Budapest;felmérés;tanulás;családalapítás;fiatalok;kivándorlók;

- A fiatalok szeretnek a fővárosban élni, de a családalapítást egyharmaduk már külföldön tervezi

A fővárossal szemben lojálisabbak a tanulók és a magas jövedelmi helyzetűek, új lakhelyet inkább a kevésbé iskolázott vagy rosszabb anyagi körülmények között élők keresnének.

Jó a fővárosban élni a mai huszonévesek szerint, mivel rengeteg munka-, kulturális, tanulási és szórakozási lehetőséget kínál. Ugyanakkor ami fiatalon a nagyvárosi létet és pezsgést jelenti, az hátránnyá válik, ha a családalapítás lesz fontos – idézi a hvg.hu a Budapest Global Egyesület reprezentatív felmérését. Ennek alapján a 18 és 35 év közöttiek háromnegyede kedveli Budapestet, minden harmadik fiatal pedig ajánlaná is lakhelyként a fővárost. A megkérdezettek szerint egy pályakezdőnek Budapest nyújtja a legtöbb lehetőséget, hiszen jók a felsőoktatási lehetőségek, ahogy a munkalehetőségek is, ez pedig jó alapot ad a karrierépítésre is.

A kutatás szerint a budapesti fiatalok 37 százaléka tervezi a költözést – elsősorban külföldre. A fővárossal szemben lojálisabbak a tanulók és a magas jövedelmi helyzetűek, új lakhelyet inkább a kevésbé iskolázott vagy rosszabb anyagi körülmények között élők keresnének. A fő ok: a családalapításra kevésbé jó alap Budapest.

– A fiatalok a város hátrányai közé sorolták azokat a tipikus, nagyvárosokat érintő problémákat, mint például a többfunkciójú zöld területek hiányát, az utcákon lévő piszkot, valamint a kevésbé rendezett közterületeket és a magas lakhatási költségeket is. Ezért a nagyvárost nem tartják ideálisnak sem a gyerekek, sem az idősek számára, mindössze a megkérdezett 18–35 évesek két százaléka gondolja azt, hogy Budapest a gyerekeknek szól, és ugyanilyen alacsony azoknak az aránya is, akik szerint az időseknek a legjobb itt élni – tartalmazza a felmérés. 

Ugyanebből a kutatásból derült az is ki, hogy a fiatalok negyven százaléka tervez saját vállalkozást indítani a közeljövőben. A válaszadók 77 százaléka szerint Budapest inkább izgalmas, 71 százalék szerint inkább lendületes, 67 százalékuk szerint pedig nyitott város. Arra a kérdésre, hogy mire volna szüksége a fővárosnak ahhoz, hogy innovatívabb, modernebb várossá váljon, a legtöbben, 51 százaléknyian az olcsóbb lakhatást nevezték meg. A többi között a tisztaságot 43 százalék, míg a zöld köztereket 39 százalék, a biztonságot 35 százalék, a családközpontú, a kisgyerekesek számára vonzó beruházásokat 29 százalék említette.

A főpolgármester egyesülete

Fővárosi Önkormányzat 2021-ben a Budapest Global megalapítását: egy független, a köz- és magánszférát összekötő platformét, amely hosszú távú, strukturált együttműködést tesz lehetővé az Önkormányzat, a vállalkozások és a tudásintézmények között – olvasható az egyesület honlapján.  Az elnök nem más, mint Karácsony Gergely főpolgármester.  – A szervezet víziója, hogy Budapest egy globális kapcsolatokkal rendelkező, versenyképes, élhetőbb és modernebb város legyen – írták. Az egyesület tavalyi beszámolója szerint több mint 28,8 millió forint tagdíjból, támogatás nélkül gazdálkodik.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora szerint vendégeik pedig „nem politikusi minőségükben” tették tiszteletüket a tanyán.