Dicsőség
A földben féreg, a féregben
vers, a versben Isten –
a kék függöny
mögött,
az utolsó égben már
csak az értelem csöndje,
mérhetetlen
és igaz.
Bennem még örvénylik
a nyár, a harangok
távoli zúgása:
a lassan
alvadó fényben
kusza gyermekbetűkkel
írom a porba
a neved.
Fehér űr
A folyosón
valaki más leletét
olvasod. Az angyal melletted
fenékig issza a hetedik
kelyhet,
hallod,
valaki a neved
ismétli: a szavak között
a fehér űr egyre mélyebb
és mélyebb.
Szórt fény
A terítetlen asztalon
egy pohár víz
a tenger.
Ég a villany,
tarkóra tett kézzel
térdel
az értelem
a nehéz, fülledt
csöndben:
semmi sem
jelenti kétszer
ugyanazt –
