia biztosítékait jelentő fékek és ellensúlyok rendszerét, az I. Istvánnak, az államalapítónak szentelt nemzeti ünnepet ideje felváltani I. Viktornak, az álomalapítónak ünnepével. Szemben az államalapítással, amely minden részletében az egyének jogai valóságos védelmét, a polgárok jólétét szolgáló politikai vonalvezetést jelenti, az álomalapítás a csapongó, a számon soha nem kérhető álmok felvillantásának majd szertefoszlásának folyamatos történése.
GAZDAGSÁG HELYETT FOLYAMATOS ELSZEGÉNYEDÉS. A polgárok jólétét az ország folyamatos, sorozatos visszaesésektől, egyensúlyvesztéstől mentes, fenntartható gazdasági növekedése alapozza meg. Mára már világossá vált, hogy Magyarország gazdasági növekedése nem a belső erőforrások világgazdasági kereslethez igazodó kiaknázásától, hanem az európai adófizetők pénzének igénybevételétől, illetve a világ Magyarországot finanszírozó hitelezőinek folyamatos rendelkezésre állásától függ. Ha ezek a pénzek elapadnak, akkor hazánk gazdasága nem növekszik, hanem visszaesésbe fordul.
A Covid hatásának megszűntével néhány hónapig visszaállni látszott a növekedés korábbi üteme, de ez a „felpattanás” csak a 2022-es választásokhoz kapcsolódó kormányzati pénzszórás eredménye volt, a belső keresletet és a fogyasztói árak robbanásszerű növekedését szolgálta. A pénzpumpa leállását követően visszaesés kezdődött. 2023-ban ahhoz, hogy a visszaesés csak -0,7 százalék legyen, az agrárárakkal folytatott bűvészkedésre volt szükség, idén a szolgáltatások tekintetében kellett a statisztikusoknak sajátos sokdioptriás szemüveget feltenniük, és ennek meg a tavalyi alacsony bázisnak köszönhetően ünnepelhetjük, hogy az első félévi növekedés több mint 1 százalék.
Figyelembe véve, hogy hazánk kicsi, nyitott gazdaságát a világgazdasági környezet változása befolyásolja, és mind az Európai Unió motorját jelentő Németországban, mind a világgazdaság motorját jelentő Kínában „köhög a motor”, nem lehet csodálkozni azon, hogy hazánkban legfeljebb csak a közölt statisztikában érzékelhető a növekedés.
Nemcsak a növekedés jelzőszáma, a GDP közelít a „pozitív nullához”, de ezt „megalapozva” -8 százalékkal csökkent az ipari kibocsátás (benne az ipari export), az építőipar -1,4 százalékkal. Az, hogy a GDP nem negatív, annak köszönhető, hogy némi növekedés figyelhető meg a szolgáltatások és a kiskereskedelem terén. A vállalatok sem érzékelnek semmilyen kedvező jelzést, ezért is esett vissza a beruházási kedv, hiszen az állóeszközberuházás közel tízszázalékos visszaesést mutat. Az export volumenének csökkenése csak azért nem járt a külső mérlegek romlásával, mert az import nem csak vasárnap tart zárva.
Ami töretlenül növekszik, az a költségvetés hiánya és az államadósság. Ma az államadósság szintje kicsit magasabb, mint a Gyurcsány-kormány alatt, a 2008-as pénzügyi világválságot követően volt. Ma kicsit többet fizetünk az adósság utáni kamatok miatt (a GDP 4 százalékát), mint amennyit az oktatásra, az egészségügyre vagy a szociális ellátásokra.
Hiába lelkesíti a kormányzati álomgyár felelőse, a gazdaságpolitikai miniszter béremelésre a vállalatokat, költekezésre a polgárokat, a „földbe állt” gazdaság a jólét növekedésére nézve nem sok jóval kecsegtet. Már nincs kormányzati pénz sem a közalkalmazottak, sem a köztisztviselők fizetésemelésére, ezt tükrözi a tanárhiány és a Mein Kampf szelleméhez méltóan („minden őrmesterből lehet tanító, de nem minden tanítóból lehet őrmester”) az őrmesterek tanárrá képzése; a kórházi klímák hiánya vagy a vasúti személyszállítás kálváriája.
A puszta vált a magyar álom hordozójává: Magyarország pusztaság.
FÁCÁN HOLNAP LESZ! Ahogyan a Kádár-korszakot ábrázoló „Holnap lesz fácán” című filmszatíra a „puha diktatúra” álságosságára, undort keltő jellegére mutatott rá, úgy I. Viktor az utóbbi hetekben az álomalapításról, korszakváltásról mondott hazugságai Magyarország kisszerűségére, polgárainak az uralkodó általi lebecsülésére hívták fel a figyelmet.
Tekintsünk el annak a teljesen elmebeteg dramaturgiának a mélységes romlottságától, amelynek keretében a miniszterelnök hazája népének a határon túlról hirdet víziót (mélymagyaroktól a hígmagyaroknak). Feledkezzünk meg egy pillanatra arról a mélységes sötétségről, amely a hanyatló Nyugatról hadovál, miközben minden áru, minden innováció, minden pénz a hanyatló Nyugattól érkezik a keleti kánok fennmaradása érdekében. Ne vegyünk tudomást arról a „vér szava” fasiszta szólamról, ami tusványosi beszédet átitatta.
Maradjunk annál az egyszerű bejelentésnél, hogy Orbán a duplájára emeli a gyerekek után igénybe vehető adókedvezményt, HA békeköltségvetés készítésére lenne mód, HA Trump lesz az elnök, HA az orosz-ukrán háború (a beszéd szófűzésébe rejtetten) az oroszok győzelmével ér véget. Amit kaptunk, az álom megalapozása (adókedvezmény duplázása) HA-HA-HA költségvetéssel, sőt az álom minden „magyar” gyerekre való kiterjesztése, ami azt is jelentené, hogy a magyar adóhatóság a külföldi államok adóhatóságait kötelezhetné, hogy az ottani adórendszerben a magyar adókedvezményt érvényesítsék.
Mekkora bili kellene ahhoz, hogy a miniszterelnök keze a román, a szlovák, a szerb bilibe is beleérjen? Hasonló álomvilág jelent meg a közlekedési miniszter nagyívű ötpontos tervében, aminek a lényege: most nem tudnak (mozdonyok, vagonok, hőre nem lágyuló sínek hiányában) közlekedni a vonatok, de a nagy felfújt lufi akkkkorrrra, de AKKKKORRRRA javulást hoz, amilyet még nem látott a világ.
Az ember arra gondol, hogy a magyar kormány vezetői tényleg ennyire hülyének gondolják népüket? Vagy annyira rosszul áll a költségvetés – mint a nyakig eladósodott Kádár-korszakban -, hogy már csak az álmokra telik?
A MINISZTERELNÖK ALOMVILÁGA. A miniszterelnöknek, családjának és fogadott politikai családjának alomvilága ma már jelentős méreteket öltött. Az alomhoz nemcsak a miniszterelnök apjának – hercegi időket megidéző - hatvanpusztai birtoka, vagy a Fidesznek harminc éve kiutalt Tisztiház hátterével megszerzett gánti kőbányák tartoznak. Már alig győzzük összeszámolni, hányféle változatos módját fejlesztette ki az álmodó miniszterelnök a tulajdon megszerzésének, az alomépítésnek.
Kezdetben volt a „piszkos tizenkettő”, a tizenkét állami gazdaság, illetve a használatukban álló földek „baráti kezekbe” adása. A megművelhető földeknél maradva érdemes felidézni Ángyán József összeállítását, amely világosan bizonyítja, hogy a pályázati kiírásnak megfelelően hány földműveléssel élethivatásszerűen foglalkozó, a föld helyszínétől csak néhány száz kilométerre élő fodrász, karosszérialakatos, kozmetikus, ügyvéd, tanácsadó szerzett olcsón állami földet. Köztük olyanok, akik aztán az évtizedek alatt felépített biogazdálkodást (ld. Kishantos) tették tönkre. Ezt követte a „kimazsolázás”, az állami kézben lévő nagyobb szervezetekből (pl. a MÁV-ból) kiszervezett értékes ingatlanok megszerzése, amelyeknek a későbbi továbbértékesítésből származó ára jóval meghaladta a leértékelt beszerzési árat.
Aztán jött az állami szabályozás és a pályázati színjáték kombinációja azokban az ágazatokban, amelyekben a hazai vásárlóktól származik az árbevétel, és ahol monopoljáradék megszerzése lehetséges az állami szabályozás közreműködésével. Ebben a menetben először a dohányboltok koncessziója, azután a telekommunikációs jogosultságok átcsoportosítása, majd az autópályák építésének, üzemben tartásának 35 évre történő koncesszióba adása zajlott le.
Megjelent a környezethasználat egyedi engedélyezése is, amikor a tatai Öreg-tó, a Fertő-tó vagy a Balaton melletti ősnádasok „kiaknázásánál” tűntek fel a vezér barátai, családtagjai és üzletfelei. Érdekes technika még a „tranzitállamosítás”, amikor a közműszolgáltatás önkormányzati kezelésűből állami monopóliummá válik, hogy később a kiszemelt haverok legyenek a végső tulajdonosok. Kedvelt technika az ágazati különadók/védelmi pénzszedés bevezetése, illetve az olyan új hatósági szabályozás, amely vagy hatósági árakkal mérsékli erőszakosan egy vállalkozás jövedelmezőségét (rezsicsökkentés), vagy a piaci terjeszkedését, az értékesítés lehetőségét rontja (plázaépítés korlátozása eseti felmentésekkel).
Ezeknek a kiszorítási technikáknak közös eleme az állami, hatósági kényszer alkalmazása az azonnali vagy a későbbi tulajdonátadás céljából, netán egyszerűen az esetleges vetélytárs politikai csoport támogatáshoz jutásának preventív megakadályozására. A Baross Gábor Tőkeprogram, a turizmust támogató Kisfaludy pályázat pénzei, a Magyar Fejlesztési Bank hitelei révén Tiborcz István (a Válasz online gyűjtése szerint) több mint 30 darab nagy értékű ingatlanra tett szert, így Budapesten a Dorothea Hotelre, a Gellért Hotelre, a Sofitelre, a D8. Dorottyára, az Adria palotára, a MÁV irodákra, az Alkotás Pointra, az IBS office-ra, Tokaj-Hegyalja néhány udvarházára, köztük az Andrássy, a Patrícius birtokra, a turai kastélyra, a Grandhotel Galyára, a Mövenpick Szántód hotelre, a Port Hotel Hévízre, a sárvári Modero Health Hotelre, stb. És akkor még nem esett szó az Európában is kritizált találmányról, a letelepedési kötvényekről, amelyek révén éppen a királyi vő ingatlanalapjai gazdagodhatnak.
Ahogy a vezér és hívei megszüntették a valóságos verseny, a szabad választás lehetőségét a politikában, ennek tükörképe a gazdaság. „Nemzeti bajnokokat” avatnak, akik verseny hiányában nem kényszerülnek a hatékonysági tartalékok feltárására, kiaknázására, de monopoljogokat élvezve járadékvadászatból élnek. A hulladékgazdálkodás-körforgásos gazdálkodásban a MOL, az autópályaépítés és -fenntartás 35 éves koncessziója által a Mészáros–Szíjj páros alakította konzorcium, a bankiparban a minden csatornán támogatott MBH és farvizén a Gránitbank, a telekommunikációban az adófizetők pénzén a 4IG-nek megvásárolt Vodafone, a GDP 1 százalékáért visszavásárolt Liszt Ferenc Repülőtér.
Az őrült központosításban fel sem tűnik, hogy az Európai Uniótól származó támogatásokból finanszírozott közbeszerzések 21 százalékát, egyötödét ugyanahhoz a 12 személyhez (Balásy Gyula, Csetényi Csaba, Garancsi István, Hámor Endre, Homlok Zsolt, Kun Tibor, Mészáros Lőrinc, Paár Attila, Simicska Lajos, Szíjj László, Tiborcz István, Varga Károly) kötődő 42 cég nyerte el. Már a magyar divatipar is az alomhoz tartozik: amikor a „Miről álmodik a lány” kezdetű operettslágert dúdolják, akkor bizony a miniszterelnöki alom építését szolgálják.
Lehet, hogy az álomalapító I. Viktor álmai zavarosak, de az alom, amit maga alá túrt, sziklaszilárd. Hosszú menetelést kíván, mire a nép tiszta almot vet az újjáépített köztársaság alá. Az álomalapító zavaros álmainak célja, hogy elterelje Ady sorairól a figyelmet: „A Nyár heves s a kasza egyenes.”
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
