Lógó cicik, kialvatlanság, mindig piszkos ruha. A többi között ezek a szavak verték ki a biztosítékot, avagy borították ki a bilit a Mi Hazánknál olyannyira, hogy másodjára is demonstráltak az ARC kiállítás szerintük családellenes plakátja előtt. A leragasztás helyett - ami feljelentéssel járt - legutóbb saját, a nemi szerepekről kétbitesen gondolkodó szlogenjeiket helyezték ki a kipécézett óriásplakát mellé. Úgymint: "A nők legnagyobb dicsősége az anyaság". És mielőtt még örülhettünk volna, hogy az apák nehézségei az anyáké mellé kerülnek: "A legférfiasabb dolog az apaság".
Általában igaz, ha a Mi Hazánk bármilyen művészeti-kulturális témához nyúl, csakis reklámot csinál neki. Lásd még a bestsellerré tett Meseország mindenkié és a tömegeket vonzó World Press Photo kiállítás. L. Simon ugyan belebukott, csak mert nem értette, hogy az értelmes vitának, holmi társadalmi párbeszédnek az ő oldalán helye nincs. Amiben viszont évről évre hasít az ARC: az emberek - nem csupán a liberális lápvidéknek elhordott Újbudán, ahol egyébként én is lakom - bírják ezt a szókimondó, rendszer- és társadalomkritikus attitűdöt, amikkel az alkotók tabukat feszegetnek, sok humorral és (ön)iróniával.
A Mi Hazánk politikusai nem csak az iróniát nem értik. Döbbenetesen naivak, ha azt hiszik, attól majd itthon több gyerek születik, ha elhazudjuk az anyaság szülők százezrei által tapasztalt mindennapi valóságát. Oké, babaillat, áldás, szeretet is van. De aki gyereket szeretne, az előre bevállalja a hajhullást, a mellgyulladást, még az aranyeret is - mert ez is előfordul, többször is, mint szeretnénk.
Őszintén beszélni az anyaság nehézségeiről egyáltalán nem családellenes. Ha nem beszélünk róla, az sokkal inkább az. Mert akkor az anyák mellett az apák is megküzdhetnek azzal, hogy ami őket, vagy a párjukat frusztrálja, az „nem normális”. És magukban, vagy urambocsá a szülőtársukban kereshetik a hibát, ha nem minden puhaság, kacagás és áldás. Amúgy meg szagoltak már valaha babaillatú pelenkát?