oktatás;Magyarország;támogatás;tanárok;próbaper;iskolakezdés;

- Nem fizetnek a tanároknak, próbaper indítását tervezi a PDSZ

Bírósághoz fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), miután több tankerületi központ sem fizette ki a tanárok által igényelt iskolakezdési támogatásokat, illetve elutasították a benyújtott kérelmeket – tudtuk meg.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője lapunknak elmondta: jogi álláspontjuk szerint az iskolakezdési támogatás – melynek összege jelenleg 120 ezer forint – évente egyszer minden köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban álló pedagógusnak is jár, ha van iskolába járó, saját háztartásban nevelt gyermeke.

– Az iskolakezdési támogatás egy a munkáltatók által választható, de nem kötelező támogatás. Ezt a szakszervezet is tudja, mégis ismét tudatosan félrevezeti a tanárokat – közölte érdeklődésünkre a tankerületekért felelős Klebelsberg Központ (KK). Hozzátették: a tankerületekben a korábbi években sem nyújtottak ilyet a pedagógusoknak, ellenben a tanárok minden közszolgálati dolgozónál nagyobb béremelésben részesülnek. Szerintük idén 32,2 százalékos béremelés történt, jövőre pedig újabb 20 százalékos béremelés várható.

Nagy Erzsébet ugyanakkor rámutatott,

a KK úgy vádolja a tanárok tudatos félrevezetésével a PDSZ-t, hogy már a Magyar Államkincstár (MÁK) is a szakszervezet álláspontját erősítette meg. 

A MÁK állásfoglalásában az olvasható, hogy a köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban állók jogosultak a kérdéses támogatásokra, azaz a jogszabályi feltételek fennállása esetén kötelezően jár részükre. Ám azt is közölték, hogy a köznevelés rendszerében erre önálló forrás nincs.

A Népszava még szeptember közepén számolt be arról, hogy több tankerületi központ sem ad a pedagógusoknak iskolakezdési támogatást, amelyből tankönyveket, tanszereket, ruhát vásárolhatnának gyermekeiknek. Lapunkhoz eljutott a Szombathelyi Tankerületi Központ iskolaigazgatóknak címzett levele is, amelyben arról írtak, bár nagy számban érkeztek hozzájuk kérelmek, a tankerület költségvetésében nincs erre a célra elkülönített forrás. Továbbá hivatkoztak arra is, hogy a béren kívüli juttatások a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartoznak.

A pedagógusok új életpályájáról szóló törvény – ismertebb nevén státusztörvény – végrehajtási rendelete valóban a munkáltató mérlegelési jogkörébe sorolja az illetményen kívüli juttatások kérdését, ám az iskolakezdési támogatásról egy külön paragrafus rendelkezik, amelyben már nincs megemlítve, hogy a munkáltató mérlegelhet, de az igen, hogy a tanárok jogosultak az iskolakezdési támogatásra.

A főpolgármester azt állítja, hogy ő nem szájkaratézik, Budapestnek pedig igenis egyetértési joga van a menetrend kialakításánál. Korábbi választási riválisa az illetékes fővárosi bizottság elnökeként ezt cáfolja, inkább egységes politikai nyomásgyakorlásra szólít fel.