Graham Greene híres regényének címe „A csendes amerikai”. Sokan olvasták, még többen látták valamelyik filmváltozatát. Amerikáról most új változatot láthatunk, az is, aki nem kifejezetten erre akart jegyet váltani. Ám nem viselkedhetünk úgy, mint aki csak ül és néz a moziban.
Az Egyesült Államok következő elnöke minden, csak nem csendes. Ő a hangos amerikai. Nagyotmondó, szívesen handabandázik, nagyhangúan ígér és fenyeget.
A magyar miniszterelnök most a „hangos amerikai” fényében sütkérezik. Hülye lenne – és nem az –, ha nem igyekezne ennek minden pillanatát kiélvezni, bemutatni, amíg még lehet. A Facebookon már a végeredmény előtt körbejárt a vicc: „Az előzetes adatok szerint Orbán Viktor elsöprő győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson”. Nem véletlenül idézi fel saját, 2022-es győzelmi híradásának szlogenjét („még a Holdról is látszik”) most Trumpra átköltve: győzelme „még a Marsról is látszik”. Mi, győztesek, már csak ilyenek vagyunk…
Tudja: most kell lehúznia minden bőrt az amerikai fordulatról. Lehúznia és magára vennie, mert – Adyval szólván – „lesz még hidegebb is”.
Gazdasági szempontból mindenképpen. Ezt most nem a „savanyú a szőlő” logikája mondatja velem, noha természetesen nincs ínyemre az amerikai szőlőtőke új termése. De nem érzi majd édesnek az ország sem. Ami Trump megválasztásából politikai haszon, az Orbáné, de ami gazdasági, biztonsági és igen, szuverenitási kár, az az egész országé lesz.
De ne tagadjuk Orbánék pillanatnyilag learatható politikai hasznát! Eszmetársuk, barátjuk került egy világhatalom élére, ez kommunikációs, propagandisztikus előnyöket hozhat. Ennél többet is: a NER igazolva láthatja saját hatalomgyakorlási módszereit. Föl is fogja erősíteni ezeket, amennyire csak tudja. A Fidesz-kórus „üsd-vágd, nem apád” stílusra képzett tagjai már skáláznak is: Németh Szilárd, hogy le ne maradjon, mindenesetre Rákosihoz és Szálasihoz hasonlította Magyar Pétert, Gyurcsányt és Karácsony Gergelyt. (Bródy régi személyi igazolvány-dala jut eszembe: „apám s anyám elváltak régen, de itt jól megférnek egy lapon”…) Lesz majd minden, ami belefér, de hát valószínűleg enélkül is lett volna. A Washington Post európai szemleírója úgy fogalmaz: Trump „veszélyes szerepmodellt” kínál.
A mostani európai konferencián is látszott: Orbán valamiféle összekötő szerepre jelentkezik Trump és Európa között. Ezt próbálta eljátszani már Putyinnal kapcsolatban is, gyér európai sikerrel. Régi, szép szakma ez: a kengyelfutóé, (az ifjabb nemzedék kedvéért: ez nem egészen azonos a gyalogkakukkal), az ura hintója előtt futó, díszes ruhás szolgáé, aki hírt ad a sokaságnak a nagyúr útirányáról, és kellően széles utat nyit lovai számára. Szép pálya, különösképpen szabad és szuverén is.
Ám erre sötét árnyékot vetnek Trump országlásának hazai gazdasági következményei. A kampányban protekcionista gazdaságpolitikát, magas védővámokat ígért. Ennek célkeresztjében egyrészt Kína (ellene 60 százalékos védővámot kíván alkalmazni), másrészt az európai autógyártás, különösképpen az elektromos autók állnak (utóbbiak akár 100 százalékos vámmal sújtva). Nem szándékosan pécézte ki az ezeken nyugvó magyar gazdaságot, – ennél sokkal nagyobb ellenfelei és legyőzendő versenytársai vannak –, de úgy alakult, hogy az egyoldalúvá torzított gazdaságszerkezet következtében országunk ott sertepertél a céltáblák körül. Elkerülhetetlen, hogy találat ne érje.
Orbán erről hallgat, de Nagy Márton már elszólta magát az InfoRádióban:
nem gondolja, hogy Európának jobb lesz Trump idején.
Valamit azért a miniszterelnök is sejt a baj közeledtéről: amennyire lehet, összevonja hadait, még a blamák miatt a kegyekből kiesetteket is visszahívta. Szájer után talán Varga Juditot is. Orbán Balázst már el sem merte küldeni, és lám, megkapják az igényelt nagyobb (köz)pénzt az ingatlanjaikért a Fidesz-oligarchák is.
Azt reméli, a riasztó gazdasági következményekből kidumálja magát Trump „béketeremtésére” hivatkozva. Bár a korábbi ígéretekkel ellentétben embereivel máris elkezdte megüzenni: azért nem 24 órás akció lesz. Azt nem mondja: már rég nem a béke vagy háború közti választásról van szó, hanem a vérszemet kapó Putyin várható újabb támadásaitól szepegő Európa, vagy egy szabad, erős Unió közöttiről.
A frissen bejelentett magyar „békeköltségvetés” sem idilli állapotokra készül: inkább az adóbevételeket tervezi nagyobbra, ami nem túl jó kilátás az állampolgár számára.
Akkor most térdre, imához? Dehogy. A Trump-veszély akár új esélyt is adhat Európának. Eddig úgy érezhette: Amerika, a gazdag nagybácsi kihúzhatja a bajokból, katonai védelemben mindenesetre számíthat rá. Európa most felnőtt. El kell kezdenie az önálló életet, saját lábára állnia, szorosabbra vonnia a szövetség szálait. Kérdés, ki állhat ennek élére. Érdemes meghallgatni Macron csütörtöki beszédét. Ha már a német kormányzás gyengélkedik, lehet, hogy – ezer belső baja között is – eljött az ő pillanata?
De a lényeg nem ő. Hanem Európa. Mert ez az ő nagy pillanata is. Láthat, láthatunk új esélyt az új veszélyben. Ebben kell megtalálnia szerepét a magyar ellenzéknek is.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.