Vegyük elő, persze csak egy gondolat erejéig, Csurka Istvánt. Aki, ha élne, biztos kommunikációs partnere lenne a Fidesz élvonalának, bár, meglehet, már ő is egy kicsit elavultnak bizonyulna. De ez most mellékes is, inkább csak arra a gondolatára emlékeztetnék, amely arról szólt, hogy – szerinte – a szakértelem ócska bolsevista trükk. Azért nem tettem idézőjelbe a mondatot, mert a közbeszédben így ragadt meg a csurkai gondolat, amely eredetileg így hangzott: a szakmai indokok túlhangsúlyozása ócska bolsevista trükk. És ez egy picivel, de csak egy picivel enyhébb változat, de a különbség a mai Fidesz-világban elhanyagolható, amikor általánossá vált egy-egy kiragadott nyilatkozat átértelmezése. (Csak emlékeztetőül, mintapéldányként MZP kijelentése arról, küldene-e katonákat Ukrajnába…)
Szóval Csurka… illetve Orbán. A miniszterelnök Kötcsén – ezúttal is rendesen nyújtott témát mindenkinek – a következőket mondta: „A szakértők korszaka lejárt, harcolni kell, és aki nem véres, az nem harcolt.” Lássuk be: messze túlhaladta 90-es évekbeli elődjét, s noha most nem kommunistázott, már egyenesen harcra szólított. Fizikai harcra. Jól tudom persze, hogy a kijelentést, ha magyarázni kellene, azt szimbolikus értelemben kellene értelmezni, vagy legalábbis úgy keretezné a kormányfő politikai igazgatója vagy a maga köré gyűjtött elemzői kar, de egyrészt Orbánnál nem lehet rákérdezni, visszakérdezni a tartalomra, másrészt miért is kellene nekünk a segítségére, a felmentésére sietnünk.
Egyébként is: Orbán szívesen él harci hasonlatokkal, szinte minden beszédében megfújja a trombitát, mégis, ez a véres hasonlat új dimenziót nyit, valamelyes új utat is kijelöl. Például egyszer és mindenkorra lezárja azt a vitát, hogy vajon képes lehet-e a Vezér kompromisszumokra, gesztusokra? Eddig is általános volt a vélemény, hogy Orbán személyisége ezt lényegében lehetetlenné teszi, de mégis, akadt, aki úgy vélekedett, hogy most rákényszerül. Rákényszerül, mert romokban a gazdaság, nincs egyetlen jó mutató sem, az emberek rosszul élnek, egy komoly réteg kifejezetten nyomorog, a nemzetközi presztízsünk a béka feneke alatt, vagyis, bizony, szükség lenne a nemzeti konszenzusra. Ráadásul felbukkant egy olyan rivális, aki közelít hozzá, a kényelmes belső politikai status quo felbomlóban van, hát mikor, ha nem most.
De nincs most. Orbán éppenséggel partner abban, hogy felszámolja parlamenti ellenzékét, büntetőügyekkel gyengíti őket, kétfrontos harcot vív, parlamenti és azon kívüli ellenfeleivel, és ezt elvárja a követőitől. Elvárja, hogy véres csatákba bonyolódjanak, jelentsen ez bármit. Pontosabban: annyit mindenképpen jelent, hogy meg kell küzdeni mindenkivel, ám azt egyáltalán nem gondolja, hogy ezt sportszerű körülmények között kell megtenni. Ellenfél, ellenség van, akit le kell teríteni, ha kell. Nem véráldozattal, de földre kell küldeni.
Ezt üzente Orbán Kötcséről az övéinek. Nincs új stílus, nincs kitárulkozás; vér van. Hogy ehhez miként viszonyul Lázár János kávézása, kvaterkázása a hajdani rádió épülete előtti tüntetőkkel, nos, ezt még nem tudtam megfejteni.
