Egy huszonéves ember állt a kapuban, civil ruhában, kezében egy mobil és azzal a meglepő hírrel szolgált, hogy Ő a várostól van, és a komposzt ládákat jött ellenőrizni. Igyekezett szigorúan nézni, tekintélyt parancsolóan, de mivel látta, hogy nem igazán vettem fel a beszélgetés fonalát, közölte, be kell lépnie a házba!
– Tudja...khm...tudja, nagyon sokan visszaélnek a támogatási rendszerrel, beírják, hogy komposztálnak, az olcsóbb szemétszállítási csomagot fizetik, közben meg... nincs is komposztládájuk, élősködnek a közösségen, és a szerves hulladékot simán belehányják a normális szeméttárolóba! Most elkezdtük ellenőrizni.
Átsétálunk az udvaron, benyitunk a baromfi udvarba, szétszaladnak a csirkék, a liba idegesen sziszeg az ürge felé, megértem őt, engem is idegesít az ipse. Mindent vizslat, az a féle szegíny embör, aki csikket keres az utcán, üres üveget és emiatt pásztázó üzemmódban él, vagy rendőr, aki a strandon, szabadsága alatt is azt nézi, honnan jön a füves cigi illata, az az okoskodó hivatalnok, akit Bulgakov regénye mutat be, vagy bármely random magyar film a nyolcvanas évek derekáról, ahol kisemberrel packázik egy pártbizalmi. Hátra érünk a kertbe, és megállunk a diófa alatt, ahol a két nagy, fából ácsolt komposztládánk dolgozik.
Vakarja a fejét a revizor, hümmög, látom, keresi a szavakat.
– Bajban van!
– Én?
– Sajnos nagy bajban van… Nem is tudom, hogy kezdjek bele, de ebbe nagyon megütheti a bokáját!
– Mármint én? Vajon miért?
– Köztudott, hogy hivatalos komposztládákat kell beszerezni, és azokat installálni. Beszerezhetőek a telephelyekről, de… ne haragudjon… attól tartok, ezek a… valamik semmiféle hivatalos szabványnak nem felelnek meg! Nagyon nagy bajban van!