Magyarországon többszázezer ember hiányzik a versenyszektor és a közszféra munkahelyeiről. Évente mintegy 30-40 ezer fővel csökken a hazai munkaerő-kínálat, aminek legalább három alapvető oka van.
• Tartós folyamatként regisztrálható az elvándorlás, egyes becslések szerint 600-650 ezer honfitársunk dolgozik – nem alkalmi jelleggel – külföldön. Jelentős részük szakmával rendelkező, egészséges és vállalkozó szellemű fiatal, illetve középkorú ember, akik adó- és járulékfizetési kötelezettségeiket sajnos nem a magyar állam felé teljesítik. A folyó finanszírozás miatt ez az összeg nagyon hiányzik az egészségügyi és a nyugdíj kasszából, de a személyi jövedelemadóból befolyó tétel is más ország költségvetését gazdagítja. Sem munkáskéz, sem adó- és járulékbevétel – ez így együtt a fájdalmas realitás.
• A kedvezőtlen demográfiai helyzet. A múlt század ötvenes éveinek közepén több mint 200 ezer gyermek született évente. Napjainkban ez a szám nem éri el a 90 ezret, és sok magyarként anyakönyvezett kisbaba már nem is Magyarországon jön a világra. Tavaly 85200 gyerek született Magyarországon, 3,7 százalékkal kevesebben, mint 2022-ben. A KSH tájékoztatója alapján ez történelmi mélypontot jelent. A születésszám csökkenése két tényezőre vezethető vissza: egyrészt a szülők is kevesebben vannak, másrészt a gyermekvállalási kedv egyáltalán nem növekszik.
• Az elhibázott gazdaság- és társadalompolitika. A frissen egybekelő párok lakáshoz jutási feltételei rosszak, a lerobbant közlekedési infrastruktúra következtében a napi munkaerő-mobilitás korlátozott. Még mindig magas az iskolázatlan fiatalok aránya, akiknek képzetlenségük következtében nehéz megfelelő munkahelyet biztosítani. Amíg ezen az állapoton nem változtat a kormányzat, és nem korszerűsíti a képzés rendszerét, illetve nem emeli annak színvonalát, addig nagyon nehéz lesz a hányatott sorsú fiatalok munkába állítása.
A vázolt helyzetet, remélem, ismeri a nemzetgazdasági miniszter is, aki egyik kitörési pontként a még meglévő munkaerőpiaci tartalékok mozgósítását szorgalmazza. Álláspontja szerint a fiatal és az idősebb nemzedék gyarapíthatná az új elhelyezkedők táborát. Koromnál fogva – és jegyzetem címével összhangban – most a 65 év feletti korosztály lehetőségeivel foglalkozom, már csak azért is mert 1.) fiatalból viszonylag kevés van, és közülük sokan külföldre mentek tanulni, dolgozni; 2.) idős emberből viszont van elég, és döntő többségük (még) nem hagyta el a szülőföldjét.
A korbetöltött (legalább 65 éves) nyugdíjasok foglalkoztatását a versenyszférában semmi sem tiltja vagy korlátozza. Több mint öt és fél évvel ezelőtt, 2019. január 1-jén - a már akkor tapasztalt magyar munkaerőhiány miatt - jelentős kormányzati döntés született. A kabinet eltörölte a nyugdíjas munkavállalók keresetének járulékait, és azóta a nyugdíjas fizetéseket mindössze a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli: azaz 100 forint bruttó bérből 85 forint a zsebben marad. De a vállalkozók/munkaadók is kaptak ösztönzést: 2022 óta a nyugdíjas alkalmazottaknak adott munkabér után nem kell megfizetni a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2021 II. negyedévében alig haladta meg a 100 ezret a dolgozó idősek száma, 2023 azonos időszakában 132 ezren, az idei II. negyedévben pedig már 145 ezren dolgoztak, azaz érzékelhetően nőtt a nyugdíjaskorúak munkaaktivitása. (A teljes jogú öregségi nyugdíjasok száma 1 997 784 fő.) Jegyzetem megírásig nem szereztem tudomást arról, hogy Nagy Márton miniszter milyen munkáltatói és munkavállalói többletkedvezmények érvényesítésével kíván újabb nyugdíjasokat visszacsábítani a munkaerőpiacra.
A 65 év feletti generáció foglalkoztatása csak akkor támogatható, ha a nyugállományban lévő hölgy vagy úr nem egzisztenciális kényszerből vállalja a feladatot. Ne a szükség, ne a nyomor, ne a nélkülözéstől való félelem miatt kelljen ismét munkába állni, hanem a társaság és a hasznos, értékteremtő tevékenység utáni vágy következtében határozzon úgy egy idős ember, hogy ismét dolgozni akar.
A képmutatást mellőzve írom: természetesen mindenkinek jól jön a nyugdíj melletti havi „mellékjövedelem”, amelyet – reményem szerint - utazásra, ruházkodásra, esetleg az unokák megajándékozására fordíthat a koros munkavállaló. A döntést alapvetően tehát ne az élelem vásárlás, a rezsiköltség fizetés és a gyógyszerigény miatti szorongás determinálja, hanem más – lelki és anyagi – szükségletek kielégítése. Az idős generáció foglalkoztatása nem fedheti el a gyökeres reformra érett magyar nyugdíjrendszer égbekiáltó igazságtalanságait, nem oldja és nem is oldhatja fel annak súlyos ellentmondásait. Ez nem lehet célja és nem lehet eszköze sem.
És a jegyzet végére még valami: Magyarország remélt gazdasági fellendülésének motorja és hajtóereje biztosan nem a 40-45 éves szolgálatot már teljesítő nyugdíjas társadalom. Ha ebben hisz Nagy miniszter, akkor téved. Hazánk hosszútávú felvirágoztatásának esetleges terheit már nem a 65 év felettieknek kell cipelni. Közismert a bölcs mondás: „fiatalok a csatába, öregek a tanácsba!”
A szerző közgazdász, a DK országgyűlési képviselője.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.