Itt van ez a kép – tukmál egy plakátot egy idősebb férfi, a kép Kossuthot ábrázolja, és állítja, eredetije a Mi Hazánknál van. Nincs elképzelésünk, hová tehetnénk ki otthon, de nem akarjuk megbántani, a hónunk alá csapjuk a függetlenségi harcos legendát. Egy pult mögül fiatalember magyaráz lelkesen szakmáról, borokról, kínálja a tolcsvai muskotályt és aszút, utóbbiról azt mondja, szívügye, mert tapasztalatai szerint csökken az ismertsége e nedűnek.
– A fiatalabbaknak már a La Fiesta is bor – értékeli a keresletet. A muskotály palackja 3 ezer forint, az íze és az illata magáért beszél, megveszünk egyet. Valamivel odébb csilisüvegcséken akad meg a szemünk, de a Bács-Kiskunból jött gazda oly kedvesen kínálja a gyümölcsönteteit, hogy először azokat kóstoljuk meg. Az édesség nem térít el az eredeti szándéktól, a füstös aroma csábításának engedve 2500 forintért viszünk magunkkal egy csípős szószt.Helypénzt nem kérnek, a főszervező Bús József egy faragott ládikával jár körbe, minden árus a saját belátása szerint tesz bele. A bőrdíszműves termékkel próbál barterezni, végül mégis pénzt kotor elő a zsebből.
Szavalatnyi föld
Csongrádon járunk, itt rendezett első alkalommal a Mi Hazánk egy olyan vásárt, amelyet még a választások előtt lengetett be. A város centrumában pakoltak ki kézművesek, termelők, közel százan, sok az ismerős arc, a pár száz forintos horgolt mütyürtől a kilónként ezresekért kínált házi kolbászokig van itt minden. A keramikusra, a batátásra, a sajtosra, a kürtőskalácsosra emlékszünk máshonnan. A szomszédos Szentesen havonta tartanak Gasztropiac néven termelői árusítást, az utána következő városban, Hódmezővásárhelyen CIMET néven szintén ilyen gyakorisággal pakolhatnak ki a kézművesek, kisgazdaságok. Miben más hát a csongrádi, mint a többi? – töprengünk el a standokat figyelve. Főleg úgy, hogy a Tisza-parti városban ugyanezt nem szervezik meg még egyszer, a novemberi a Fejér megyei Móron lesz, a decemberi meg, ha sikerül, talán Békésben, Gyulán.
A vásárok célja nem is az állandóság, hanem hogy a vevők találkozhassanak a helyi termelőkkel, felvegyék velük a kapcsolatot, kosárközösségek (ekkor a termelők és a vásárlók egy önkéntes csapatot hoznak létre) létrejöttét segítsék, magyarázza később lapunknak Bús József. Toroczkai László pártvezető a színpadon optimista jövőképet vázol: ők vidéken tartanák a fiatalokat, földet kell adni a gazdáknak. – Versenyképes élelmiszeripart kell teremteni, a magyarok képesek erre, de meg kell teremteni a feltételeket és megtalálni a piacokat – fogalmaz. Ő személyesen az Öböl menti országokra fókuszál, tárgyalt is már ott, nagy szeletet lehetne kihasítani abból a piacból. De ez egyelőre nem megy, mert itthon „szisztematikusan, évtizedek óta leépítették ezt a fajta gazdaságpolitikát”.
Zacsek Gyula, a budapesti MDF-piacok megalapítója a pódiumon azt hangoztatja, hogy a csongrádi esemény nem pártpiac, hanem egy hely, ahol össze lehet hozni árust és vásárlót. Szakmai beszélgetések követik egymást, Palicz Ildikó, a Kosárközösség alapítója arról beszél, hogy a tévúton járó közgazdasági folyamatoknak nem tudunk hátat fordítani, de lehet alternatívát adni. Kiss Zoltán, a B-terv Közösség alapítója szerint minden városban lesz csereberén alapuló kosárközösség. Balogh Péter gazdálkodót a Visszhang több cikkében idéztük, ezúttal is az agrárium egyik legfontosabb rendezendő ügyéről, a vízmegtartásról szól.
Kormányfüggőségben
– A vásár politikai kampányfogás, amellyel a saját sarát igyekszik a Fidesz rátolni a Mi Hazánkra. Semmit nem sikerült 14 év alatt megoldaniuk, több problémát gyártottak, mint amennyit örököltek.
Nem akartak belenyúlni a nagygazdaságok rendszerébe, nem csináltak normális szövetkezeti törvényt. Az éghajlatváltozás és az ukrán árudömping miatt most minden rájuk szakadt. A termelői piac meg néphülyítés, feszültséglevezetés, hisz alig van már valaki, aki termeljen – fakad ki kérdésünkre Bencze János, a Jobbik agrárpolitikusa. Ő maga is gazdálkodik, vidéki, simontornyai, látja, hogyan alakult át a munkahelyek struktúrája, megszűnt a termelési lánc alapja. A rendszerváltás előtt az üzemeknek és a téeszeknek nagyon komoly integrátori szerepe volt, eszközállománnyal, hűtőházzal, járművel. Ezzel szemben ma a nagygazdák csupán nettó nyersanyagtermelők. Varázsütésre ezt nem lehet újraindítani, hazugság, amit a Mi Hazánk állít, hogy a vidéki ember alig várja, hogy termelhessen – sorolja.
Harangozó Gábor, az MSZP agrár szakpolitikusa némi önkritikával fogalmaz.
– Jelenleg utolsók vagyunk az Unióban a mezőgazdasági termelésben és feldolgozásban. A Mi Hazánk mozgolódása, bár a mondandójukkal nem értek egyet, tulajdonképpen érthető, és ennek az egész folyamatnak a következménye. Véleményem szerint ha az ellenzék komolyan veszi magát, akkor ezzel a jelenséggel számolni kell. Nekünk, szocialistáknak is, akik azért dolgozunk, hogy tegyünk az egyenlőtlenségek és igazságtalanságok ellen, sokkal többet kellene foglalkoznunk a vidék helyzetével – mondja Harangozó. És bár szerinte a szélsőjobb pártban a problémát jól körvonalazzák, a szocialistáknak megoldási javaslata is van: az említett szövetkezeti integráció. A kialakulásának két gátját látja. Az egyik, hogy a régi téeszes hagyományokat senki nem akarja viszontlátni a rossz élmények miatt. Ezzel párhuzamosan nem látja az alulról kiinduló önszerveződést sem, muszáj lenne tehát az államnak megadni a kezdőlökést. És ez a másik gát: a jelenlegi állam nem fogja ezt megadni, mert akkor felborulna a jól kidolgozott függőségi rendszere.
Benedek Szilveszter a DK árnyékkormányának agrárminisztere volt, mára hátrébb lépett a politikától, egy agrárcég ügyvezetője. Szerinte a termelői vásárnak van létjogosultsága, ugyanakkor termelő már egyre kevesebb akad. Egy kis családi vállalkozás mindemellett nem termel annyit, hogy egy áruházláncba be tudna kerülni. Könnyű és némileg csodavárás egy távoli piacra mutogatni, utalt Toroczkai szavaira. Az önmagában igaz, hogy az Öböl menti országok nagy felvevők, de ez nem azt jelenti, hogy ki is lehet őket szolgálni. Bárányból például akkora mennyiséget kellene egyben szállítani, amire egyetlen hazai gazda sem lenne képes. Másrészről az is igaz, hogy a Fidesz-kormány szinte semennyit nem lobbizik külföldön a hazai termékek érdekében, a kereskedőházak nem végeznek érdemi munkát. Harangozó mindezt azzal egészíti ki, hogy oda alapvetően tengeri szállítás zajlik, Magyarországról eljuttatni a kikötőbe a termékeket olyan költséges, hogy már nem biztos, hogy megéri.
Szavazatra utazva
A kis gazdaságok életben maradásának egyik záloga az lenne, ha szövetkezetekbe tömörülnének, véli egybehangzóan Benedek Szilveszter és Harangozó Gábor. Úgy, mint Hollandiában, lehetne Magyarországon is segíteni a kicsiket, pont ez lenne az állam szerepe – hiszen egyébként rá lehetne mindent bízni a piacra –, hogy avatkozzon be a társadalmi érdekeket figyelembe véve. A Fidesz-kormánynak, a gazdasági holdudvarának, a néhány nagy szereplőnek azonban ez nem érdeke, mert akkor nem tudnák függőségben tartani a falvakban élőket. Azért szavaznak rájuk, mert egy faluban biztonságosan minden egy kézben van: a polgármester és a legfőbb munkaadó nagy gazdálkodó. Mindenki tőlük kap mindent a megélhetéstől a falunapig.
Benedek Szilveszter lát azért példaértékű kivételeket, mint a Dél-Alföldön tevékenykedő, jellemzően az üvegházi növénytermesztésből élő TÉSZ-ek. A szövetkezetek tehát akár alulról is összeszerveződhetnének, ha több, közel azonos súlycsoportban lévő gazda közösséget alkotna. Az alapprobléma azonban az Magyarországon, hogy a rendszerváltás óta a termelés volumene több mint 40 százalékkal visszaesett. Az, szögezi le a volt árnyékminiszter, hogy egy politikai párt az érzelmekre próbál hatni egy vásár szervezésével, az adott párt részéről tulajdonképpen érthető. Bencze János még tovább tekint. Szerinte a Mi Hazánk piacozásával nem vállal kockázatot a Fidesz, rövid pórázon tartja Toroczkaiékat. Nem csodálkozna, teszi hozzá, ha beigazolódna a pletyka: amennyiben 2026-ban megszorul a Fidesz, a Mi Hazánk csak akkor lesz hajlandó segíteni, ha az övék lesz az agrártárca. Benedek Szilveszter úgy látja, hogy a Fidesz magára hagyta a vidéket, ugyanakkor egykori pártját, a DK-t sem érdekli ennek a térségnek a problémája, és nem is érti azt, a Mi Hazánk pedig megérti az idők szavát, behajózik a mellékágon, és szavazatokat próbál szerezni.
