Nehéz helyzetbe hozta magát a jegybank. Nem most, hanem egy hónappal ezelőtt, amikor váratlanul lazított következetes monetáris politikáján, s idő előtt 0,25 százalékpontot vágott a forint alapkamatán. Tette ezt annak ellenére, hogy az ugyanaznap kiadott, saját Inflációs jelentése is arra figyelmeztetett, hogy az év végéig ismételten erőre kap a kormány által már letepertnek vélt drágulási hullám. Sokan úgy vélték a középtávú gazdasági kilátásoknak ellentmondó kamatvágásról, hogy az MNB hitelt adott a kormány kellően alá nem támasztott jövő évi növekedési szándékainak, amit az alacsonyabb kamatmértékkel szándékoztak megsegíteni.
Szerencsére a jegybankárok időközben visszataláltak a helyes útra, nem folytatták a kamatvágási sorozatot, októberi döntésük szerint maradt a 6,5 százalékos ráta.
Aligha cselekedhettek a jelenlegi helyzetben másképpen, hiszen nemcsak a hazai, de a nemzetközi kilátások is borús őszt ígérnek. A határaink túlsó oldalán és a Közel-Keleten zajló, egyenlőre vég nélkülinek tűnő háború nemcsak a jövőbe vetett bizalmat ingatja meg, hanem a szállítási útvonalak nehezebbé válásával az üzemanyagárak is masszív drágulásba kezdtek. Korábban a jegybank szakértői bíztak abban, hogy a szolgáltatásoknak az inflációt meghaladó drágulási folyamata lelassul, de egyenlőre ennek még semmi jele sincs. S bár a jegybank, a szeptemberi bakitól eltekintve, egyre hitelesebben kommunikál, azonban azt a kormányzati gazdaságpolitika bizonytalanságai gyakorta felülírják.
Az MNB maga is elismeri, hogy „a lakossági inflációs várakozások az elmúlt hónapokban enyhén emelkedtek”. Megállapították: ha nem lesz fordulat, akkor a fogyasztói árindex nem lesz képes tartósan visszatérni a 3 százalék alatti sávba. A 2024-es esztendőt feltehetően 4 százalék felett zárjuk. Úgy tartják, hogy amikor az emberek elkezdenek nagyobb inflációra számítani, az nem hasznos, mert a drágulás minden „előnye” abból származik, hogy az infláció jobban teljesít, mint ahogyan azt gondolták volna.
