fizetés;béremelés;rendvédelmi dolgozók;

- Több mint két éve nem kaptak fizetésemelést a rendvédelmi alkalmazottak

Az Európa-rekorder infláció az ő bérüket is ugyanúgy eszi, az Orbán-kormány a költségvetés teherbíró képességét emlegeti. 

Nemcsak a bírósági és ügyészségi dolgozók, hanem a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak is kimaradtak az elmúlt évek illetményemeléseiből - derül ki a 24.hu cikkéből.

A portálnak az egyik érintett azt írta, neki bruttó 362 ezer forint a fizetése, ami nettóban mindösszesen 255 ezer forint, ráadásul még munkahelyet sem válthat, mivel pár éve van hátra a nyugdíjig. A rendvédelmi alkalmazottak bértábláját áttekintve kiderül, hogy a legtöbb fizetési osztályban a garantált bérminimum az alsó sáv. 

A Belügyminisztériumtól kapott tavalyi adatok alapján a rendvédelmi alkalmazottak egynegyede volt garantált bérminimumon, számuk azóta csak nőhetett. A rendvédelmi munkavállalóknál (gépkocsivezetők, szerelők, fizikai dolgozók) még rosszabb a helyzet, ott a háromnegyedük kapta a garantált bérminimumot 2023-ban - mondta el a portál érdeklődésére a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. Pongó Géza hozzátette, ha valahol nagyon kell a munkaerő, akkor ott a felső sávhoz közeli illetményt kaphat az új érkező. Ez persze bérfeszültséghez vezethet, mivel többet keres, mint az a nagy tapasztalatokkal rendelkező munkatárs, aki már harminc éve ott dolgozik. 

A 24.hu megkeresésére a Belügyminisztérium azt állította, hogy a béremelés kérdése folyamatosan napirenden van, azt a költségvetés teherbíró képessége határozza meg. Egyben kitértek arra is, hogy a kormány döntése szerint 2019-ben 20 százalékos, majd azt követően három éven keresztül évenként további 5-5 százalékos bértömegre vetített béremelésre került sor, emellett bérpozíció javításához hozzájárult a garantált bérminimum évenkénti erőteljes emelése is. 

Miközben a mellrák a nők egyik legrettegettebb betegsége, az elmúlt tíz évben tíz százalékkal csökkent a szűrésen résztvevők aránya.  A 35 évnél fiatalabbak több mint 73 százaléka még sosem volt emlővizsgálaton.