Magyarország története az utóbbi bő negyven évben különleges a rendszerváltó kelet-európai országok között. Egyedüliként követi az orosz mintát. Diktatúra 1990 előtt. Demokratikus kísérlet 1990-től nagyjából 2010 tájáig. Az autokrácia ütemes újjáépülése 2010 után.
Az állambiztonság 1990 előtt a tekintélyuralmi politikai rendszer fenntartását szolgálta. A rendszer ma is tekintélyuralmi. Ám amíg a Kádár-rendszer (és a szovjet is) intézményes autokrácia volt, az Orbán-rendszer (és Putyiné is) személyes autokrácia. A mai politikai aktor egy politikai-családi-baráti „elit” és annak feje, a miniszterelnök, amely és aki oly mértékben kezdte mindinkább saját hatalma megerősítésére használni a magyar titkosszolgálatokat, amilyen mértékben foglyul ejtette a magyar államot. A nemzetbiztonságot privát állambiztonsággá alakította. A nemzetbiztonsági szolgálatokat privát állambiztonságiakká. Pontosabban NERbiztonságiakká. Azért nem állambiztonságiakká, mert a szolgálatok nem az államot védik, hanem az államot eszközként használók magánérdekeit.
***
Egy titkosszolgálat
attól nemzetbiztonsági szolgálat, hogy jogállamban és jogállami szabályok szerint működik. Tevékenységét érdemben ellenőrzi a törvényhozás, annak erre választott bizottsága, testülete. A személyiségi jogok szempontjából legkényesebb titkosszolgálati eszközök alkalmazását külön hatalmi ág, a bírói hagyja jóvá.
Az állam szankcionálja a jogosulatlan használatot. A szolgálatok tevékenységüket a más állami szervezetektől kapott „megrendelések” (hírigények) alapján végzik. Munkájukban a nemzetbiztonságra kockázatot jelentő hazai és nemzetközi folyamatokra, tevékenységekre összpontosítanak. Ezekről szóló információkkal látják el a mindenkori kormányt és az államigazgatási szerveket. Tevékenységük jogi szabályozása és az ahhoz kapcsolódó politikai kultúra is biztosítja, hogy ne térhessenek el a jogállami keretektől. A versenyszféra és a szolgálatok kapcsolataira az átláthatóság, jogszerűség és számonkérhetőség jellemző. Jogállamban a végrehajtó hatalom egyik fő feladata a titkosszolgálatokkal kapcsolatban, hogy biztosítsa jogállami keretek közötti működésüket, tevékenységükben pedig az ország, ne pedig egy szűk – a NER-t megtestesítő – klán és a klánfőnök érdekeit védelmezzék. Egy NATO- és EU-tagállam nemzetbiztonsági szolgálatai nemcsak a nemzet biztonságát védik, hanem a szövetségesekét is. Szorosan, napi szinten együttműködnek és információt cserélnek. Egységben (lenne) az erő.
***
Magyarország mára már nem jogállam. 2024-re elvesztette szuverenitását. Elvesztette azáltal, hogy az uralkodó elit – egy bűnszövetkezet módszereit alkalmazva – foglyul ejtette. Eszközként használja hatalma megőrzésére és vagyona gyarapítására. Az uralkodó elit fogalma azonban nem jelent egyfajta „kollektív vezetést” (amely valamilyen mértékben jellemezte a 70-es és 80-as évek késői szocialista rendszereit). A döntés egy személy kezében van. Minden meghatározó kérdésben. Szinte kizárólagosan. Magyarországon kiteljesedett a „személyes autokrácia” (personal autocracy) rendszere. Ezért a magyar állam belpolitikailag nem önálló, csupán eszköz. Eszköz valamennyi hatalmi ága: a leigázott parlament, a teljes kormányzati apparátus és jogrendszer, részben a bíróságok, a teljes közmédia. Nincs önálló nemzetgazdaság sem. Előbbi az uralkodó csoport gazda(g)sága kiépítésének, a közvagyon szétlopásának eszközévé silányult.
Nem szuverén a magyar állam a külkapcsolatokban sem. Szövetségeseivel megromlott viszonya lenullázta érdekérvényesítő képességeit az EU, a NATO, az Egyesült Államok irányában. Szövetségesei nem bíznak benne. Keleten pedig ő maga vált eszközzé. Kína gazdasági trójai lova az EU-ban. Oroszország ötödik hadoszlopa az EU-ban és a NATO-ban.
***
Az állam foglyul ejtése foglyul ejtette a magyar titkosszolgálatokat is. Alapfunkciójuk állambiztonsági jellegűvé vált. Eszközként használtatnak a hatalom birtokosaira „veszélyes”, kockázatot jelentő folyamatok, tevékenységek, szervezetek, személyek felderítésére, nyomon követésére – bel- és külföldön egyaránt.
Belföldön ez a hajdani belső elhárítás, a BM III/III-as csoportfőnökség tevékenységére hasonlító feladatokat jelent. A Pegasus óta tudjuk, a hatalom kíváncsisága mindjobban kiterjed az önkormányzati vezetőkre, vállalkozókra, NGO-kra, újságírókra – bárkire, aki nem ért egyet az országot uraló rezsimmel, és feltárja annak titkait, visszaéléseit. Bár a Pegasus – remélhetőleg – a múlt története, utódai vannak. A hasonló eszközök fejlesztésében jeleskedő cégek továbbra is átláthatatlanul értékesítik termékeiket.
A hatalom nem csak megfigyel. Lejárat, ha kell. S miközben megvannak az erre kitalált intézmények (pl. Megafon), ebből a feladatból nem maradhatnak ki a szolgálatok sem.
Ugyancsak úgynevezett „célobjektum” lett minden és mindenki, ami és aki külföldről kapcsolatban áll a hazai megfigyeltekkel. Ennek egyik első nyilvánosságra kerülő példája a Nemzeti Információs Központnak (NIK) a nemzetbiztonsági bizottság számára készült jelentése volt 2023 januárjában. Akkor a szolgálatok feladata annak kimutatása volt, hogy az egyesült államokbeli Action for Democracy alapítvány hogyan „avatkozott be” a legutóbbi parlamenti választásokba anyagi támogatással.
Később a Szuverenitásvédelmi Hivatal körüli fejlemények mutatták, hogy a hatalom számára kulcsfontosságúvá váltak a III/III-as típusú feladatok. A hivatal kizárólag a hatalom számára kellemetlen, kényelmetlen szervezetekkel foglalkozik – a jogállami törvényi szabályozás normáival homokegyenest ellenkező módon. Magában hordozza egy önálló(suló) III/III-as lehetőségét: a gondolatrendőrségét. Azt hihetnénk, hogy a „másként gondolkodók” a 70-es, 80-as évekhez tartozó fogalom volt. A mai hatalom ismét e szerint sorolja be, kik az „ellenségei”.
Komoly feladatokhoz komoly emberek kellenek, egykori III/III-as vezeti a Lánczi Tamás-féle Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatóintézetétLegutóbb felmerült, hogy az állam „belső elhárítási” célokra használhatja a titkosszolgálatokat és a „szürkezónás” cégeket legerősebb politikai kihívója ellen.
Miközben vélt és képzelt hazai és külföldi ellenségekre vadásznak, beengedik az igazi ellenséget. Kétségünk ne legyen: a magyar titkosszolgák orosz és kínai „kollégái” mindent megtesznek, hogy behatoljanak a magyar államigazgatásba és gazdaságba. Humán erőkkel (ügynökökkel) – és nem csak miniszterelnöki szinten. Nem bíznak azonban a véletlenre semmit. Biztos, ami biztos, az oroszok teljes mértékben ráláttak a magyar külügy informatikai rendszereire. Talán rálátnak ma is. Arra is, és más szervekére is. Legutóbb a Védelmi Beszerzési Ügynökség rendszereinek a feltörése mutatta, hol tart az informatikai elhárítás Magyarországon.
***
Miután a szolgálatok alapfeladata a rendszer biztonsági kockázatainak csökkentése lett, megszűnt közszolgálati jellegük. Jogállamban a nemzetbiztonsági szolgálatok a közigazgatás számos területét látják el más módon nem hozzáférhető információkkal. Ennek megfelelően szorosan együttműködnek egymással. Ehelyett a szolgálatok ma egy szűk csoportnak és annak vezetőjének szolgáltatnak a napi hatalmi igényeknek megfelelő információkat. Ők döntik el, hogy abból mit osztanak tovább más államigazgatási szerveknek.
A közszolgálatiság elvesztése kéz a kézben jár a jogállamiság felszámolásával. Jogállamban erős a szolgálatok törvényhozási ellenőrzése. Magyarországon ez gyakorlatilag megszűnt.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága azzal foglalkozhat „érdemben”, amit a hatalom megenged vagy hasznosnak gondol. Nincs érdemi rálátása a magánszférát legérzékenyebben érintő titkosszolgálati eszközök (pl. lehallgatás) alkalmazására. A titoktartási kötelezettség pedig esetükben megakadályozza, hogy a nyilvánosság értesülhessen a visszásságokról.
A Pegasus óta nem tudható, mennyiben volt jogszerű az érintettek megfigyelése. Az sincs rendjén, hogy a végrehajtó hatalom egyik ága (jelenleg az igazságügyi tárca) engedélyezi egy másik ágának (a Rogán Antal irányította szolgálatoknak) a használatot. Külső kontroll híján nem kérhető számon megbízhatóan az engedélyezések törvényessége. Mint ahogyan az sem, mennyire megbízható az iratanyag kezelése.
Az állami szféra e szegmense mellett a hatalom egyes birtokosainak és bizalmasaiknak a tulajdonában vagy ellenőrzésük alatt magáncégek szövevénye is kiépült. Olyanoké, amelyek hasonló vagy azonos képességekkel rendelkeznek, mint az állami szervezetek. Szürkezóna ez. Az átláthatatlanság miatt nem tudható bizonyosan, hogy az uralkodó csoport politikai érdekei védelme érdekében mikor használja a szolgálatokat vagy ezt a magánszférát hatalma stabilan tartására.
Az átláthatatlan működéshez hatalmas adathalmazok állnak rendelkezésre. A közművek (áram, gáz) és a Vodafone államosítása állami kezekbe helyezte a fogyasztói adatokat. Lakni nem kötelező a bejelentett lakcímen, de többnyire mindenki ott világít és fűt, ahol ténylegesen lakik. Így bárkit egyszerűbb megtalálni.
***
A jogállamiság leépülése megmutatkozik az erősen központosított irányítási struktúrában.
Az egyszemélyi vezető miniszterelnöknek van szüksége minden lényeges információra. A titkosszolgálati rendszer is az ő személyes igényeihez idomul. Feltétlen híve, Rogán Antal alatt engedelmes mamelukok (köztük egy presbiter is) irányítanak. Kézi irányítással. A hatalom napi igényeinek megfelelően.
Az egyes szolgálatok nem segíthetik az államigazgatás többi egységét. Jelenteni csak a Nemzeti Információs Központnak (az új csúcstitkosszolgálatnak) lehet. A NIK pedig – saját nemzetbiztonsági helyzetértékelés helyett – arra válaszol, amit a hatalom kérdez tőle. A válaszban gyakran az elvárt következtetéssel. A politikai vezetők nem a jogállami működést felügyelik, hanem kiszolgálják főnökeiket. Nincs visszautasítható feladat. Nem nemzetbiztonsági kockázatokra mozdulnak, hanem arra, ami a miniszterelnök és köre érdekeit sérti. Nem jobb a helyzet a szolgálatok szakmai vezetését illetően sem. Figyelemre méltó, hogy a miniszterelnök idejét látta megnyirbálni a belügyminiszter túlhatalmát. Rendőrség, titkosszolgálatok egy embernek? Közvetlen irányítás kellett. Pintér Sándor ezért búcsút vehetett a szolgálatoktól. Arra volt/van szükség, hogy a „belső ellenség” megfigyelése és lejáratása egy kézbe kerüljön. Az ezt segítő adatbázisokkal együtt.
***
A szövetséges NATO- és EU-nemzetbiztonsági szolgálatok meghökkenve figyelik, mi történik Magyarországon. Keletre ölelkező, szövetségesei állampolgárainak megfigyelését nagy dobra verő ország szolgálataival nincs és nem is lehet mély bizalmi viszony. Ezerszer meggondolják, ilyen országokbeli partnereknek adjanak-e át érdemi információt. Meglehet, az igazat mondják, de nem a valódit.
Az Orbán rendszer bűne a szolgálatokkal kapcsolatban kettős. Nemcsak hatalmi eszközzé silányították őket belföldön. A nemzetközi együttműködés keretében számottevően csökkent annak a lehetősége, hogy a magyar nemzetbiztonság szempontjából releváns információkhoz jussanak a nyugati szövetséges partnerektől. A titkosszolgálati szférában következik be a legkönnyebben: még megvan a tagsági igazolvány, de a klub zárt körű rendezvényeire már nem engednek be.
***
A személyes autokrácia maradéktalan felszámolásához valós nemzetbiztonsági információk is szükségesek lennének. A magyar szolgálatokat ismét nemzetbiztonságivá kell alakítani, hogy releváns ismeretanyaggal lássák el a kormányt.
Az elsődleges feladat a jogállamiság helyreállítása.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának érdemi ellenőrző szerepet kell kapnia. Megszüntetendő, hogy az államigazgatás saját körben engedélyezi a személyiségi jogok szempontjából legérzékenyebb titkosszolgálati eszközök alkalmazását. Ahogyan a köztörvényes bűncselekmények esetében, ez legyen bírói feladat. Szankcionálandó, ha ilyen engedélyt megalapozatlanul adnak ki (Btk. 307. §). Meg kell óvni és fel kell dolgozni az elmúlt 14 év – de különösen öt év – vonatkozó iratanyagát. Ugyancsak tiszta helyzetet kell teremteni, hogy milyen lehet a kapcsolat a szolgálatok és a hasonló profilú magáncégek között. Felszámolandó a szürkezóna. Jogállamban csak a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendőrség alkalmazhat titkosszolgálati eszközöket.
A szolgálatokat „hátrébb kell húzni” a napi politikától. A tárca nélküli, csak a szolgálatokkal foglalkozó miniszter elsősorban a működés törvényességét felügyelje, és viselje a politikai felelősséget a szolgálatok tevékenységéért. A felügyelet magában foglalja, hogy a miniszter éves szinten, a kormánnyal egyeztetve szabja meg a szolgálatoknak a főbb hírigényeket.
A struktúra is hozzáigazítandó a jogállami működéshez. Meg kell szüntetni az egy személy érdekeit kiszolgáló szigorú centralizáltságot. Nincs szükség titkosszolgálati funkciókat növesztő szuverenitásvédelemre. Nincs szükség a többit maga alá gyűrő szuper-titkosszolgálatra (NIK). Nincs szükség a miniszterelnök főtestőrének egy külön fegyveres testületére. (Annak feladatait a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok átvehetik.)
Szükség van ugyanakkor a polgári területen elhárításra (Nemzetbiztonsági Hivatal), külső hírszerzésre (Információs Hivatal) és technikai szolgálatra (Nemzetbiztonsági Szakszolgálat). Utóbbira azért is, hogy a legérzékenyebb eszközöket ne maga a megrendelő szolgálat alkalmazza.
A fenti felsorolás a jogállamiság helyreállításának kulcskérdéseit összegzi. Szükséges annak jogi formába öntése is.
Nem maradhat érintetlen a nemzetbiztonsági törvény.
Újra kell fogalmaznia a szolgálatok jogállami szerepét, alapvető nemzetbiztonsági feladatait a nyugati szövetségi rendszerbe visszaintegrálódó Magyarországon. Minél teljesebb jogi garanciaként biztosítva, hogy a szolgálatok ne térhessenek el a jogállami keretektől.
Helyre kell állítani a szolgálatok közszolgálati jellegét. A szolgálatok – a jogszabályi kereteknek megfelelően – önállóan szolgáltassanak az államigazgatás arra jogosult szervezeteinek helytálló nemzetbiztonsági információkat. Működjenek együtt. Ez a jelenleginél nagyságrendekkel megbízhatóbb, gyorsabb, hatékonyabb és testre szabottabb információáramlást jelent.
A szolgálatoknak szükségük van politikai bizalomra. Nem olyanra, amilyet a napi érdekek kiszolgálásával próbálnak kikuncsorogni. Hanem olyanra, amelyet a jogállami normáknak megfelelő munkájukkal kiérdemelnek.
Bizalomra van szükség a szolgálatokon belül is. Csak olyanok dolgozhassanak kereteikben, akik a nemzet, nem pedig a NER biztonságát szolgálják. Egyik szövetséges titkosszolgálat sem tűrné meg a kínai vagy orosz jelenlétet, befolyást, sem saját berkeiben, sem az államigazgatás egyetlen más ágában sem.
Végül szükség van a bizalom helyreállítására a szövetséges partnerekkel. De nem csak erre. A tartalmi együttműködés újjáépítésére is. Ez valódi „szuverenitásvédelmi feladat”. Ezen az úton lehetne a magyar függetlenséget ténylegesen veszélyeztető törekvésekről nagyságrendekkel több és érdemibb információt szerezni. És ez az út nélkülözhetetlen a magyar politika és gazdaság mentesítéséhez annak leplezett (és közben egyre nyíltabbá váló) keleti befolyásolásától.
Ahogy sokak számára eredetileg szólt a dal: „Nem lennék játéka a keleti szélnek.”
Minimálprogramok
A diplomaták Andrássy Gyula Köre, a közgazdászok Hetényi István Köre és a jogászok Szalay László Köre szakpolitikai nemzeti minimumok megfogalmazása mellett döntött a gazdaság, az oktatás, a nemzetbiztonság, a külpolitika, a jogállam stb. szakterületein. Ezek a „minimálprogramok” egy mélyebb és kiterjedtebb, összefüggő szakpolitikai helyzetleírás és program alapjául szolgálhatnak. Telkes András írása e kezdeményezés keretein belül készült.
