- Mészöly Ágnes: Végzetes ütem (regényrészlet)

Pataki nem sokkal fél egy előtt távozott az irodából. Gota csak annyi időre vette le a fejhallgatóját, amíg jó hétvégét kívánt neki, aztán visszafordult a Szentesi és Társa kimutatásaihoz. Szilvi megpróbálta kihasználni az alkalmat, és megkérdezte, van-e kedve indulás előtt kajálni egyet a közösségi kávézóban, ahova néha beültek egy menüre, de mire belekezdett volna a mondatba, Gota újra elbarikádozta magát. Tiszta hülye, gondolta Szilvi. Egy hete ezen parázik, egy hete magyarázzuk neki, hogy simán kihagyhatja az egészet, de csak azt hajtogatja, hogy mindenki ott lesz, és ezt mi nem értjük. És igaza van. Tényleg nem értjük. És ha a pszichológusa képtelen volt meggyőzni, nekem sem fog sikerülni. Szóval inkább elküldöm a nyomozati anyagot Garadnai bácsinak, és felajánlok neki egy kedvezményes konzultációs időpontot, szegényke úgysem fog kiigazodni a doksik között. Nekünk meg jól fog jönni a plusz ötvenezer forint. A következő órában csak a két számítógép billentyűzetének kattogása zavarta meg az InTime irodájának csendjét, meg néha egy-egy zúzós szám fejhallgatóból kiszűrődő ritmusa. Szilvi átsandított a kolléganőjére. Gota arca fegyelmezett volt, és eltökélt, mintha csak egy szokásosnál nehezebb feladattal küzdene, de a jobb kezével úgy szorította az egeret, hogy kifehéredtek az ujjai. Szilvi sóhajtva ellenőrizte a telefonján az időt. Tizenhárom huszonhat. Zsófi kettőre jön. Még fél óra a lőporos hordó tetején, szikrázó csillagszóróval a kezében. De végül nem kellett olyan sokat várnia. Negyvenkor Gota véglegesítette a Szentesi és Társa Kft. pénzügyi helyzetéről összeállított dokumentumot, elküldte a megrendelőnek, kikapcsolta az Offspring lejátszási listát, levette a fejhallgatót, becsukta a notebookját, és szólt Szilvinek, hogy készítheti a számlát. Majd szó nélkül bevonult az öltözőnek is használt fürdőszobába. Tíz perc múlva jött ki, szolidan kisminkelve, a temetésekre rendszeresített kis fekete ruhájában.
– Akkor én most indulok – állt meg Szilvi íróasztala és a kanapé között.
– Figyelj, tudod, hogy… – kezdte Szilvi, de Gota egy intéssel elhallgattatta.
– Tudom. De muszáj odamennem. Mindenkinek muszáj. Érted… szembe kell ezzel nézni, meg ilyenek. Persze lehet, hogy ez az egész hülyeség – leült a kanapéra, és lesöpört a ruhájáról egy nem létező szöszt. – De talán, ha eltemetjük azt a szerencsétlent, vagy legalábbis azt, amit hazahoztak belőle, tényleg elfelejthetjük az egészet.
– Ezt te sem hiszed.
– Persze hogy nem. De Zsófi meg van győződve róla. És Zsófinak igaza szokott lenni az ilyenekben. Egyébként is, Doktorovics néni jelzálogot vett fel a lakásra, csak hogy hazahozathassa a fia hamvait… és huszonöt főre rendelt hidegtálat. Szóval kimegyek, és sétálok kicsit, amíg Zsófi ideér.
Szilvi szeretett volna mondani valami biztatót, de Gota már elindult. Szilvi esetlenül követte, Gota meg elvette a hátizsákját az előszobai fogasról, aztán kinyitotta az ajtót. Az ajtóban egy ismeretlen férfi állt. Épp kopogni készült. Egy másodpercig meglepetten nézték egymást, aztán Gota észbe kapott.
– Segíthetek?
– Bocs, próbáltam a kaputelefont, de nem működött, aztán egy lakó beengedett – kezdte a férfi. – Ez az InTime nyomozóiroda? Portéka Sándor vagyok, és Szabó Ágotát keresem. Dr. Szabó Ágotát.
Portéka jelentőségteljesen megnyomta a „doktor” szót, mintha fél tucat Szabó Ágota állná körbe, és ki szeretné választani közülük az egyetlen megfelelőt.
– Dr. Szabó – nyújtotta a kezét Gota, gúnyosan túlhangsúlyozva a titulust. – De sajnos épp indulok. A kolléganőm viszont szívesen segít.
A férfi végigmérte Szilvit. A látvány kedvére való volt, de visszafordult Gotához.
– Mindenképpen önnel kell beszélnem. Értse meg, nagyon fontos az ügy.
Az iroda hűvösében Gota és Szilvi megfeledkeztek a júliusi kánikula kínjáról. A férfi viszont szenvedett tőle: erősen kopaszodó, borotvált tarkóján borsónyi izzadságcseppek gyöngyöztek, elegáns, rövid ujjú ingén átütött a verejték. Kicsit lihegett, mintha futott volna. Legalább tizenöt centivel magasodott a két nő fölé, de mackós alkata ellenére nem volt elhízott, és bár jócskán az ötvenes évei végén járhatott, nem tűnt lestrapáltnak. Kétségbeesettnek annál inkább. Gota, ha nem lett volna elfoglalva a saját nyomorával, biztosan megsajnálja.
– Nézze, hozzánk mindenki nagyon fontos üggyel jön… Fáradjon be, és mesélje el a problémáját a hölgynek! Kádárné Pósa Szilvia.
Szilvi próbált kompetensen mosolyogni a férfira, de az csak a fejét rázta, mintha valaki egy műanyag Eiffel-tornyot akarna rásózni a diadalív alatt.
– Nekünk csak magát ajánlották – ellenkezett.
– Elmondaná esetleg, hogy ki volt az ajánló? – kérdezte Szilvi. Szívesen volt másodhegedűs Gota mögött, de utálta, ha levegőnek nézik.
– Az üzlettársam… ismerőse – nyögte a férfi. Gota úgy döntött, még mindig jobb egy szerelmi drámát vagy egy kétes üzleti ügyet hallgatni, mint Zsófiékra várva fel-alá sétálni a katlanmeleg Aradi utcában.
– Az a szerencséje, hogy van még egy kis időm – magyarázta. Betessékelte a férfit a hűvös és félhomályos folyosóra. – Öt percet kap, hogy elmondja, mit akar, aztán én elutazom Kaposvárra, útközben konzultálok a társammal, és hétfőig eldöntjük, hogy vállaljuk-e az ügyet.
– Nézze, az van, hogy nem mondhatom el itt és most – kínlódott a férfi.
– Hogyan? Az előbb még ragaszkodott hozzá, hogy beszélhessen velem. – Gota tényleg kezdte elveszteni a türelmét.
– El kell vinnem önt… valahova, ahol megmutathatjuk, miről van szó.
– Ugye nem gondolja, hogy Szabó doktor besétál egy ilyen ostoba csapdába? – csattant fel Szilvi.
– Mondja meg az üzlettársának, hogy az InTime nem érdeklődik a megbízásuk iránt – mondta Gota. – Jöjjön, kikísérem, úgyis indulok!
– Kérem, kérem! – A férfi komolyan kétségbeesett. – Százmilliók és emberéletek forognak kockán.
– Ebben az esetben egyértelműen a rendőrséghez kell fordulniuk – mondta hidegen Szilvi.
– Az lehetetlen. Az mindennek a végét jelentené. Tudom, hogy bizarr ez az egész, de nem kockáztathatunk. Kérem, jöjjenek velem! Jöjjenek mindketten. Szorít az idő, higgyék el, hogy ha nem lenne életbe vágó, nem rángatnám magukat ki egészen… ha megtudják, miről van szó, megértik, miért nem beszélhettem róla, és miért nem fordulhatunk a rendőrséghez.
– Igazán sajnálom – sóhajtott Gota, de az arckifejezése inkább mutatott érdektelenséget, mint részvétet.
– Az iroda számára fontos a jó hírnév, nem bonyolódhatunk kétes ügyletekbe – tette hozzá Szilvi. – Ha azt sem mondja meg, ki ajánlott minket, nem tudunk segíteni.
– Várszegi Flóra… Azt mondta, dr. Szabó derítette ki, hogy… tudják, mire gondolok.
Gota és Szilvi önkéntelenül összenéztek. Várszegi Flóra említése kellemetlen emlékeket ébresztett bennük. Gota képtelen volt eldönteni, hogy Portéka Sándor végső kétségbeesésében bökte-e ki a nevét, vagy rutinos játékosként eleve úgy tervezett, hogy ennek sem ő, sem Szilvi nem tud majd ellenállni. De akárhogy is volt, a férfi jól taktikázott. Mindkét nő tudta a másikról, hogy az ő adrenalinszintje is az egekbe szökött, amint szóba került a Rajzoló sorozatgyilkos ügye. És azt is tudták, hogy egy ekkora kísértésnek egyikük sem tud ellenállni.
– Jöjjön beljebb! – szólalt meg végül Gota. – El kell intéznem egy telefont, a kolléganőm összeszedi a holmiját, és akár indulhatunk is.
Negyedórával később már Szilvi kocsijában robogtak.
– Legalább írj egy üzenetet Ádámnak!
Szilvi hangja harmadszorra már türelmetlennek hangzott. Az apró Peugeot ugyanúgy tele volt könyvekkel, mint amikor Gotával Pestlőrincre mentek, hogy sokadszorra is kikérdezzék a Rajzoló első áldozatának élettársát, de fürgén követte Portéka Sándor BMW-jét a külső Váci úton.
– Egyelőre azt sem tudjuk, hova megyünk – ellenkezett Gota.
– Akkor főleg hülyeség bemenni bárhova is anélkül, hogy értesítenénk valakit.
– Még nem mentünk be sehova. Megértem, ha félsz, de…
– Nem félek – vágott közbe Szilvi. – Csak követünk egy vadidegent egy ismeretlen helyre, azok után, hogy Várszegi Flórára hivatkozik. Nekem úgy tűnt, pontosan tudta, mivel tud megfogni minket.
– Lehet, hogy nem taktikázott.
– Te egy kicsit sem aggódsz?
– Egyelőre csak megkönnyebbültem, hogy az univerzum intézett egy megfelelő kifogást, és nem kell elmennem a Doki temetésére – magyarázta Gota, aztán elővette a telefonját, és rákeresett a férfi nevére.
– Már tudom, hova megyünk. Ez a faszi a Crystal Beach gazdasági vezetője.