Olyan, mintha szándékosan tenné magát ellenszenvessé Magyar Péter. Eddigi közel egyéves szereplése arról tanúskodott, hogy bár hirtelen indulatúnak tűnt, mégis nagyon megfontoltnak, taktikusnak tetszett; szándékosan rúg le magáról politikai versenytársakat, és próbál távolságot tartani mindenkitől. Leginkább egyszemélyes pártként működött, és lényegében működik ma is. Amit mellesleg az egyre bővülő tábora nagyon is díjazott, valóságos sárkányölő Szent Györgyként tekintett rá. Mondjuk a szűz lány megmentése hiányzott a repertoárjából, sőt, de hívei szerint ez is jól állt neki.
Most azonban fordulni látszik a kard hegye, mintha nem arra szúrna, amit elvárnak tőle. Mert mit is várnak: hát hogy győzze le, teperje le az uralkodót, és ezzel mentse meg a királyságot, mentse meg az országot. Ám a fegyver immár azok ellen is fordult, akiket a nép még nem utált ki az udvarból, akikben változatlanul védelmezőt lát, partnert a küzdelemhez, de akiket ma már sokan a köz megrontóinak tartanak. Keressenek maguknak civil munkát, mondja hetykén, mintegy jelezve: semmire sem tartja őket. Legfőképpen arra nem, hogy a sárkányölésben partnerei lehetnének.
Nem hinném, és többen nem is hiszik, hogy ne lenne rájuk szükség, azért ez már nem a 13. század, nem a hős, egyedül harcoló lovagok kora. Ez a 21. század és egy elveszett demokrácia, amelynek visszaszerzéséért mások is harcolnak, harcolnának. De Magyar most harcmodort tévesztett, nem a legyőzendő sárkány ellen fordult, sőt, amit most tesz, az éppenséggel életben tartja. Mi pedig hinni akarjuk, hogy ez nem lehet a cél, nem lehet cél az erők megosztása, és nem lehet cél az erőteljes, bizonyított harcosok lefejezése. Mert mi már nem hiszünk a magányos hősök meséjében, sőt semmilyen mesében. Illetve ebben az utolsóban mégis: a Sárkány legyőzhető. Nem vehetik el tőlünk ezt az utolsó mesét…