választás;Fidesz;Magyarország;kis pártok;Jobbik ;TISZA Párt;

Gyöngyösi Márton kilépett. Furcsának tűnhet, hogy pont ő aggódik a szélsőjobboldali irányváltás miatt

- Nem látszik, hogy lenne esélye a Jobbiknak, a kicsire zsugorodott ellenzéki pártok most már aligha fognak felállni a padlóról

Minél inkább erősödik az a meggyőződés, hogy Magyar Péter a potens kihívója Orbán Viktornak, és csak a Tisza Pártnak van esélye leváltani a Fideszt, annál kevésbé valószínű, hogy a kis pártok képesek lehetnek meggyőzni az ellenzéki szavazókat arról, hogy ők lennének a jobb választás. A megállapítás a Jobbikra is érvényes – nyilatkozta lapunknak Hunyadi Bulcsú, a Political Capital szakmai vezetője, a radikalizmus és extrémizmus kutatásának programvezetője.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik volt elnöke, parlamenti és EP-képviselője a minap bejelentette, hogy kilép a pártból, „belátható időre” a magyar belpolitikától is búcsúzik. Döntését azzal indokolta, hogy a közel egy évtizede képviselt néppárti, konzervatív politikát útját elhagyva a párt új elnöksége megjelenésében, hangszínében, üzeneteiben visszatér a régi Jobbik útjára, és felkínálkozik a szélsőjobbra kitolódott fideszes rezsim szatellitjének szerepkörére.

Állítását konkrétumokkal is alátámasztotta. Felhozta például, hogy a Jobbik-Konzervatívok nevet a párt visszaváltoztatta az eredeti Jobbik Magyarországért Mozgalomra, az egyik alelnök a „hungarizmusról delirált egy kedélyesnek szánt posztban”, az új elnökség szó szerint átveszi a Fidesz-kormány által képviselt orosz propagandát.

Furcsának tűnhet, hogy az a Gyöngyösi Márton aggódik a Jobbik szélsőjobboldali irányváltása miatt, aki 2012 végén abban a bizonyos elhíresült parlamenti felszólalásában listázni akarta a „zsidó származású embereket” az Országgyűlésben és a kormányban. Szavai akkora felháborodást váltott ki, hogy a kijelentés ellen tiltakozó Kossuth téri tömegdemonstráción – kivételes pillanatként – fideszes és ellenzéki politikusok is egy emelvényre álltak.

Később aztán Gyöngyösi Márton többször is bocsánatot kért, és arra hivatkozott, hogy a „zsidólistázós” beszéd elmondásához – bár nem egészen abban a formában, ahogyan elhangzott – Vona Gábor akkori pártelnök ragaszkodott. (Ez még a Vona által meghirdetett „néppártosodási folyamat” kezdete előtt történt.) A 2022-es parlamenti választáson a Jobbik már az ellenzéki összefogás részeként indult, egyebek között a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval szövetségben. Gyöngyösi Márton a kudarcos eredmény után lett a Jobbik elnöke, a párt neve ezt követően egészült ki a Konzervatívok jelzővel. A mérsékelt politika jegyében az idén nyáron tartott EP-választáson – némi meglepetésre – Róna Péter közgazdász vezette a párt listáját. A mandátumszerzés azonban elmaradt, a Jobbik mindössze 1 százalékot ért el.

Hunyadi Bulcsú még nem fogalmazna annyira végérvényesen és erősen, hogy a Jobbik visszatért a szélsőjobboldali gyökereihez, de az biztos – mondta –, a párt részéről újra hangsúlyosak lettek a közbiztonsággal kapcsolatos, a kisebbségi vagy „deviánsnak” tartott csoportok elleni a hangulatkeltő üzenetek. Érzékelhető az irányváltás.

Ennek magyarázatát a Political Capital szakértője abban látja, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt elszívta a szavazókat, a többi párt ezért a maga módján és a maga eszközeivel a láthatóságért küzd. Mindegyikük igyekszik felhívni magára a figyelmet. Hunyadi Bulcsú megjegyezte: Magyar Péter még mindig új szereplőnek számít a politikai életben, nem lehet megjósolni, meddig lesz ilyen sikeres a Tisza Párt. Ha viszont minden így megy tovább, akkor a mára kicsire zsugorodott ellenzéki pártok aligha fognak felállni a padlóról.

Hunyadi Bulcsú a Jobbik esetében sem lát esélyt arra, hogy a párt visszaszerezze elveszített szavazóit, vagy azoknak legalább jelentős részét. A konzervatív fordulat nem vált be, a szélsőjobboldali szavazóréteget pedig lefedi a Jobbikból kivált Mi Hazánk. A rendpárti, szélsőségekbe hajló üzenetekre rezonálók közül sokan a Fideszre is szavazhatnak, és valószínűleg szavaznak is.

Az ellenzéki pártok nagyrészt a választók elégedetlenségére építettek – tette hozzá Hunyadi Bulcsú. Márpedig jól látható, hogy csak a Tisza Párt az, amelyik az elégedetlen ellenzéki szavazókat képes megszólítani és magához vonzani.

A tevékenységüket fenntarthatóbbá tenni kívánó hazai vállalatok érdeklődése folyamatosan növekszik a megújuló villamos energia beszerzését lehetővé tevő származási garanciák (Guarantee of Origin, GO) iránt. A kereslet az árfolyamok konszolidálódása által hajtott erősödését az ajánlatkérések számának emelkedése mellett az is jelzi, hogy az MVM Csoport villamosenergia-nagykereskedője, az MVM Partner Zrt. 88%-kal több ügyletet kötött a GO-piacon 2024 első hét hónapjában, mint az előző év azonos időszakában.