Van egy jó tervem – harangozta be a miniszterelnök a baráti tévében másnapi fellépését. Nem kellett volna. Orbán Viktor feleslegesen csigázta fel a szakmai hallgatóságot, ugyanis az egyórás előadásból kiderült, hogy a kormánynak most sincs semmi terve.
A miniszterelnök hosszas és zavaros, helyenként már ijesztő előadást tartott a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a „világrendszerváltásról” az uniós versenyképesség romlásáról
– ami igaz és valós probléma –, mert szerinte „az Európai Unió versenyképessége olyan mértékben romlik, amit a magyar gazdaság egyszerűen nem bír ki”. Mondja ezt az Unió legversenyképtelenebb, legkorruptabb gazdaságát és legszegényebb társadalmát előállító Orbán. Erre a nem létező problémára szerinte az a megoldás, ha Magyarország a „gazdasági semlegességbe” menekül.
A gazdasági semlegesség Orbán szerint az, hogy a világ minden tájáról fogadunk hiteleket, beruházásokat, technológiát. A minden táj most épp Kínát jelenti, mert Oroszország épp az ukránok leölésével van elfoglalva – így most nem érnek rá a híres orosz technológiából küldeni nekünk. A gazdasági semlegesség ugyanaz, mint a keleti nyitás, meg a déli nyitás, az arab nyitás, most épp Csád van napirenden – ezeket mind-mind eljátszották az elmúlt 15 évben. Loptak egy kicsit, azt’ becsukták a nyitást.
Szó, ami szó, az EU valóban versenyképességi kihívásokkal küzd, mind az USA-val, mind az ázsiai országokkal, kiváltképp Kínával, Koreával szemben (felkészül India), de ennek megoldása nem Orbán feladata. Nem annak az Orbánnak, aki a féléves uniós elnökséget is képes az első héten lenullázni.
A magyar miniszterelnöknek az lenne a dolga, hogy végre ennek az országnak a versenyképességét tegye rendbe: hogy a magyar iskolából kiművelt, egészséges fiatalok kerüljenek ki, akik idehaza magas hozzáadott értéket előállító munkával keressenek legalább az európai átlagon, annak érdekében, hogy kedvük legyen itthon maradni és családot alapítani, boldogulni. De Orbánt ez már rég nem érdekli, csak a hatalom megtartása, a pillanat uralása.
Az új mantra a szuverenitás és a gazdasági semlegesség lesz – felkészülhetünk rá, hogy amíg jobb nem jut eszükbe, ezt fogják sulykolni.
Lehet nyitni kelet felé, de ez nem jelentheti az eltávolodást – a kilépést az EU-ból. Ez még Nagy-Britanniát is megrázta, máig nem heverték ki a brexitet. Kínának is épp addig vagyunk érdekesek, amíg bent vagyunk az Unióban. Akárki akármit mond, a magyar gazdaság ezer szállal kötődik az EU-hoz. Az export 80 százaléka megy oda, Kínába 2 százalék. Ha sikerül is megduplázni a kínai kivitelt, még az is csepp a tengerben. Ha meg az a sorsunk, hogy bent maradjunk, miért is ne lehetne ezt normálisan csinálni?
Orbánéknak eddig is voltak terveik, szép számmal: Széll Kálmán, Magyary Zoltán, Téry Ödön, Baross Gábor és még ki tudja hány jobb sorsa érdemes konzervatív politikusról neveztek el tervet – és mi lett belőlük?
Hogy van egy terved? Á, dehogy, már egy épkézláb ötletre sem futja, ami az ország hasznára válna.