- „Drámai eredményt kaptunk” – Rendkívül erős a cigányokkal szemben érzett ellenszenv a magyar társadalomban

Nemrég azt mondta egy antiszemitizmusról szóló kutatás bemutatóján, nemcsak a zsidóságra, hanem az összes kisebbségre igaz, hogy a személyes kapcsolatok és tapasztalatok lényegesen csökkentik a velük szemben meglévő előítéleteket. Egyetlen kivétel akad: a cigányság. Úgy értsük ezt, hogy a romákról szerzett személyes tapasztalatok nem enyhítik – netán még erősítik is – a cigányellenességet?

Ahhoz, hogy eddig a pontig eljussunk, messzebbről kell indulnunk. A szociológia a társadalommal foglalkozik. Az emberek – mint társas lények – csoportokat alkotnak, ezek a csoportok jelentik számunkra a fennmaradást. Kommunikálunk egymással, van közös tudatunk, közösségérzetünk. A csoportközi viszonyok határozzák meg a társadalom működését, azt, hogyan tudjuk megszervezni a közös életüket. A késő modern társadalmakban, a globalizáció korszakában sokfajta módon szerveződnek csoportok. A szociológus, amikor arról próbál mondani valamit, hogy a társadalom állapota hogyan is néz ki, akkor a csoportközi viszonyokat kutatja. A csoportok közötti különbségek nem csupán szociálisak, hanem például kulturálisak is lehetnek. És akkor megérkeztünk az etnicitáshoz. Magyarországon a jelenlegi nacionalista politikai beállítódás homogenizálni akarja a nemzetet, próbálja az etnikai és más kisebbségeket kiszorítani a közös nemzetképből. Többféle aspektus létezik, amire ön hivatkozott, azt kizárólag az érzelmi viszonyulásra vonatkoztatva említettem. Az antiszemitizmusról szóló kutatás részeként felsoroltunk különféle csoportokat, és megkérdeztük, hogy kinek melyik mennyire szimpatikus. Drámai eredményt kaptunk.

A társadalom háromnegyede erős ellenszenvet érez a romákkal szemben.

Értem, de ebből nem derül ki, hogy mi az összefüggés a személyes tapasztalatok és a romák elutasítottsága között.

Az adott csoport iránti szimpátia, vagy éppen ellenszenv kialakulásában nyilván a tapasztalat is szerepet játszhat. Az úgynevezett kontakthipotézis elmélete szerint a személyes interakciók csökkentik a másik csoporttal szembeni előítéletességet. Ha a csoportok egymással vegyesen élnek, akkor nagy az esély személyes kapcsolatok kialakulására, csökken a csoportok közötti távolság, kevesebb a valószínűsége a negatív érzelmi viszonyulás létrejöttének. Ha nem élünk együtt, akkor ki vagyunk téve annak, hogy milyen az adott csoport kollektív megítélése. A romákról szóló sztereotípiák és előítéletek súlyosan hozzájárulnak a cigány kisebbséggel szembeni megkülönböztetéshez. A romakérdés legfőbb problémája éppen az, hogy egyszerre fakad szociális, etnikai és kulturális megkülönböztetésből. A romák elutasítottságának mértéke olyan csoportokkal mutat hasonlóságot, mint a „migránsok”, más országokból jött menekültek, akikkel az emberek többségének nagyon kevés a kontaktusa. A „migránsokkal” kapcsolatos vélemények a politikai kommunikációból, a nyilvános diskurzusokból és a médiából merítkeznek.

Csakhogy a romák régóta jelentős számban velünk élnek, őshonos nemzetiségnek számítanak.

Valóban, a romák esetében más a helyzet. Vannak térségek, ahol sűrűbben, és vannak, ahol ritkábban, de az egész országban élnek romák. Általában működni szokott a hagyományos elmélet, amely szerint minél magasabb szintű a műveltségünk és a tudásunk, minél magasabb státuszt töltünk be, annál inkább képesek vagyunk differenciáltan gondolkodni és elfogadók lenni mások iránt. A romák elleni előítéletességet vizsgálva azonban ez sem igaz, alig lehet felfedezni szociodemográfiai különbségeket. Ez azt jelenti, hogy a magas iskolai végzettségűek ugyanúgy távolságot tartanak a romáktól, mint az alacsonyan képzettek. Az elutasítottságban nemcsak iskolázottság, hanem életkor és nemi hovatartozás alapján sincsenek érdemi különbségek. Össztársadalmi jelenségről van szó. Területi alapon, a régiókat megnézve viszont találtam érdekes adatokat. Miközben a cigánysággal szemben mindenhol erős az ellenszenv, furcsa módon három régióban az átlagosnál is sokkal erősebb.

Melyik ez a három régió?

A közép-dunántúli (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém), a nyugat-dunántúli (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala), valamint a keleti országrészben lévő észak-alföldi (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg). Van egy olyan régió is, ahol az átlagosnál pozitívabb a kép a romákról, ez pedig a Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád).

Mi következik ebből?

A két dunántúli régió esetében érvényes lehet a kifordított kontakthipotézis: ahol kevés az interakció, ott felerősödhetnek a csoporttal szembeni kollektív előítéletek és sztereotípiák hatásai. Mivel ezeken a fejlettebb területeken kevesebb roma él, könnyen lehet, hogy a cigányellenességet a személyes kontaktusok hiánya táplálja. Ezeknek a régióknak a lakossága jobban azonosulhat azzal az általános közvélekedéssel, amely a romákat negatív karakterjegyekkel ruházza fel.

mint a romák.

Jó, de akkor hogyan illeszkedik a képbe az észak-alföldi régió, ahol szintén sok a roma, ugyanakkor átlagon felüli a cigányság elutasítottsága?

Ennek megválaszolása egy önálló kutatás témája lenne. Meg kellene vizsgálni a települési struktúrát, a foglalkoztatási helyzetet, a közlekedési infrastruktúrát – és így tovább. Nagyon sok tényezőnek szerepe lehet, például annak is, hogy mennyire szegregált a roma populáció. Az csak egy hipotézis, hogy a kontaktusok száma csökkentheti az előítéletességet.

Vagy éppen növelheti…

Igen, akár növelheti is.

Akkor most ott vagyunk, ahol a part szakad.

A szociológia nem tudja azt állítani, hogy ebből ez meg az következik feltétlenül, mint a fizikában.

Összességében tehát a szociológiának nincs megfejtése arra, hogy milyen attitűdök hatására alakul ki a cigányellenesség?

Amit kutatások igazolnak: a romák szociális integrációját akkor lehet sikeresen megvalósítani, ha a roma kisebbség létszáma az adott közösségben nem ér el egy bizonyos mértéket.

Mekkora ez a „bizonyos mérték”?

Húsz százalék, ami két szempontból is fontos. Egyrészt a többségi társadalom ilyen aránynál még nem érzi annak a veszélyét, hogy egy elindul egy öngerjesztő folyamat, amelynek következtében az elvándorló népesség helyére szegény romák költöznek be, szegregáció alakul ki, csökken az ingatlanok értéke. Másrészt maguk a romák is jobban tudnak azonosulni azokkal az értékekkel, amelyek az integráció feltételei.

Ennek ellenére – ahogyan arról beszéltünk – olyan térségekben is erős a romák elutasítottsága, ahol az arányuk nem éri el a húsz százalékot.

Igen, ez a furcsa. De ennek egyik oka lehet a már említett kifordított kontakthipotézis.

Azt hiszem, ebben az interjúban maradnak megválaszolatlan kérdések…

Ne várja tőlem a megoldást. Az etnikai-kulturális különbségekből fakadó kérdésekre nincsenek egyszerű válaszok. A társadalom nagyon bonyolult módon működik.

Mennyire tartja súlyos problémának a romák és a többségi társadalom közötti feszültségeket?

Ha egy társadalom háromnegyede ellenszenvesnek minősíti az egyik jelentős létszámú csoportját, amely hosszú évszázadok óta él az országban, akkor az nagyon súlyos probléma. A svábok, a szlovákok, de még a zsidók esetében sincsenek ilyen mélyen rögzült előítéletek. A romák elutasítottsága magában rejti azt a vélekedést is, hogy „ezekkel nincs mit kezdeni”. A másik elterjedt sztereotípia szerint a romák „alkalmatlanok arra, hogy beilleszkedjenek a társadalomba és elfogadják a többség normáit”. Klasszikus séma, hogy az áldozatokat, a romákat hibáztatják. Újra hangsúlyozom: a romakérdés legnagyobb kihívása az – és ezzel a politika nem tud, igazából soha nem is tudott mit kezdeni –, hogy a rossz szociális helyzet összecsúszik az etnikai-kulturális megkülönböztetettséggel. Az integráció semmit nem erősödött az elmúlt évtizedekben. Lehet, hogy egyes mutatókban javult a cigányság helyzete, de a romák hátrányai nem csökkentek a nem roma társadalomhoz képest.

A cigányságnak ebben nincs semmi felelőssége?

Dehogynem, ez nem egyszereplős játék. A roma etnikai csoport nem tudta önmagát olyan erős kisebbséggé kiépíteni, amely képes lenne felmutatni a saját értékeit, azokat az értékeket, amelyek tiszteletét joggal elvárhatná a többségi társadalomtól. A romáknak is sokkal jobban kellene szerveződniük, sokkal szorosabbnak kellene lennie az összetartásnak, a megadott lehetőségeket pedig sokkal jobban kellene kihasználniuk. Láthattuk, hogy mi lett a sorsa bizonyos romáknak adott támogatásoknak. Tehát nem kérdés, hogy a romáknak is megvan a maga felelőssége, de az arányokat nem szabad eltéveszteni: a többségi társadalom felelőssége összehasonlíthatatlanul nagyobb.