Az 1970-es évek vége óta Hamburgban élő, a nyugat-európai emigráns orosz értelmiség legjavához tartozó Koroljov pályáján ifjúkora óta meghatározó a Bach-életmű előadása. Interjúkban is elmesélte, hogy még otthon, a Csajkovszkij konzervatórium diákjaként, a legendás Glenn Gould mesterkurzusán, A fúga művészetének tételeit hallgatva érezte meg, hogy a Bach-interpretáció lesz az egyik fő életfeladata. Koncertek százai mellett Bach-felvételeivel díjakat is nyert – szólóban éppúgy, mint a feleségével, Ljupka Hadzigeorgieva macedón zongoraművésznővel alkotott kettősben. Most is együtt léptek a Zeneakadémia pódiumára, hogy Keller András és a Concerto Budapest kíséretével megszólaltassák Bach kétzongorás c-moll versenyművét; egy olyan kompozíciót, amit Bach az 1730-as évek közepén, egy korábbi oboa-hegedű concertójából írt át billentyűsökre.
Az elmúlt évtizedekben, a historikus előadói gyakorlat megerősödésével rendre felmerül a kérdés, hogy szabad-e, érdemes-e Bach, Händel, Haydn, Mozart műveit modern instrumentumokon megszólaltatni vagy minden esetben a korhű hangzásképre kell törekedni. Ezt a vitát tudományosan vagy teoretikusan nem lehet eldönteni, a Koroljov-formátumú művészek produkciói viszont azt jelzik, hogy a hangszerválasztásnál olykor fontosabb a szerteágazó felkészültség, a hitelesség, a szerzői életmű iránti alázat. Bach kettősversenyének komponálása után még csaknem egy évszázadnak kellett eltelni, mire megszületett a mai értelemben vett hangversenyzongora, de Hadzigeorgieva és Koroljov interpretációjában mégis helyükön voltak a gesztusok, a dinamikai kontrasztok; a művészek együtt lélegeztek a zenével.
Hasonlóan hitelesnek és természetesnek tűnt Mozart 1786 tavaszán komponált A-dúr zongoraversenyének (K. 488) tolmácsolása. Koroljov gyöngyözően virtuóz, de – saját személyiségéből adódóan – áttört, bensőséges előadásához harmonikusan illeszkedett a Concerto vonósainak és néhány fúvósának ugyancsak kamarazenei ihletésű kísérete. Itt sem kellett arra gondolnunk, hogy Mozart a saját magának írt darabot már nem csembalóra, de még nem is modern zongorára, hanem valamilyen bécsi fortepianóra képzelhette el. A hangszerválasztás kérdését felülírta a produkció míves kidolgozottsága, természetes egyszerűsége. Koroljov szereplését Mozart közismert gyerekdal-variációja, az Ah! vous dirai-je, maman (magyar verzióban: Hull a pelyhes fehér hó) kerekítette le.
A koncert neheze a szünet után következett: az idén 200 éve született Anton Bruckner 7. szimfóniájának (1884) hatalmas terjedelme, alig-alig követhető dallamgazdasága próbára teszi a hallgató figyelmét, miközben a mű szépsége, drámai ereje is vitathatatlan. A Concerto Budapest – Keller András szakmai vezetésével – nagy utat tett meg az elmúlt évtizedben, így ma már az osztrák-német késő romantika (Brahms, Bruckner, Mahler) nagy apparátusához, monumentális formáihoz is megvan a szakmai felkészültsége.
Infó
Bach, Mozart, Bruckner
Ljupka Hadzigeorgieva, Jevgenyij Koroljov és a Concerto Budapest
Karmester: Keller András
Zeneakadémia, október 3.
