Hosszú elemzést olvashattak pénteki lapunkban arról, hogy miért is veszítette el hatékonyságát a Fidesz/kormány propagandagépezete. Pedig hát ódákat zengtünk a kormány/párt eme képességéről, és magáról Orbán Viktorról is. Mostanában azonban egyre többet hibáznak, rendre elvétik a fókuszt, átadják a nyilvánosság terepét másoknak. A szakértők a jelenséget elsősorban Magyar Péter felbukkanásának tulajdonították, miközben kellő óvatosságra intettek: ez a csapat képes a megújulásra, képes arra, hogy újra átvegye az irányítást.
„Elfáradt a kormányzati propaganda” – állította címében a megidézett cikk, amelyben két elemző mondta el véleményét az immár egyértelműen kitapintható jelenségről. A hibák sorozata a kegyelmi botrány kirobbanása óta figyelhető meg; már akkor is késésben volt, pontosabban napokra volt szüksége a hatalomnak, hogy kitalálja, mit kezdjen a helyzettel. Onnan kezdve folyamatosan ez a késés jellemzi a kommunikációt: vagy a reakcióidejük mondott csődöt, vagy pedig egyszerűen nem tudták jól értékelni a kialakult viszonyokat. Görcsös erőlködéssé vált, ahogy Magyar Péter felbukkanását kísérték, s ez az elmúlt bő fél év alatt sem változott; ma is pont ez a tanácstalanság, ügyetlenkedés, a korábbi sémák ismételgetése a jellemző. Úgy viselkednek, mintha semmi sem változott volna, a receptek ugyanúgy működtethetők lennének, mint korábban. Pedig nem; és éppen ez a lényeg. Nem pusztán azért, mert minden lépésüket, közlésüket, akciójukat a Tisza Párt elnöke keresztbe veri, hanem azért is, mert – mondjuk ki – elfogytak az ötletek.
A Fidesz-propaganda immár egy kaptafára működik, miért is változtattak volna, ha ez eddig bevált. Működött a karaktergyilkosság, működtek az ígéretek, a folyamatosan szebb jövőt ígérő akcióik, a nemzeti konzultációk – az ellenzék hiába próbálta ezeket kilyukasztani, mindig volt rá fideszes válasz. Kezdetben az elmúlt nyolc év, később a gyurcsányozás vagy éppen a megfelelő ellenségkép felmutatása. És persze az állami/pártkassza mindent elbírt, meg hát a nagyjából kilencvenszázaléknyi fölény a nyilvánosságban. A pénzbeli korlátlanság most is megvan, csak – ismétlem – az ötletek hiányoznak. Talán ezzel is magyarázható, hogy a központi panelek hiányosságai miatt egyéni megszólalások uralták a teret; Orbán Balázs, Békés Márton, Szijjártó Péter, Deutsch Tamás új fogalmakat dobott be a köztudatba, olyanokat, amelyek – túl azon, hogy nem lettek kipróbálva, megmérve – még súlyos melléfogásoknak is bizonyultak.
És ha nincsenek meg a központ használandó utasításai, előtérbe lép a megfelelni vágyás, vagy éppen az egyéni akciók.
Nyilvánvalóan ilyen volt a TV2 ötlete is, amely Magyar Péter péniszébe akart belekapaszkodni, „sokat tapasztalt” szakértőivel együtt.
Talán emlékeznek arra az amerikai filmre (Amikor a farok csóválja…), amelyben az amerikai elnökválasztás megnyerése érdekében az éppen rosszul álló elnök kampánystábja egy nem létező háborúval akarja maga mellé állítani a közvéleményt. Nos, a Fidesz gépezete még nem tart itt, de addig már eljutott, hogy kijelenthetjük: most a farok csóválja a Fideszt.