korrupció;Lengyelország;korrupciógyanú;PiS;

A Jog és Igazságosság párt volt EP-képviselője korrupciós ügyek mellett befolyással való üzérkedésben is érintett lehet

- Kitört egy korrupciós botrány a PiS-ben, főszereplpője a bukott EP-képviselő

Az árvíz lefoglalja a lengyelek figyelmét, de a botránypolitizálás a rendkívüli körülmények között is tart. A figyelem középpontjába most egy jobboldali volt EP-képviselő Ryszard Czarnecki került. 

Ryszard Czarnecki több, mint harminc éve szerepel a lengyel politikai színpadon, megjárt több pártot is – főleg jobboldaliakat – volt parlamenti képviselő, miniszter, hosszú időt töltött a brüsszeli Európai Parlamentben. Gyakori médiaszereplő volt, s évtizedeken át Jaroslaw Kaczynski pártelnök egyik kedvence. Pedig szinte mindenben az ellentéte a Jog és Igazságosság zárkózott, magányos, örök agglegény alapítójának – Czarnecki közlékeny, sokat utazott, több nyelven beszélő, mindenkivel szót értő, mondhatni mondén politikus. Ezzel együtt az idei EP választáson nem jutott mandátumhoz, kénytelen volt brüsszeli ügyeit felszámolni.

Mások eközben korábbi ügyleteit kezdték firtatni. A Gazeta Wyborcza a nyilvános EP iratokat elemezve cikket közölt Czarnecki  utazási szokásairól. Kiderült, hogy a volt EP-képviselő elképesztő gyakorisággal utazgatott az EU központja és lengyelországi bejelentett lakóhelye között. A különös az, hogy lengyelországi címként egy a szlovák határhoz közeli délkelet-lengyelországi kisvárost adott meg. Egy gyakorlatilag nem létező házcímet. R.C. nem az általa használt A6 gépkocsit jelentette be utazási eszközként, hanem a legkülönbözőbb járműveket. A leggyakrabban különös módon egy Fiat Panda cabrióval tette meg az utat, de találtak a listán olyan rendszámokat is, amelyeket két kínai gyártmányú robogónak adott a lengyel hatóság, s egy másik alkalommal pedig állítólag egy kamionvontatóval utazott haza Brüsszelből. A 2009 és 2013 közötti költségvisszatéréseket az EU pénzügyi visszaéléseket vizsgáló hatósága, az OLAF is elemezte. Szerintük Czarnecki 243 utazást tett ez idő alatt és igényelte vissza a költségeket 854 642,30 zloty összegben. A volt képviselő – idézte az OLAF-ot az Interia.pl – ebből 439 663,98 zloty visszatérített (1PZL=92,32 HUF). Ez elég volt több világ körüli utazásra is. A lapnak azt nyilatkozta, hogy ezzel az ügyet rendezte. A lap szerint viszont az üggyel megbízott Zamosc Körzeti Ügyészség továbbra is folytatja a nyomozást, mivel a költségvetésnek okozott csalásért akár 15 év börtönbüntetés is kiszabható az elkövetőre. Czarnecki korábban csak befolyásos politikai szereplőként bukkant fel – most egyszerre megírták, hogy mennyire vagyonos ember: számos értékes ingatlan és jelentős pénzvagyon felett rendelkezik. És hamarosan arra is fény derült, hogy családtagjai is vagyonosodtak az elmúlt nyolc PiS-évben, felesége több állami cég igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában is helyet kapott, amiért jelentős javadalmazást tehetett zsebre.

Az igazságszolgáltatás azonban egy másik ügyben érte utol a politikust és feleségét, korrupcióval és befolyással való üzérkedéssel vádolja őket az ügyészség. Itt lép a történetbe a Collegium Humanum nevű üzleti képzéseket kínáló lengyel magánegyetem története. A lengyel nyomozó szervek hosszabb ideje vizsgálódnak a számos lerakattal – így külföldi tagintézményekkel is – rendelkező magánegyetem körül. A vádhatóság azt állítja, hogy a jelentkező hallgatók különösebb erőfeszítés nélkül, igen rövid idő alatt – megfelelő ellenszolgáltatásért – hozzájutottak a CH által adott MBA fokozatot (mesterfokozat üzleti tudományokból). Erre nem csupán a diplomahalmozás vágya sarkalta a jelentkezőket. Az MBA fokozat felmutatása volt a feltétele annak, hogy valaki az állami cégek igazgatóságába, felügyelőbizottságában bekerüljön és onnan díjazást jövedelmet kapjon Lengyelországban. A könnyen szerzett végzettségek ügyében folyó nyomozás során az intézmény rektora vádalkut kötött, vallomást tett a diplomagyár működéséről. Ez vezethette el a nyomozókat a Czarnecki családhoz. A politikust és feleségét letartóztatták, amikor épp repülőgépre szálltak volna, s megvádolták őket korrupciós cselekményekkel. A PiS volt EP-képviselőjét azzal vádolják, hogy megállapodott a CH rektorával, hogy azok doktori fokozatot adnak a feleségének és fiktív állásban alkalmazzák az intézménynél, cserébe pedig Czarnecki elintézi, hogy a Collegium Humanum képzést kezdhessen Üzbegisztánban.

Czarneckit azzal is gyanúsítják, hogy több tucat üzbég hallgatót segített hozzá gyorsított eljárással diplomához és egyben a Schengen-zónába érvényes vízumhoz is. 

A konzervatív EP-képviselő a külügyminisztériumban és a felsőoktatási tárcánál élvezett befolyására is hivatkozott. Czarnecki szabad lábon védekezhet, 180 ezer zloty óvadék ellenében. Útlevelét sem vették el. Viszont Jaroslaw Kaczynski felfüggesztette párttagságát. Azt írta a Gazeta Wyborcza, hogy erre Mariusz Kaminski volt belügy- és titkosszolgálati miniszter bírta rá a pártelnököt. Az egykori miniszter ugyanis feltehetően jól tájékozott a politikai elvbarátai által működtett korrupciós hálóról és ismeri Czarneckinek, ennek a „hatékony politikusnak” is a szerepét ebben. 

Még nem tudni, mi lesz a mérlege a 2024-es „választási szuperévnek”, de 2023 a globális demokrácia mélypontját és a választások hitelességének romlását hozta.