Ausztria;Osztrák Szabadságpárt;országgyűlési választások;

Herbert Kickl, az FPÖ elnöke

- A Fidesz EP-szövetségesei győztek Ausztriában, az viszont erősen kétséges, hogy kormányt alakítani is tudnak-e majd

Más parlamenti párt egyelőre nem akar koalícióra lépni Herbert Kickl szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpártjával.

Csaknem 100 százalékos feldolgozottság mellett 28,9 százalékkal a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte a parlamenti választást Ausztriában. Az Osztrák Néppártra (ÖVP) a résztvevők 26,3 százaléka voksolt, a harmadik helyezett Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) jelen állás szerint 21 százalékot szerzett.

Mindezzel az FPÖ története legjobb eredményét érte el, míg az ÖVP soha nem bukott ekkorát, az SPÖ pedig mélypontra került. Christian Hafenecker, az FPÖ társ-főtitkára már fel is szólította lemondásra Karl Nehammer néppárti kancellárt, Michael Schnedlitz, a párt másik főtitkára pedig közölte, „Ausztria polgárai történelmet írtak ma. Világosan látszik, hogy megindult a változás.

A HVG helyszíni tudósítója szerint Karl Nehammer mindenkinek megköszönte az elvégzett munkát, de azt mondta, mindenkinek fel kell tennie a kérdést, hogy miért szerepeltek jobban a szélsőségesek, mint a középpártok. A lap szerint az ÖVP-ben is van olyan vezető politikus, aki már célzott rá, hogy Karl Nehammernek mennie kell az eredmény fényében.

Az FPÖ eredményéhez sorra érkeznek a szélsőjobboldali gratulációk, az elsők között gratulált a Fidesz is. „Nagyon szép. Miután Csehországban győztek a Patrióták, gratulálunk az FPÖ-nek a parlamenti választások megnyeréséhez. Csak a Patrióta EP-képviselők képesek változást elérni Brüsszelben” - írta László András EP-képviselő arra az EP-frakcióra, a Patrióták Európáértra (PfE) utalva, amelyben a Fidesz és az FPÖ politikusai is helyet foglalnak.. Egy másik fideszes politikus, Schaller-Baros Ernő személyesen is jelen volt az FPÖ eredményváróján, de gratulált már a német AfD részéről Alice Weidel társelnök, a holland Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders, és a francia Nemzeti Tömörülés képviseletében a PfE EP-frakcióvezetője, Jordan Bardella is.

Bár minden jel szerint az FPÖ győzött, ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy kormányt is tud alakítani majd. A kormányalakítási tárgyalásokon talán az ÖVP van a legkényelmesebb helyzetben, a párt ugyanis szinte mindegyik elképzelhető koalíciónak az egyik vezető tagja. Akár nagykoalíció is alakulhat – hívja fel a figyelmet gyorselemzésében a Der Standard – , Karl Nehammer eleve csak Herbert Kickllel zárta ki az együttműködést, az FPÖ-vel nem, a két párt programja pedig nagy vonalakban megegyezik ami a migrációt vagy a gazdasági kérdéseket illeti. Egy ÖVP-FPÖ nagykoalícióban nem biztos, hogy az FPÖ adná a kancellárt, az FPÖ-n kívüli élet pedig nem fog simán menni, az ÖVP-nek és az SPÖ-nek ugyanis együtt csak kétfős többsége lenne, és bár a NEOS-szal kiegészülve kényelmesen kormányozhatnának, Ausztriát szövetségi szinten az 1940-es évek óta nem irányította egyszerre három párt, ráadásul ebben a három pártban nagyon kevés közös vonás van. Létrejöhetne ÖVP-SPÖ-Zöldek koalíció is, csakhogy négy év után az ÖVP-ben a Zöldekből már sokaknak elege van.

A jelenleg kormányzó ÖVP jelezte, nem fog koalícióra lépni Herbert Kickl pártjával. Szélsőjobboldali alakulat 1945 óta nem nyert parlamenti választást Ausztriában.